DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat általános vitájában már-már hatpárti megegyezés látszik megszületni. Nyilvánvaló, hogy ennek az oka egyértelműen az államtitkár úr előterjesztésében kifejtettekre vezethető vissza. Nevezetesen: valamennyien, főként a rokon szakmában dolgozók akként fogjuk fel a most módosításra kerülő törvényt - amely történelmi jelentőségű volt 1991-ben - és a mostani módosítást mint ennek a törvénynek egy szükségszerű módosítását.
Nem kívánok szólni a közjegyzői kar szervezeti megoldásairól, a közjegyzői felelősség kérdéséről. Ezek a kérdések lényegében a közjegyzői kar autonómiájába tartoznak. Természetesen közvetve azért kihatással vannak a jogszolgáltatást igénybe vevő polgárok érdekeire is. Elsősorban abban a kérdésben kívánok szólni, hogy a közjegyzői jogszolgáltató tevékenység az igazságszolgáltatásnak milyen részét ölelje fel, és ebben a kérdésben egyet kell értenem az előttem felszólaló kormánypárti képviselők álláspontjával.
Anélkül, hogy a részletes vita körébe tartozó kérdéseket érinteném, mindenekelőtt szükséges arra utalni, hogy a már most hatályos törvény a közjegyzőt feljogosítja tanácsadási tevékenységre. Anélkül teszi ezt, hogy azt a megszorítást tartalmazná, miszerint a közjegyző a hatáskörébe tartozó ügyekben jogosult tanácsadásra. Turi-Kovács Béla képviselőtársam ezzel kapcsolatos álláspontját kell osztanom, hogy a jelenlegi törvényjavaslat is tulajdonképpen e jogszolgáltató tevékenység körét valamilyen módon - ha nem is kimondottan - bővíteni igyekszik. Ennek a körnek a meghatározása pedig alapvető, fontos érdek nemcsak a szakma, hanem a társadalom számára is. Pontosan tudnia kell a szolgáltatást kényszerűségből, illetve önként igénybe vevő jogkereső közönségnek, hogy a szolgáltatásnak mi az a határa és korlátja, amelyet a közjegyzői tevékenység tekintetében a törvény pontosan meghúz.
Mindenképpen utalnom kell a közokirat, a magánokirat fogalmi körének a pontos elhatárolására. Igaz, hogy más törvény, a polgári perrendtartás ebben a kérdésben egyértelműen szabályoz, azonban úgy vélem, hogy a törvényjavaslatnak pontosítania kellene ezt a fogalmi kört, illetve a jogkereső polgárok számára tudatosítani kellene, hogy ez az elhatárolódás a gyakorlatban miként is valósul meg. Ugyancsak a korábban szóló kisgazdapárti képviselő véleményéhez kell ebben a kérdésben csatlakoznom, ugyanis a laikus közösség számára tulajdonképpen nem észlelhető az a finomság, amely a magánokirat és a közokirat között megjelenik akkor, ha a közjegyző csupán a szerződésen lévő névaláírást hitelesíti, vagy pedig az okiratot közokirati formában ő maga készíti el.
Nyilvánvaló a különbség, de úgy gondolom - csak a szakma számára -, hogy az egyik esetben az okirat tartalmáért is felelősséget vállal a közjegyző, a másik esetben pedig csak az aláírás hitelességéért, de az a közjegyzői pecsét a társadalom széles körében azt a látszatot kelti - és ez soha nem volt törvényhozói szándék -, hogy bizony az így hitelesített névaláírással egyben a közjegyző az aláírás feletti részt is, tehát a szerződés tartalmát is hitelesíti. Ebben a kérdésben lehet, hogy nem a törvényjavaslat keretében kell külön rendelkezést hozni, de mindenféleképpen egyfajta igény és nagyon fontos igény ennek a különbségtételnek a tudatosítása.
Még egy kérdést szeretnék említeni, amellyel kapcsolatosan utalhatnék Isépy Tamás képviselőtársam véleményére, aki nagyon finoman megfogalmazta, hogy a közjegyzői kar érdekképviselete nem harsányan és hangosan hirdeti meg a saját érdekei képviseletét. Ebben a törvényjavaslatban az a rendelkezés, amely a politika területét is szabaddá teszi a közjegyzők számára, tulajdonképpen ezt az igényt megfogalmazza, hiszen a jövő parlamentjében már e törvényjavaslat elfogadása esetén közjegyzők is jelen lehetnek a parlamentben, és ilyen módon az érdekérvényesítés megtörténhet.
(10.40)
A kérdés már csak az, hogy egyáltalán összeférhető-e ezzel a közjegyzői tevékenység, ez a jogszolgáltatói tevékenység, amely a közhitelességénél fogva inkább a bírói munkához kötődik, mint az egyéb jogi segítségnyújtással kapcsolatos tevékenységekhez - tehát ez összeférhetetlen vagy összeférhető? Az az álláspontunk - és itt egyet kell értenem a korábban hozzászólókkal -, hogy nem engedhető meg a politikai szerepvállalás, a közjegyzői hivatás méltóságával ez nem fér össze.
Ez, véleményem szerint, még akkor is, ha már törvényhelyen történik egyfajta módosításra tett javaslat, szinte összecseng a törvény - az eredeti törvény számozását tekintve - 30. §-ának ártatlan megváltoztatásával, hiszen nincs többről szó, mint hogy a közjegyző a mostani törvényjavaslat szerint nem hivatali irodájában fejti ki a közjegyzői tevékenységet, hanem hivatali helyiségében. Ennek az egyetlen szónak a megváltoztatását, indokoltságát és értelmét tulajdonképpen az ezt követő törvényi rendelkezések adják meg, amikor már több közjegyző együttműködésének új formáját javasolja megteremteni a javaslat, amikor a közjegyzői irodát más értelemben használja. A különbségtétel azonban nem lesz az első olvasatra nyilvánvaló, még esetleg a szakmában jártas olvasó számára sem, de többszöri tanulmányozása nyilvánvalóvá teszi: itt nem a munkavégzés egyfajta fizikai feltételének a másként való elnevezéséről, hanem bizony a közjegyzői tevékenység kifejtésének egy más szervezeti keretben történő megteremtéséről, egy új jogi minőségről van szó. És ebben a pillanatban a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése ellentétbe kerül azzal az alapelvvel, miszerint - ezt a hatályos törvény is így szabályozza, és ezt változatlanul hagyja a törvényjavaslat is - a közjegyző személyesen köteles a munkavégzést, a hivatásának a gyakorlását kifejteni. Mindebből következik tehát, hogy a közjegyzői iroda létrehozása a közjegyzői hivatással kapcsolatos elvárásokkal alapvetően ellentétes, tehát ezt én támogatni nem tudom.
Természetesen - illetve ez nem is annyira természetes - a közjegyzői iroda jogi személyiséggel való felruházásáról nem szól a törvényjavaslat, pedig akkor tiszta vizet kellene önteni a pohárba és ki kellene mondani azt: nem az irodát fogjuk ezentúl helyiségnek vagy helyiségcsoportnak nevezni, hanem egy jogi személyiséggel rendelkező, új szervezeti keret megteremtéséről van szó, ahol a közjegyző már nem személyesen végez munkát, ahol a közjegyzővel nem mint magánközjegyzővel kerül a polgár közvetlenül jogviszonyba, hanem ez a jogviszony az irodával jön létre, és esetleg közben az iroda egy tagja az országgyűlési képviselői munkáját is elláthatja.
Én úgy gondolom, ezeknek a rendelkezéseknek az egybeolvasásából ez a törvényhozói szándék fellelhető, amivel mi nem értünk egyet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés