DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy kis történelmi visszapillantót már hallhattunk korábban a Fidesz előadója részéről. Nézetem szerint azonban itt most nem arról a 236 emberről van kizárólag szó, aki jelenleg a Közjegyzői Kamara tagja s a közjegyzői kart alkotja, hiszen sokkal szélesebb kört érintő törvénymódosításról van szó. Ezért azt gondolom, ez az ügy megér annyit, hogy a történelmi visszapillantó egy kicsit szélesebb körben történjen.

Az 1874. évi XXXV. törvény valóban egy, a kor szellemének, a gazdasági, politikai, szakmai követelményeknek megfelelő törvény volt, kiérlelt, olyan, amely nézetem szerint méltán élt több mint száz évet. Mégis tizenkét év múlva, 1886-ban a VII. törvénnyel módosítani kellett. Ez a módosítás a közben megszerzett tapasztalatok alapján éppenséggel arról szólt, hogy a korábban túlságosan megengedő, bizonyos körökben nagyon erősen megengedő 1874. évi XXXV. törvényt helyére tette, módosította, és ettől kezdve a törvény töretlenül élt egészen az 1954. évi II. törvény meghozataláig. A helyzet ugyanis az volt, hogy még a trianoni békét követő nagy válság eredményeként sem volt szükség olyan lényegi változtatásokra, amely ezt a törvényt alapjaiban érintette volna, hiszen 1930-ban kizárólag a közjegyzők nyugdíjával foglalkozó törvényt fogadott el a Ház, nem volt szükség más módosításra.

1954-ben aztán valóban a bírósági törvényen belül egy önálló fejezetben három teljes paragrafusban szabályozták a közjegyzők jövőbeni életvitelét. Nem volt ez azért egészen véletlen. Ugyanis '54-től kezdődően - és ez már a következő korszak a múltban - beindult egy olyan negatív kontraszelekció, s erről is beszélni kell, amelynek eredményeként a közjegyzői pályára - akkor már pályának sem volt, azt hiszem, nevezhető, inkább egy kis szakterületnek - döntően azok kerültek, akik a bírói pályára akár szakmai, esetenként politikai okoknál fogva nem feleltek meg. Ezt mindenki tudta a bíróságon, mindenki tudta, aki a jogszolgáltatásban részt vett, és ennek megfelelően valahol ilyen volt a közjegyzői elismertség is. Maga a pálya valóban a mélypontjára érkezett.

Nyilvánvaló volt, hogy az úgynevezett gazdasági váltást követően - inkább ennek nevezném, mint rendszerváltásnak - ez a helyzet nem tartható fenn. Azonban azt kell mondanom, hogy a váltás valahogy úgy történt, ahogyan a gazdasági váltás is. Amíg esküdtünk korábban arra - már aki esküdött, természetszerűleg -, hogy a szocializmus mindenható, ily módon kezdtek esküdni arra egyesek, hogy a pénzügyi szabályozók, a piaci szabályozás ugyanilyen mindenható. Azt hiszem, egyik sem igaz, és valahol a középutat megtalálni mindenhol illendő.

Nos, ennek ellenére az a nézetem, hogy az 1991. évi XLI. törvény valójában egy jó törvény. Sok szempontból jó törvény; de sok szempontból ma már sokkal szélesebb körű felülvizsgálatra szorul, mint amit most ez a módosítás tartalmaz. Szeretnék valamire utalni. Tisztában kell lenni valamivel: nem lehet pusztán irigységnek nevezni és ezzel lesöpörni az asztalról azt a helyzetet, ha 236 ember érdeke 8500 ember érdekével ütközik. Egyszer világosan kell már ebben a Házban beszélni, egyértelművé kell tenni, hogy a gazdasági verseny, amelyről oly szívesen beszélnek, akkor gazdasági verseny és akkor tisztességes gazdasági verseny, ha a feltételek azonosak. Ha azonban a feltételekben alapvetően az a helyzet, hogy ab start valakinek 500 méteren 400 méter előnye van, akkor ez a feltétel már nem azonos, de azt kell mondanom, hogy ki sem egyenlíthető.

S jó lenne, ha valamire még odafigyelnénk. Annak idején, amikor az ügyvédi zárt számot feloldották, az országban 1500 ügyvéd volt. Ma Magyarországon, pontosan megmondom, a tegnapi adatok szerint 8000 fölött van az ügyvédek száma. Ezzel szemben 218 főről komoly növekedést mutatott a közjegyzők száma, mert '91-től mind a mai napig 236-ra sikerült növekedni. Szeretném hangsúlyozni, hogy a magunk nézete szerint nem arról van szó, hogy ezt a számot kellene mértéktelenül növelni, mert annak nem lenne értelme. Az valóban ugyanolyan anomáliákhoz vezetne, mint az ügyvédi nyitott szám vezetett, ahol is - végül egyszer valakinek ki kell mondani - nem arról volt szó, hogy szakmai tisztességből meg azért, hogy egyenlőek legyenek az emberek a pályán, hanem arról volt szó, hogy a téeszből, a rendőrségből, az ügyészségről kikerült, a rendszerváltás következtében állástalannak minősülő jogászok vállalkozók, ügyvéd vállalkozók lettek. Más pálya hiányában ez volt az, amit megnyitottak a számukra. No, de ez a végtelenségig nyilván nem mehet így, és ez a fajta olló nem nyílhat olyan módon egyre tovább, hogy végül is ez odavezessen, amihez, én azt gondolom, a mai fegyelmi helyzet az ügyvédi karon belül is vezetett, amit mindannyian jól ismerünk. A furcsa csak az - s azért hadd utaljak erre is -, hogy miközben az ügyvédeknél a nagy szám miatt gondoljuk, hogy a fegyelmi helyzet úgy alakult, ahogyan alakult, sőt a büntetőjogi helyzet, ma már egyre több jelzés van, amely a Közjegyzői Kamara tekintetében is azt mutatja, hogy ez az intaktság megszűnt.

Nos, rátérve most már konkrétan a törvényjavaslatra. Én a törvényjavaslatot meglehetősen önkényesen négy olyan fejezetre osztanám, inkább csak a vizsgálódás tárgyköre miatt, amivel külön-külön és önállóan szeretnék foglalkozni.

A legfontosabbnak a módosítások közül az 1. § (4) bekezdését gondolom - s el kell mondanom akkor is, ha ma nem részletes vita folyik, hiszen enélkül értelmetlen lenne az általános vita -, amely nagyon pontosan a következőt tartalmazza: "A közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörben az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez." Ez az a része a módosításnak, amelyet a Független Kisgazdapárt teljes mellszélességgel támogat, amelyen nem gondolja, hogy bármiféle feloldást vagy bármiféle enyhítést kellene bevezetni, mert ebből az 1. § (4) bekezdésből következik a gazdasági tevékenység korlátozott volta is. Ebből le lehet vezetni azt, amiről mi úgy gondoljuk, hogy meghozhatja azt a fajta békességet két kar között - az egyik már mértéktelen nagyra duzzadt -, amelyet enélkül nem lehet megoldani.

Itt egy rövid kitérőt még engedtessék meg, hogy tegyek. Számomra érthetetlen, hogy ebben a Házban, ahol 1990-től kezdődően az ügyvédek egész sora volt, mitől nem érvényesült semmiféle érdekérvényesítés, mitől nem lehetett érzékelni, miközben mások oly kitűnően érdeket érvényesítettek! Nem tudom, talán a szemérmesség, talán az, hogy minden alkalommal az a vád érheti azt, aki ebben az ügyben szól, hogy az irigység beszél belőle. Ezt vállalni kell! Tehát ezt a részét alapvetően fontosnak tartjuk. Ezt követően olyan módosításcsoportok vannak, amelyekben én a jelenlegi jogosítványok további bővítését érzékelem.

(9.50)

Szeretném elmondani a tisztelt Háznak, hogy amikor először elolvastam a javaslatot, akkor a családunkban klasszikusnak számító Molnár Ferenc "Játék a kastélyban" című művének egyik epizódja jutott eszembe, ahol a két újságíró, illetve bocsánat, a két színműíró beszélget egymással, és a szarkasztikusabb azt mondja a másiknak: jegyezd meg, legyen elég a jó, nem kell a legjobb. Na most csak ezt tudom mondani azoknak, akiknek most a jó van, hogy legyen elég a jó, nem kell feltétlenül a legjobb, pláne nem, ha az érdeksérelmekkel jár.

Mire gondolok többek között? Számos dologra, de most csak néhányra szeretnék rávilágítani. A javaslat 7. §-ának (3) bekezdése a közélet felé nyitást tartalmazza. Ez nem mást tartalmaz, mint azt, hogy a közjegyző részt vehet az országgyűlési választáson és részt vehet az önkormányzati választáson. Szeretném, ha ezt összevetnénk az annyit hivatkozott 1874. évi XXXV. törvény 3. cikkelyével, amely expressis verbis tiltja, nem véletlenül, hanem azért, mert ez összeférhetetlen! És én azt gondolom, hogy ha egyszer arra hivatkozunk, micsoda csodálatos jó törvények voltak korábban, akkor tudni kell azt is, hogy ezek mit tartalmaztak.

Úgy gondoljuk, hogy ez a mi számunkra elfogadhatatlan. Lehet ezen majd valamit a bírói kar helyzetéhez képest igazítani, valamit majd megkeresni, de semmiképpen nem oly módon, hogy a kar részt vesz a gazdasági tevékenységben, részt vesz a hatósági tevékenységben, és most már megkerülve az eredeti, általunk etalonnak tekintett törvényt, részt vesz a közéletnek abban a részében is, amivel ez már nem férhet össze.

Van egy különös része, amely szerint a közjegyző a fél részére nem készíthet magánokiratot - nem mondom a szakaszt, mert akkor azt mondják, hogy a részletes vitához szóltam hozzá -, kivéve az aláírási címpéldányt és a 175. § (1) bekezdése szerinti képviselettel összefüggő beadványokat és iratokat. Ebből világosan kiderül, hogy mindeddig a címpéldányok hitelesítése enyhén szólva nem volt törvényesítve - sőt, ha nagyon jól belegondolunk, törvénytelen volt. De most egy picit nézzünk távolabb ennél!

Mi a mai joggyakorlat? Nagy Pista bácsi elmegy az általa ismert jegyzőhöz, aki egy demizson bor ellenében elkészíti azt a szerződést, amelyet mindannyian jónak vélnek. Aztán ezzel a szerződéssel eladó és vevő elmegy a közjegyzőhöz, ahol aláírják ezt az okiratot, aki hitelesíti az aláírást, de nem felel a tartalomért, és ezt követően annak rendje-módja szerint minden valószínűség szerint be is fogják jegyezni. Kérdezem én: hol van itt a felelősségbeli arányosság?

Vagy vegyünk egy másik példát! Gazdasági társaságban szerződést készít az ügyvéd. Nem is kell egy nagy szerződés, néhány tagos kft.-szerződést. Igen nagy felelősség, tartalmilag, formailag tökéletesen meg kell feleljen annak, amit majd a bíróság aztán így apránként, és minden bíró külön-külön másként át fog szőrözni, és azt fogja mondani, hogy ez a része jó, ez a része rossz. Ezzel szemben, miután ezt a felelősséget teljes egészében az ügyvéd átvállalta, elkészíti a névaláírási címpéldányt, ezt a kész névaláírási címpéldányt elviszik a közjegyzőhöz, ott kap egy pecsétet, egy aláírást és kipengetik fejenként az előre meghatározott javadalmazást.

Nem értem! Hát ha az ügyvéd alkalmas arra, hogy tartalmilag olyan okiratot készítsen, amelyre gazdasági társaságot lehet alapítani, ha előtte lehet aláírni az okiratot, akkor ugyan miért nem tud egy nyilatkozatot, egy névaláírási címpéldányt netalántán szintén ellenjegyezni, és ebből következően azt hitelessé tenni? A magyarázatot csak gazdasági oldalon lelem, mert nem gondolom, hogy egyéb ésszerű magyarázata van.

Azonban szeretnék végül is eljutni oda, amit én ebben a javaslatban talán a leginkább különlegesnek tartok. A javaslat 16. és 17. §-a - kimondtam a szakaszt, elnézést kérek az elnök úrtól, de másként talán nem lenne igazán követhető - a Kjt. 30. és 31. §-át módosítja és az irodák létesítéséről szól. Ezt is érdemes összevetni mind a hatályossal, mind pediglen az 1874. évi XXXV. törvényben foglaltakkal. Érdemes összevetni, és egészen különleges megállapításra juthatunk. A módosításnak egyetlen indoka lehet - más magyarázatot nem tudok -, hogy irodákat lehessen létesíteni, és nemcsak a székhelyen, hanem székhelyen kívül is, ugyanis ebben a mostani megfogalmazásban ez teljességgel benne rejlik. Tiltotta ezt az 1874. évi XXXV. törvény, tiltja a jelenlegi törvény, sőt nem akarom untatni a Házat szó szerinti felolvasásokkal, de egyértelműen fogalmaz akkor, amikor ezeket a tiltásokat megfogalmazta.

Mivel járhat ez? Ez azzal járhat, kérem szépen, hogy a régen közjegyzősegédnek nevezett - az alaptörvényben közjegyzősegédek -, mondjuk, egy jelenleg mintegy 40 ezer lelket átfogó közjegyzői székhely egy egész területet tud átfogni. Elfogadható ez? Én azt gondolom, hogy nem.

Még egy dologra szeretném végezetül felhívni az igen tisztelt javaslattevő figyelmét. Nem akartam, nem akart a Független Kisgazdapárt azzal foglalkozni, ahol a törvény - és ez a negyedik része - a kamara jogosítványaival és a kamara feladataival foglalkozik. Mégis, azért valamire felhívnám a figyelmet. Abban a sokat idézett 1874. évi XXXV. törvény módosításában - és ezért fontos ez a módosítás - az 1886. évi VII. törvénycikk 15. §-a és az azt követő még két szakasz egy nagyon fontos szabályozást tartalmaz: visszacsatlakoztatja a felügyeletet - és ez jelenthetné a közvetlen felügyeletet - a törvényszék elnökéhez, azaz a bíróság vezetőjéhez és elnökéhez.

Mit jelent ez? Azt, hogy területileg közvetlenül van felügyelet, és nem egy távoli - egyfelől a saját szakmabeli, másfelől a tőlük nagyon távol eső igazságügy-miniszteri -, az is igen szűk körben meghatározott felügyeleti lehetőség. Fontos ez az én nézetem szerint, mert - és itt vissza kell kanyarodnom - ha igaz az 1. § (4) bekezdése, és én remélem, hogy igaz, akkor ezekből következik mindaz, amit én elmondtam, és ebből akkor következik az, hogy a működés ennek az 1. § (4) bekezdésnek kell hogy megfeleljen.

Végezetül tessék megengedni egy utolsó és nem oldalvágásnak szánt, de mégiscsak olyan kitérőt, mert én itt az ügyvédekről beszéltem, a közjegyzőkről beszéltem. Azt gondolom, tisztelt Ház, hogy amikor a '91-es most hatályos törvény életbe lépett, nem az ügyvédek voltak azok, akik először meghökkentek, hanem a bíróságok! Azok a bíróságok, amelyek akkor, '91-ben, mélyen alulfizetettek voltak, és azt kellett tapasztalnia, mondjuk, egy városi bíróság teljes bírói karának, hogy az a havi bevétele alulmarad az egy szem közjegyzői bevételnek. Normális ez? - meg kell kérdeznem. Én azt gondolom, nem az. Én azt gondolom, hogy ha igaz - és visszautalok rá megint - az 1. § (4) bekezdése, hogy ha ugyanarról a jogszolgáltatásról, gyakorlatilag ugyanazon szintű jogszolgáltatásról van szó, akkor ezek e különbségek és anomáliák nem állhatnak fel.

A Független Kisgazdapárt ezt a törvényjavaslatot csak igen lényeges módosítások esetén tudja támogatni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu