ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőtársakat, munkatársainkat, a szakértőket és természetesen mindenkit, aki figyelemmel kíséri a mai ülésnap munkáját. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 9. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Juhászné Lévai Katalin és Szabó Erika jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a képviselőket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól Csurka István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló három megkeresés érkezett rágalmazás vétsége elkövetésének alapos gyanúja miatt. Az Országgyűlés elnöke a megkereséseket kiadta a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a szabálysértésekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/669. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/669/4-7. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, melynek időtartama az elfogadott napirendi ajánlás szerint nem haladhatja meg a vezérszónoki felszólalásokra biztosított 15 perces időkeretet. Először megadom a szót Hörcsik Richárd képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Balogh László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

Forrás: parlament.hu