BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ebben a vitaszakaszban egyetlen módosító javaslatról szeretnék beszélni, az ajánlás 80. pontjában a törvényjavaslat 8. §-a (1) bekezdésének módosításáról, a hatálybalépés kérdéséről van szó.
Az a módosító javaslat, amelyet az ajánlás tárgyal, a kihirdetést követő hetedik hónap első napja helyett 2001. január 1-jét javasolja hatályba léptetésre. Ha a törvényjavaslatban szerepelő határidő valósulna meg, akkor az valamikor ennek az évnek a végén lenne, durván, hozzávetőlegesen 2000. január 1-jén. Azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy egy ilyen horderejű változást életbe léptetni a társadalom életében, emberek millióinak a kapcsolatában, csak megfelelő előkészítés után lehet.
Mi sokat vitatkoztunk ma is, az általános vitában is és a bizottságokban is ennek a törvényjavaslatnak számos részletéről, számos eszköz alkalmazásáról vagy nem alkalmazásáról, és a véleményünk sok fontos részletkérdésben eltért. De abban nem tért el a véleményünk, úgy vettem részre, mind a mai, mind a korábbi vitákban, hogy életbe lépjenek nagyon fontos korlátozások a dohányzást illetően. Azt hiszem, egyikünk sem tudja ma még felmérni, hogy ha ezt a törvényt betartják, bármit is fogadjon el a többség végül a módosító indítványokból, nagyon nagy horderejű változások következnek be. Ehhez emberek millióinak kell hozzászokni. Erre emberek millióinak kell felkészülni. Azt hiszem, ezt a törvényt akkor fogják tudni ezek az emberek rendszeresen és jellemzően betartani, ha egy nagyon széles körű előkészítés történik. Erre az előkészítésre, erre a felkészülésre szerintem hét hónap nem elegendő.
Ezért egy hosszabb felkészülési időt, későbbi hatálybalépést javasolok. Ez összhangban van azzal a szokással, ahogy tőlünk nyugatra az elmúlt években, évtizedekben ilyen típusú korlátozásokat életbe léptettek, sokszor többéves hatályba léptetési késleltetéssel. De miután eddig a bizottságok többségében ez a módosító indítványom nem kapott széles körű támogatást, egy kompromisszumos megoldást egy kapcsolódó módosító indítványban javasoltam, amely 2000. július 1-jét javasol. Külön felhívnám a figyelmüket arra, hogy egy júliusi hatályba léptetésnek egy januári hatályba léptetéssel szemben van egy nagyon nagy előnye. Tudniillik egy füstölgési korlátozást jobb egy olyan időszakban bevezetni, amikor az emberek sokat tartózkodnak kinn a szabad levegőn, amikor az ablakok nyitva vannak, amikor könnyebb elviselni. Annak idején, egy korábbi rendszerben, ahol kötött árak voltak, az áremeléseket is szerették júliusban bevezetni, amikor kevésbé nyomasztó, mint januárban. Most éppen inkább januárban vannak az áremelések, igaz, hogy most már sokkal kevesebb.
Szóval, gondolja meg a miniszter úr, gondolja meg a kormánytöbbség, hogy vajon nem tesszük-e simábbá, elfogadhatóbbá, emészthetőbbé ezeknek a nagyon súlyos és nagyon széles körű korlátozásoknak az életbe léptetését júliusban, mint januárban. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés