DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Elöljáróban én is némi történelmi visszatekintéssel szerettem volna kezdeni. Előttem szóló képviselőtársaim ezt csak vázlatosan tették meg, Salamon képviselőtársam az 1994. évi földtörvényig nyúlt vissza, Medgyasszay László pedig csak '97-ig. Úgy gondolom, nem véletlenül történt ez. Nekik kellett volna visszanyúlni 1991-92-ig, amikor a kárpótlás és a részaránytulajdon kiadásával kapcsolatos törvények megszülettek, és bocsánatot kérni a kialakult helyzetért. Mert hogy most ilyen anomáliákkal kell foglalkozni, és ilyen lehetetlen helyzetbe kerültünk mi is és a mezőgazdasági termelők is, annak a gyökere abban keresendő, hogy Magyarországon a kárpótlás során a termőföld több mint 50 százaléka olyan személyek tulajdonába került, akiknek semmi közük a mezőgazdasághoz, és ezáltal vált a termőföld a spekuláció és a kincsképzés eszközévé. Most természetesen előre kell néznünk, és a kialakult helyzetet kell megoldanunk. Egyetértek a kérdés felvetésével, és igyekszem rövid lenni, mert az előttem szólókat nem szeretném ismételni.

Indokoltnak tartom, hogy áttekinthetőbb földhasználati viszonyok jöjjenek létre, ezért helyeslem a földhasználati nyilvántartás létrehozását, ami lehetővé teszi azt is, hogy a földhasználati adatok a termelők regisztrációs rendszeréből kikerüljenek. A párhuzamosságokat természetesen meg kell majd szüntetni, gondolok elsősorban az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvényre. Mert ha egy rendszerben meg lehet valamit oldani, akkor felesleges két rendszert fenntartani, mert ez felesleges anyagi kiadást jelent.

Azzal lehet számolni, hogy a fekete-haszonbérletek jelentős mértékben visszaszorulnak. Ennek leginkább a települési önkormányzatok fognak örülni, mert több haszonbérleti díjhoz fognak hozzájutni. Az őstermelőket érinti kellemetlenül, akiknek az írásbeli szerződés többletkiadást fog jelenteni, hisz a bérbe adó minimum az adóval növelni fogja a bérleti díjat. Ennek ellenére a földhasználati nyilvántartásra véleményem szerint szükség van.

A törvényjavaslat másik sarokkövét jelentő cél, a zsebszerződések visszaszorítása érvényesülése tekintetében azonban én is szkeptikus vagyok. Az elővásárlási jog haszonbérleti szerződésben való kikötésének nem látom értelmét, hiszen az a földtörvény szerint kikötés nélkül is megilleti a haszonbérlőt, ha szerezhet földtulajdont. Az, hogy ki vagy mely szervezet szerezhet, a törvényben ma is egyértelmű. Így azzal a módosító rendelkezéssel nem tudok mit kezdeni, amely a 2. §-ban lett megfogalmazva, mely szerint elővásárlási jog akkor illeti meg a haszonbérlőt, felesbérlőt és részesművelőt, ha a tulajdonszerzést a törvény nem zárja ki.

Meglátásom szerint a külföldiek találékonyabbak, többségük - sportnyelven szólva - nem átlátszó biciklicseleket mutat be. A legelterjedtebb földszerzési módszer, hogy belföldi magánszemélyeket strómanként vesznek igénybe a tilalmi időszakra, párhuzamosan látszólag független vagyoni kölcsön-háttérszerződés védi a vételárat, amit ténylegesen át is adnak. A külföldiek tisztában vannak azzal, hogy az európai uniós csatlakozás utáni derogációs időszak leteltével a jelenlegi tiltásokat el kell törölni, kölcsönt akkor kell törleszteni, ami a földtulajdon átengedése révén fog végbemenni. Persze lehet mondani, hogy ezek a szerződések színleltek és semmisek, de ezt soha senki nem fogja tudni bebizonyítani.

A külföldiek ez irányú illúzióinak leszámolását segítené, illetve a belföldi strómanok körét alaposan lehatárolná, ha a földtulajdonszerzés hosszú távon érvényesíthető, az európai uniós csatlakozást követően is fenntartható szabályait már most rögzítenénk. A bizottsági ülésen ezeket is elmondtam, Medgyasszay képviselőtársam is erre nyújtott be indítványt, és többen megerősítették ezt a kérdést.

(18.30)

Én itt a földvásárlás feltételeként elsősorban a tízéves helyben lakást és az életvitelszerű ott élést kötném ki. Természetesen ismerem a Dániában, Hollandiában és más országokban lévő ilyen kikötéseket, ahol mezőgazdasági képzettség, regisztrált termelői mivolt és egyéb kitételek is vannak. E kitételek érvényesítése jelentősen javítaná a helyben gazdálkodók földszerzési esélyeit, számolva azzal a negatív hatással is, hogy ezek a szerzési korlátozások akadályozzák a földpiac élénkülését, a valós értéket kifejező földár létrejöttét és ezen keresztül a gazdák földjelzáloghitelhez jutását; de úgy gondolom, hogy ezeket a negatív hatásokat átmenetileg, a helyzet rendeződéséig el kell tudnunk viselni.

Az 5. §-ban előírt rendelkezés, mely szerint a jegyző a hasznosítási kötelezettség tudomására jutott megsértéséről értesíti a földhivatalt, hatásköri zavarokat okoz. Jelenleg ez a növény-egészségügyi és talajvédelmi állomások kompetenciája, a jegyző mint a bírság behajtója funkcionál vagy kellene hogy funkcionáljon.

Miniszter Úr! A jó szándékot nem vitatom, ami a törvény előterjesztése kapcsán vezette önt, a puding próbája azonban az evés lesz. Az előterjesztett megoldás és az elhangzott érvek a zsebszerződések visszaszorítása ügyében sajnos nem győztek meg, ennek csekély hatása lesz a kedvezőtlen jelenségek visszaszorítására.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu