BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindössze két dologra szeretnék válaszolni. Egyrészt Pap János képviselő urat szeretném megnyugtatni, hogy mint említettem, a zárórendelkezések a munkavédelmi törvényben a munkahelyi dohányzást korlátozzák, és ez 18 éven aluliakra és felüliekre egyaránt vonatkozik. Az a probléma tehát, amit most említett, érzésem szerint nem nagyon fenyeget.
De ami a lényegi vitát illeti köztünk, azzal egyetértek, amit Horváth Zsolt elmondott arról, hogy mennyire fontos, hogy 18 év alul ne kezdjenek a fiatalok dohányozni. Az általános vitában elmondtam, hogy ezt ugyanúgy látom, mint ő, ebben nincs köztünk vita, a bizottsági üléseken is elmondtam. Tehát ebben nincs vita köztünk. A vita köztünk, mint annyiszor ebben az Országgyűlésben, az eszközökön van. Hogy egy olyan célt, amelyet el akarunk érni, annak az elérése érdekében mennyire helyes, indokolt, méltányos, arányos jogokat, szuverenitást korlátozni. Ezen van köztünk a vita!
Azt gondolom, hogy a szuverenitás korlátozásában, az emberek jogainak, többek között a fiatal emberek jogainak, döntési lehetőségeinek korlátozásában kevésbé mehetünk el, önök pedig úgy gondolják, hogy messzebbre mehetünk el azzal, hogy állami - hangsúlyozom, állami - intézkedéssel és nem az iskola vagy a család ráhatásával, nem példaadással, nem propagandával, hanem állami, hatósági tilalommal korlátozzunk. Ebben van köztünk a vita. Ez esetben a célt illetően nincs köztünk vita.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés