BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök között, azt hiszem, Frajna Imre az egyedüli, aki volt ellenzéki képviselő is a Magyar Országgyűlésben, és aki még emlékszik rá, hogy ellenzékben módosító indítványt többféle céllal szokás benyújtani.

Az egyik cél, és a nemdohányzók védelméről szóló törvényhez benyújtott módosító indítványnak az volt a funkciója, abban az őszinte reményben nyújtottuk be, hogy a törvényt alakítani fogjuk vele, és azt hiszem, hogy erre még van esélyünk. De az ellenzék szokott módosító indítványokat - hogy úgy mondjam - üzenet céljával is benyújtani, és azt hiszem, hogy nem árulok el titkot, hogy képviselőtársaink - mind Béki Gabriella, mind Szabó Sándorné és Vojnik Mária - elsősorban üzenet céljával nyújtották be ezeket a módosító javaslatokat, és én helyeslem, hogy benyújtották.

Ugyanis már csak azért is helyeslem, mert például Szabó Sándornénak és Vojnik Máriának az ajánlás 2. pontjában szereplő módosító indítványa megegyezik Kövér László miniszter úr és Selmeczi Gabriella államtitkár asszony néhány évvel ezelőtt - azt hiszem, három évvel ezelőtt - benyújtott önálló képviselői indítványával, amit mint fideszes képviselők nyújtottak be, hiszen ők is ugyanezt javasolták; aztán a nemrég távozott Mádi László nyújtott be egy szintén ezzel megegyező tartalmú módosító indítványt egy költségvetéshez talán másfél vagy két évvel ezelőtt. Akkor tehát, ellenzékben azt gondolták, hogy ezt meg lehet csinálni; mármint azt, hogy a családi pótlék inflációkövető legyen.

Be kell vallanom, hogy akkor, a gazdasági válság mélypontján szerintem ennek nem volt realitása. Most, amikor túl vagyunk a gazdasági válságon, a gazdaság növekszik, az elosztható összegek növekednek, ennek lenne realitása, ha nem akarnának átcsoportosítani a költségvetésekben a családi pótlék rovására. Önök azonban ezt tették a költségvetésben, és a gyed bevezetése oly módon, hogy közben sem a gyes, sem a családi pótlék értékállósága nincs biztosítva, újabb lépés az alacsony jövedelműek rovására és a közepes és közepesnél magasabb jövedelműek javára történő jövedelemátcsoportosításra. Ezért van ezeknek az üzenet értékű módosító javaslatoknak a helye ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a vitájában.

Ezért tartom nagyon fontos üzenetnek ezt a két módosító indítványt, amelyeket a magam részéről is támogatok. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu