BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a második vitaszakaszban öt ajánlási pontról szeretnék beszélni, öt olyan módosító indítványról, amelyeket a törvényhez benyújtottam. Ezen módosító indítványaim pedig két csoportra oszthatók.

Az első csoport egy módosító indítványból áll, nevezetesen a 14. pontban szereplő módosító indítványból, amely rokona Pap János képviselő úr 15. pontbeli módosító indítványának és a munkahelyen való dohányzás kezelésében javasol egy - ha úgy tetszik - technikai természetű módosítást a törvényen. Ugyanis abban nincs nézetkülönbség e két módosító indítvány benyújtói - tehát Pap képviselő úr és én -, valamint a törvényjavaslat előterjesztői között, hogy egyaránt azt szeretnénk, ha a munkahelyen nem késztetnék a dohányosok passzív dohányzásra a munkatársaikat. Azt hiszem, hogy ez így pontos megfogalmazása a közös törekvésünknek. Tehát ebben egyetértés van köztünk. Egyetértés van tehát köztünk abban, hogy a törvény mondja ki azt, hogy munkahelyen - kivéve a dohányzásra kijelölt helyet - nem lehet dohányozni. A különbség köztünk csak abban a technikai megoldásban van, hogy a benyújtott törvényjavaslat - hasonlóan az előző kormány hasonló törvényjavaslatához - a munkavédelmi törvénybe utalja ezt a rendelkezést, és a zárórendelkezésben végre is hajtja ezt a módosítást a munkavédelmi törvényen.

Ezt tulajdonképpen meg lehet csinálni, és ezzel végül is nincs semmi baj, hiszen ugyanazt a követelményt fogalmazza meg, mint amit szerintem és Pap képviselő úr szerint magában ebben a törvényben lenne indokolt megfogalmazni. Az én módosító indítványom ugyanazt a fogalmazást emeli át a munkavédelmi törvény javasolt módosításából a nemdohányzók védelméről szóló törvénybe, Pap János képviselő úr egy kicsit szigorúbb megfogalmazást alkalmaz.

Mi a különbség? Van-e a két megoldás között, tehát a kormány megoldása és a mi megoldásunk között valami lényegi különbség? Azt hiszem, hogy van. Van egy - hogy úgy mondjam - didaktikai különbség, nevezetesen az, hogy ha magában a törvényben van ez a rendelkezés, akkor az emberek jobban észre fogják venni, és ez nem mindegy. Tehát nem érdemes ezt eldugni a zárórendelkezések közé.

Mellesleg jegyzem meg, hogy általában sem szerencsés az a mindennapos gyakorlat, amit mi itt folytatunk, hogy egy törvényben egy másik törvényt módosítunk. Gyakori azonban, hogy ez elkerülhetetlen, mert a másik törvény módosítása tényleg a másik törvénybe való, és a másik törvényben jelenleg is van egy rendelkezés, amit módosítani kell, hogy az összhang a pillanatnyilag alkotott törvénnyel megteremthető legyen. Tehát ez a gyakorlat elkerülhetetlen. No, persze nem úgy, ahogy a költségvetési törvényben szokták csinálni, mert az kétségkívül elképesztő dolog, mert oda nem való törvényeket is szoktak módosítani, de ez előfordul, kétségtelen. De itt kifejezetten célszerűtlen ez a megoldás, mert ezáltal - hogy úgy mondjam - elrejtjük a törvénymódosítást, kevésbé fogják észrevenni.

De a didaktikus szempont mellett van egy elvi szempont is. Nevezetesen, ha azt mondjuk, hogy például egy olyan munkahelyen, mint az Országház, csak olyan helyiségben lehessen dohányozni, ahol egyidejűleg nem tartózkodik nemdohányzó, akkor ez nem a munkafolyamattal függ össze. Mert itt a munkafolyamat az, hogy járatjuk a szánkat, és próbáljuk egymást és különösen a kormányt meggyőzni az igazunkról. Ez a munkafolyamat. Az, hogy ne dohányozzunk egymás jelenlétében, nem a munkafolyamattal összefüggő korlátozás, hanem azzal összefüggő korlátozás, hogy különböző élőlények, személyek, emberek tartózkodnak egy helyiségben egyidejűleg, tehát egy együttélési korlátozás. Egy sajátos együttélési korlátozás, amit ez a törvény szabályoz. Tehát ennek a korlátozásnak nem a munkavédelmi törvényben van a helye, hanem magának ennek a törvénynek a saját rendelkezései között.

Őszintén megmondom, nem is értem, hogy a kormány miért nem akarja ezt a javaslatot elfogadni. Nem is értem, hogy az egészségügyi vagy a gazdasági bizottságban miért nem tudott még egyharmadot sem kapni ez a javaslat, amiből arra kell következtetnem, hogy még az ellenzéki képviselőket sem sikerült egyöntetűen meggyőzni arról, hogy ez a javaslat indokolt. Nem is beszélve a kormánypárti képviselőkről, akiket a kormánypárti frakciófegyelem kötött. Szóval nem értem, hogy miért nem fogadja el a kormány ezt a javaslatot, akár az én megfogalmazásomban, akár Pap János képviselő úr megfogalmazásában.

További javaslataim viszont más természetűek. A további javaslataim azokat a korlátozásokat kívánják enyhíteni, amelyeket a törvény a dohányzással, mindenekelőtt a fiatalok dohányzásával kapcsolatban tartalmaz.

Tisztelt Országgyűlés! Természetesen nem abban akarom én enyhíteni ezt a törvényt például, ha már fiatalokról van szó, hogy az iskolában ne dohányozzanak a fiatalok, hogy oktatási intézményben ne lehessen dohányozni. Teljesen egyetértek ezzel a korlátozással. Azért is értek egyet, mert minden olyan korlátozást támogatok, minden olyan ésszerű korlátozást támogatok, ahol dohányosok és nemdohányosok együttéléséről van szó, mert hiszen a törvényjavaslatunk erről szól.

(16.20)

Ugyanakkor az a véleményem, hogy amikor valaki egyedül, mást nem zavarva dohányzik, akkor az az ő dolga, hogy dohányzik vagy nem dohányzik, és nem helyes, ha ebbe az állam beleszól. Azok a korlátozások, amelyeknek az enyhítését én indokoltnak tartom, ilyen helyzetekről szólnak.

Az ajánlás 40. pontjában van egy módosító javaslatom, amelyben elhagyni javaslom a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését, amely úgy szól, hogy "közforgalmú intézményben, valamint tömegközlekedési eszközön 18. életévét be nem töltött személy nem dohányozhat". Nagyon fontos, hogy mindannyian tudjuk azt, hogy közforgalmú intézményben, valamint tömegközlekedési eszközön a többiek is, a 18 éven felüliek is nagyon kevés helyen dohányozhatnak, mert a legtöbb közforgalmú intézményben ki van jelölve egy meghatározott hely, a tömegközlekedési eszközök jelentős részén pedig egyáltalán nem lehet dohányozni, mondjuk, autóbuszon vagy repülőgépen, így marad a vonat, ahol vannak dohányzó és nemdohányzó szakaszok. Ez a rendelkezés tehát arról szól, hogy a dohányzó szakaszban a 18 éven aluli nem dohányozhat.

Én azzal egyetértek, hogy az a jó, ha nem dohányzik a 18 éven aluli, és azt is hozzáteszem, hogy az is jó, ha a 18 éven felüli sem dohányzik. Azt gondolom azonban, hogy abból, hogy valaki 18 éven aluli - ami azt jelenti, hogy nem nagykorú -, még nem következik az, hogy az államnak kell megtiltania az, hogy a vasúti kocsi dohányzó fülkéjében, ahol együtt ül egy 18 éven felüli családtagjával, barátjával és a többivel, ne dohányozhasson.

Úgyhogy én azt gondolom, tisztelt Országgyűlést, hogy ezt a rendelkezést helyes elhagyni. Kiss Gábor képviselő úrnak, azt kell mondanom, az a kivételesen szép bizottsági jelentése, amelyet itt valamennyien hallottunk, éppen arról szólt, hogy az emberi jogi bizottság hogyan mérlegelte azt, hogy a helyes és indokolt törekvés, a dohányzás visszaszorítása nem járhat az emberi méltóság, emberi szuverenitás indokolatlan, méltánytalan korlátozásával. Én azt gondolom, hogy a törvénynek azon rendelkezéseivel, amelyek a nemdohányzókkal közösen tartózkodó dohányzó személyek dohányzását korlátozzák, ott is az ő szuverenitásukat korlátozzuk, de az indokolt, méltányolható, mert az más személyek tiszta levegőhöz való jogát korlátozó korlátozás, és ezért méltányolható. Ha azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy az a 18 éven aluli személy egy egyébként már dohányfüstös helyiségben tartózkodik, akkor nem indokolt az, hogy az állam korlátozza az ő dohányzását.

Az egy más kérdés, hogy a család korlátozza-e vagy a szülők korlátozzák-e vagy a iskola korlátozza-e - az államnak azonban ez nem feladata! Azt gondolom ugyanis, hogy egy 16-17 éves embernek már van annyi szuverenitása, kell, hogy legyen annyi szuverenitása saját teste, saját egészsége, saját személyisége fölött, hogy ő maga dönthesse el azt, hogy dohányzik vagy nem dohányzik, természetesen figyelembe véve a szülők és az iskola erre vonatkozó instrukcióit.

Ha a tisztelt képviselőtársaim úgy gondolják, hogy elfogadják azt, hogy egy 17 éves személy már van annyira szuverén, hogy erről maga döntsön, de egy 14-15 éves esetleg nem, akkor én még azt is el tudom fogadni, hogy ezt a 18 éves korhatárt 16 évben fogalmazzuk meg - hogy képviselőtársaimnak és különösen a kormánytöbbségnek módja legyen ilyen döntésre. Mindenesetre egy olyan kapcsolódó módosító indítványt is készítettem a saját eredeti módosító indítványom mellé, amely a 16 éves korhatárt vinné be a 18 éves korhatár helyett a törvénybe.

Az ajánlás 56. pontjában is egy 18 éves korhatár eltörlését javaslom a módosító indítványomban, azonban ez esetben a kereskedelmi forgalomba hozatallal kapcsolatos korlátozásét. Ez a rendelkezés, amelyet itt kétségbe vonok, azt mondja ki, hogy "dohánytermék kereskedelmi forgalomban 18. életévét be nem töltött személy számára nem szolgálható ki". Egyetértek azzal most is, hogy a 18 éven aluli lehetőleg ne dohányozzon, egyetértek azzal, hogy elsősorban a fiatal korban kell meggátolni azt, hogy egyáltalán elkezdjenek dohányozni a fiatalok; azt gondolom azonban, hogy ez nem egy igazán célratörő megoldás, nem ezzel a kereskedelmi korlátozással lehet ezt igazán elérni.

Ez a kereskedelmi korlátozás nagyon könnyen kijátszható, és mint valamennyien tudjuk, ezzel nemcsak azt korlátozzuk, hogy a 18 éven aluli fiatal maga dohányozzon - sőt nem ezt korlátozzuk elsősorban -, hanem azt is korlátozzuk, hogy a 18 éven aluli személy a szülei vagy a nagyszülei számára cigarettát vegyen a trafikban vagy akár az üzletben. És ezzel nem a 18 éven aluli személyt hozzuk nehéz helyzetbe, hanem a szülőjét vagy a nagyszülőjét, illetve olyan helyzetet teremtünk, amikor nagyon erős lesz a késztetés egy törvényi korlátozás megkerülésére vagy kijátszására. Ezért azt gondolom, hogy nem ezen a ponton kell a fiatalok dohányzását megfogni, és ezért nagyon megfontolni javaslom önöknek, hogy érdemes-e kitartani e mellett a korlátozás mellett.

Túl azon, hogy ilyen és más korlátozások vannak, amelyek fiatalokra vonatkoznak, a törvényjavaslat ezeknek a korlátozásoknak az érvényesítésekor igyekszik olyan eszközöket alkalmazni, amelyek szerintem nem valók egy ilyen - legyen szabad azt mondanom - polgárbarát törvényjavaslatba.

Ilyen szerencsétlen dolognak tekintem én azt, amikor a 46. ajánlási pontban általam hivatkozott törvényhelyen, a 3. § (2) bekezdésében a törvényjavaslat azt mondaná ki, hogy ha egy ilyen fiatalnak látszó személy akar rágyújtani, mondjuk, a dohányzó szakaszban, akkor a vasúti kalauz a személyazonosságának igazolását követeli tőle, vagy ha egy fiatalnak látszó személy próbál az önkiszolgáló üzletben cigarettát vásárolni, akkor a bolti eladó a személyazonosságának igazolását követeli tőle, sőt hozzáteszem, a személyazonosság megállapítása érdekében rendőrhatóság közreműködését is igénybe veheti.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim - úgy is fogalmazhatnám alkotmánybírósági nyelven -, hogy a veszedelem súlyához képest aránytalan az eljárás módja, a rendőrhatóság igénybevétele, amikor azt kell megállapítani, hogy betöltötte-e már a 18. életévét egy fiatal ember, aki történetesen cigarettát akar vásárolni magának, vagy kiváltképp a szüleinek vagy a nagyszüleinek. Ebben az esetben is egy kapcsolódó módosító indítvánnyal kívántam módot nyújtani a kompromisszumos megoldásra, mert ha már önök végképp ragaszkodnak ahhoz - bár ennek önmagában sem örülök -, hogy itt igazoltatás történjék, akkor legalább a rendőrhatóság közreműködését hagyjuk el ebből a törvényszövegből.

Végül a negyedik olyan módosító indítványom, amely a korlátozások megsértésének szankcionálásával foglalkozik, az ajánlás 76. pontjában található. Ez a 76. pont annak a rendelkezésnek az elhagyását kezdeményezi, amely a törvényjavaslat 7. §-ának (13) bekezdésében található. Ez a rendelkezés azt mondja - most leegyszerűsítve fogalmazva -, hogy amennyiben egy iskolai, középiskolai tanuló követi el a törvény által tilalmazott cselekmények bármelyikét - például azt, hogy cigarettát próbál vásárolni a szülei vagy a nagyszülei számára egy boltban, vagy olyan helyen gyújt rá, ahol a törvény szerint nem szabad -, akkor az illetékes személy az iskolához fordul, és kezdeményezi, hogy az iskola fegyelmi eljárást folytasson le az illetővel szemben.

(16.30)

Ez a rendelkezés egyrészt szerintem elvileg rendkívül helytelen. Helytelen, hiszen a 14 éven felüli személyt - mert csak 14 éven felüliekre vonatkozik a rendelkezés, merthogy 14 éven aluliakkal szemben ilyen retorzió egyáltalán nem alkalmazható - úgy kezel, mint akinek az egész életére, az iskolán kívüli életére is, az iskola valami átfogó fennhatósággal rendelkeznek, és ezért ha bárhol az országban bármit elkövet, akkor az iskolához kell fordulni, ahol ezért majd felelősségre vonják. Ez az iskolai tanulók társadalmi helyzetének egy olyan felfogása, amely felfogás egy régmúlt, feudális iskolafelfogást és ifjúságfelfogást testesít meg. Ettől nem függetlenül ellentétes hatályos közoktatási törvényünkkel, amely szerint az iskolában a gyerek csak azért vonható felelősségre, amit az iskolában tesz, és nem azért, amit az iskolán kívül tesz.

Tehát még egyszer hangsúlyozom: hatályos törvénnyel ellentétes ez a rendelkezés, ezért el kéne törölni. A bizottsági vitákban a kormány képviselői hajlandónak mutatkoztak arra, hogy a rendelkezés csak arra szorítkozzék, ami az iskolában történik. Akkor viszont fölösleges, hiszen az iskolák házirendje és az egész közoktatási rendszer ezt amúgy is lehetővé teszi.

Miután végigmentem ezeken az ajánlási pontokon, még egy összefoglaló, záró megjegyzést szeretnék tenni. Hegyi Gyula képviselőtársunk az imént, amikor fölszólalásában utalásokat tett a társadalmi szervezetek bizottságának állásfoglalásaira, akkor azt mondta, hogy a bizottság azokat a módosító indítványokat, amelyek a dohánylobby érdekeit képviselve igyekeztek puhítani a rendelkezéseken, egységesen elutasította.

Megnéztem ezek után, hogy az én négy módosító indítványomhoz hogyan viszonyul a társadalmi szervezetek bizottsága, és kiderült, hogy ezeket a javaslataimat egyharmada sem támogatta. Gondolom, ezekre is az vonatkozik, hogy egységesen elutasították.

Azt szeretném csak ezzel kapcsolatban mondani, hogy ezek a javaslatok, szemben Hegyi Gyula képviselő úr feltevésével, nem a dohánylobby érdekeit szolgálják, hanem azt veszik figyelembe, hogy Magyarországon sok-sok ember - nem tudom, hogy ez most kétmillió vagy másfél millió ember, vagy mennyi - ennek a szenvedélybetegségnek, a dohányzásnak a rabja. Miközben a dohánylobbyt nem kívánom támogatni, azt a szabályozásban tekintetbe kell vennünk, hogy azokat a polgártársainkat, akik ennek a szenvedélybetegségnek a rabjai, ne korlátozzuk emberi méltóságukat és emberi szuverenitásukat méltánytalanul sértő módon abban, hogy a saját kárukra, a saját kockázatukra dohányozzanak. Erről szólnak ezek a javaslatok. És ez egyébként, hadd tegyem hozzá, még fiatal polgártársainkra is vonatkozik. Tehát nem a dohánylobbyról van szó, hanem azokról a polgártársainkról, akiket az a súlyos hátrány ér az életükben, hogy sajnos a dohányzás rabjai.

Mi nem tartozunk közéjük Hegyi Gyula képviselőtársammal, tudomásom szerint, és még sokan nem tartozunk közéjük. És éppen, mert nem tartozunk közéjük, indokolt, hogy megértéssel viseltessünk eme gyengeségük iránt. Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu