KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az általános mezőgazdasági összeírásról szóló, T/718. számú törvényjavaslat az általános indoklásban azt írja, hogy az 1997. évi CXIV. törvény 77. §-a értelmében egységes állami adatbázist kell létrehozni, működtetni. Ennek érdekében a kormány teljes körű mezőgazdasági összeírást rendel el.

Magyarországon a kárpótlási földek és a részarány-tulajdonú földek nevesítése, valamint a termelőszövetkezetek átalakulása következtében pontos adatbázis ma nem áll rendelkezésre. Nagyon időszerűvé vált az összeírás. Az 1. §-ban rögzíti a törvény az összeírás időpontját, 2000. március 31-ével, s ezt megelőzően 1999 szeptemberében próbafelvételt kell végrehajtani. Tudjuk, rövid az idő, hiszen még nem fejeződött be a részaránytulajdonok nevesítése, azonban bízom abban, hogy ez a törvényjavaslat meggyorsítja ezt a folyamatot.

Magyarországon a földbirtokmegoszlásról statisztikai felmérés - előttem Medgyasszay László képviselő már hivatkozott erre - a XIX. század végén, az 1895. évi VIII. törvénycikk alapján készült. A birtokmegoszlás akkoriban a következőket mutatta, kicsit részletesebben ismertetném ezt: a 0-5 holdas törpegazdaságok száma 1 200 000 volt, területük 1 200 000 hektár; az 5-100 holdas kisgazdaságok száma 1 085 000, területük több mint 9 millió hektár; a középgazdaságok száma 19 800 volt és 3 259 000 hektár; a nagygazdaságok száma 3768 és 6 818 000 hektár.

A százalékos megoszlás, azt hiszem, többet mond. Ismertetném ezt százalékosan is: a törpegazdaságoknál a területre vonatkoztatva ez a megoszlás 6,15 százalék. S érdekes, amit most említek: az 5-100 holdas kisgazdaságok - a mostani számítások szerint 2,5-60 hektár közöttiek - 48,34 százalék, a középgazdaságok 14,22 százalék, a nagygazdaságok, a nagybirtokok 31 százalékot mutattak.

Egy későbbi kimutatás szerint, Trianon után is készítettek ilyet: akkor a kisgazdaságok területe 50 százalékot képviselt, a középgazdaságoké 16,5 százalékot, a nagygazdaságoké pedig 33 százalékot.

Még érdekesebbek ezek a számok, ha megnézzük, hogy a gazdaságok területéből mennyi volt a szántó. A kisbirtokok területéből 73,9 százalék, a középbirtokok területéből 52 százalék, a nagybirtokok területéből pedig csak 43,8 százalék volt szántó.

A kimutatást nézve egyértelmű, hogy Magyarországon igenis meghatározó volt a családi gazdálkodás. Sokszor hallottuk, hogy mit akar a Független Kisgazdapárt a családi gazdálkodással, mikor szerintük nálunk mindig a nagybirtokrendszer volt túlsúlyban. Az előbbi kimutatás igazolja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium törekvéseit a vidék megmaradása és fejlesztése érdekében.

A törvényjavaslat a 2. §-ában felsorolja a mezőgazdasági hasznosítású földterületeket: ebben nem szerepel a halastó és az erdő, szerintem a felmérésbe ezeket is érdemes lenne bevonni.

A törvényjavaslat 4. § e) pontjában szükséges lenne a földterület aranykorona-értékének a kimutatása is. A földkiadó bizottságok azoknak, akik nem kértek önálló helyrajzi számot, osztatlan közös tulajdonba adták a földet, vagyis közös birtokba adásról ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas határozatot hoztak. Az ilyen tulajdonnal rendelkezők csak aranykoronában kifejezett földtulajdonról tudnak majd nyilatkozni.

Ugyanez a probléma jelentkezik a nyilvántartásba bejegyezhető határozattal nem rendelkezők esetében is. Mint az elején már említettem, bízunk abban, hogy ez a törvény meg fogja ezt gyorsítani, és ez nem lesz probléma.

Németh Imre MSZP-s képviselőtársam az 5. § b) pontjában leírtakkal kapcsolatban mondott véleményt, amely így hangzik: a területi agrárkamarák az őstermelők nyilvántartásában szereplők név- és lakcímadatait a KSH-nak adják át.

(10.30)

Ő azt mondta, hogy átadták, de ezt csak részben adták át. A számítógépes nyilvántartás tehát még mindig az agrárkamaráknál van. Jó is lenne, át is kellene adni! Nem adták át teljes mértékben, és lényegében ezeknek az FM-hivataloknak, a falugazdászokat felügyelő hivatalok tulajdonában kellene lenniük az összeírásig.

Végezetül: az általános mezőgazdasági összeírásra szükség van, létre kell hozni az egységes állami adatbázist. A törvényjavaslatot jónak tartom, elfogadásra javaslom. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu