DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Láthatólag a 18 éves korhatár körül alakult ki egy kétperces szócsata. Jól van ez így. Én viszont e javaslatot olvasva egy dolognak nem örültem. Annak nem, hogy ez kimarad, ezt a környezetvédelmi bizottságban elmondtam. Viszont egy dolognak megörültem, amit nem vettem észre, amikor a törvényjavaslatot átnéztem. Tudniillik annak, hogy kiemeli a törvény, hogy közforgalmú intézményben, valamint tömegközlekedési eszközön 18 év alattinak nem lehet dohányozni. De mi a helyzet a zárt térben megtartott rendezvényen és a munkahelyen?
Ebből a törvényből az fog következni, ha az eredeti szöveg marad meg, hogy munkahelyen a 18. életévét be nem töltött személy a munkáltató rendelkezése szerint, illetve külön jogszabály szerint dohányozhat. Azt gondolom, nincs benne, csak ezt a két helyet jelöli meg a törvény, én pedig azt szeretném, ha a 18. életévet jelölnénk meg. Erre a környezetvédelmi bizottság, ha jól emlékszem, kapcsolódó módosító javaslatot tervez benyújtani, hogy a 18. életév legyen benne meghatározva, és ez természetesen vonatkozik minden helyre, mert ha csak kiemeljük, még egyszer mondom, gyakorlatilag munkahelyen esetleg lehetne 18 év alattinak is dohányozni.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés