ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy az együtt szavazható támogatott módosító javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 12., 19., 20., 22., 29., 31., 44., 46., 54., 55., 63., 64., 65., 67., 76., 80., 81., 82., 91., továbbá a kiegészítő ajánlás 2., 14., 21., 26. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását.

Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem tehát önöket, elfogadják-e azokat a támogatott módosító javaslatokat, amelyeket a jegyző ismertetett és külön szavazásukat nem kérték a frakciók. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 235 igen, 7 nem szavazat és 18 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet. Az ajánlás 1., 2. és 3. pontjai alternatív megoldást kínálnak a törvényjavaslat címére. Kökény Mihály és Béki Gabriella a következő címet javasolja: "A dohánytermékek fogyasztásának és forgalmazásának szabályairól, a dohányzással kapcsolatos egészségkárosodás megelőzéséről szóló törvény". Hegyi Gyula címjavaslata a következő: "A dohányfüstmentes környezetről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény". Mécs Imre azt kezdeményezi, hogy "Az egészségvédelemről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény" legyen a cím.

Először Kökény Mihály és Béki Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 1. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 71 igen szavazat, 186 nem szavazat és 15 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Hegyi Gyula javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 2. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 65 igen, 182 nem szavazat és 21 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Mécs Imre javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 3. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 34 igen, 227 nem szavazat és 19 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 10. pontjában Mécs Imre a törvényjavaslatot egy új szakasszal kívánja kiegészíteni. Ennek szövege a következő: "Senki sem kényszeríthető dohányfüst tűrésére." A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 39 igen, 222 nem szavazat és 23 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A törvényjavaslat 2. § (1) bekezdésének d) pontja módosítására négy módosító javaslat érkezett. Mind a négy indítvány a munkahelyi dohányzás tilalmára vonatkozó szabályokat tartalmazza, eltérő megfogalmazásban. Először Kökény Mihály és Béki Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 13. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 91 igen, 188 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett utasította el.

Most Bauer Tamás javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 14. pontja szerint. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen, 212 nem szavazat és 11 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Pap János javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 15. pontja szerint. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazat, 219 nem szavazat és 22 tartózkodás mellett utasította el.

Most Mécs Imre javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 16. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen, 249 nem szavazat és 20 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 3. pontjában a társadalmi szervezetek bizottsága új ponttal kívánja kiegészíteni a 2. § (1) bekezdését. Lényege: nem szabad dohányozni iskolai program keretében, gyermek felügyelete vagy kísérete közben sem. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 106 igen, 180 nem szavazat és 13 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 17. pontjában Mécs Imre a törvényjavaslat 2. § (1) bekezdését új ponttal javasolja kiegészíteni. Lényege: nem szabad dohányozni ott sem, ahol más jogos érdekét sérti. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök, képviselőtársaim? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 49 igen szavazat, 232 nem szavazat és 19 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 18. pontjában Dán János a 2. § (2) bekezdés a) pontjának kiegészítését kezdeményezi. Lényege: nem jelölhető ki dohányzóhely szülészeti, nőgyógyászati klinikák és osztályok betegek által igénybe vett helyiségeiben sem. A társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 106 igen, 190 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett utasította el.

A kiegészítő ajánlás 4. és 5. pontja alternatív megoldást kínál a törvényjavaslat 2. § (2) bekezdés b) pontjára. Az egészségügyi bizottság szerint közoktatási intézményekben a pedagógusok tanórán kívüli munkaköri feladatainak ellátására szolgáló egyéb helyiségekben sem jelölhető ki dohányzóhely. A társadalmi szervezetek bizottsága a pedagógusok által közösen használt helyiségekre kívánja érvényesíteni a tilalmat.

Először az egészségügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 4. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 125 igen, 172 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító javaslatot.

Most a társadalmi szervezetek bizottsága javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 5. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök, képviselőtársaim? (Szavazás.)

Az Országgyűlés 106 igen, 193 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.

Az ajánlás 21. pontjában Wekler Ferenc a törvényjavaslat 2. § (2) bekezdését új ponttal kívánja kiegészíteni. Lényege: műemlékvédelmi meggondolásból és a személyes példamutatás elvének megfelelően azt javasolja, hogy az Országház épületében sem jelölhető ki dohányzóhely. (Taps.)

A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök, képviselőtársaim? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 168 nem szavazat és 18 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(20.50)

A 32. pontban Kökény Mihály és Béki Gabriella ugyancsak a törvényjavaslat 2. § (4) bekezdése szövegpontosítását kezdeményezik. (Nagy zaj.)

Tisztelt Képviselőtársaim! A türelmüket kérem, mert nem fogom tudni túlharsogni önöket.

Tehát a 32. pontban Kökény Mihály és Béki Gabriella ugyancsak a törvényjavaslat 2. § (4) bekezdése szövegpontosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés 99 igen szavazattal, 205 ellenszavazattal, 5 tartózkodás mellett utasította el a módosító javaslatot.

A kiegészítő ajánlás 9. pontjában a környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslat 2. § (5) bekezdése módosításával azt kezdeményezi, hogy a kijelölt dohányzóhelyeket a tisztiorvosi szolgálat legalább 5 évente egyszer ellenőrizze. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 91 igen szavazattal, 204 ellenszavazattal, 10 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 37. pontjában Pap János a törvényjavaslat 2. § (7) bekezdése módosításával azt kezdeményezi, hogy a munkahelyi dohányzást és a dohányzóhelyek kijelölését e törvény szerint kell biztosítani. Mécs Imre a 39. pontban szövegpontosítást javasol.

Először Pap János javaslatát teszem fel szavazásra a 37. pont szerint. A környezetvédelmi bizottság és a társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 164 ellenszavazattal, 12 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Mécs Imre javaslatát teszem fel szavazásra a 39. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés 84 igen szavazattal, 203 ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.

Kérem szépen Salamon László képviselő úr gépét bekapcsolni. (Dr. Salamon László: Nemmel szavaztam.) Nemmel szavazott. Köszönöm, képviselő úr. Ezek szerint az ellenszavazatok száma 185. (Sic!)

Az ajánlás 40. pontjában Bauer Tamás a törvényjavaslat 2. § (8) bekezdése elhagyását javasolja. Az alaprendelkezés szerint a közforgalmú intézményben, valamint tömegközlekedési eszközön 18. életévét betöltött személy nem dohányozhat. Ugyancsak elhagyni kívánja az 56. pontban a forgalmazásra vonatkozó szabályt is. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 11., 12., valamint az ajánlás 41. és 42. pontjaiban lévő indítványok elfogadását. A javaslatokat az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 47 igen szavazattal, 246 ellenszavazattal, 17 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Ismételten kérem Salamon László képviselő úr gépét bekapcsolni. (Dr. Salamon László: Nemmel szavaztam.) Az ellenszavazatok száma ezek szerint 247-re módosul. Köszönöm, képviselő úr.

A törvényjavaslat 2. § (8) bekezdésének módosítására négy indítvány érkezett. Horváth Zsolt és Koltai Ildikó szerint közforgalmú intézményben zárt térben megtartott rendezvényen 18 év alatti személy még a dohányzás számára kijelölt helyen sem dohányozhat. Torgyán Józsefné Cseh Mária a 41. pontban, valamint Kökény Mihály és Béki Gabriella a 42. pontban erre eltérő szövegezésű javaslatot terjeszt elő. A kiegészítő ajánlás 12. pontjában pedig Bauer Tamás a korhatárt 16. életévben kívánja megállapítani.

Először Bauer Tamás képviselő úr javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 12. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 243 ellenszavazattal, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Horváth Zsolt és Koltai Ildikó javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 11. pontja szerint. A javaslatot valamennyi bizottság és az előterjesztő egyaránt támogatja, de az SZDSZ képviselőcsoportja külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 267 igen szavazattal, 41 ellenszavazattal, 7 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta.

A 47. pontban Pap János a 4. § (1) bekezdését hivatkozással pontosítja. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 68 igen szavazattal, 230 ellenszavazattal, 12 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 49. pontjában Kökény Mihály és Béki Gabriella a törvényjavaslat 4. § (2) bekezdése kiegészítését indítványozzák. Lényege: személyszállító vasúti járművön dohányzásra alkalmas helyet - külön vasúti kocsit - kell kijelölni. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 94 igen szavazattal, 210 ellenszavazattal, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 17. pontjában Horváth Zsolt és Koltai Ildikó a törvényjavaslat 4. §-át két bekezdéssel kívánja kiegészíteni, és a jogszabály-hivatkozást pontosítja. A javaslat a személyszállító vonatokra és a szórakoztató és vendéglátó-ipari egységekre vonatkozó szabályokat tartalmazza. Ennek alternatíváját terjeszti elő a mezőgazdasági bizottság a kiegészítő ajánlás 16. pontjában.

Először Horváth Zsolt és Koltai Ildikó javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 17. pontja szerint. A javaslatot a mezőgazdasági és a társadalmi szervezetek bizottsága kivételével valamennyi bizottság támogatja, az előterjesztő is támogatja, de az MSZP képviselőcsoportja külön kérte a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 216 igen szavazattal, 91 ellenszavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

A kiegészítő ajánlás 18. pontjában az egészségügyi bizottság a törvényjavaslat 5. § (4) bekezdése kiegészítését kezdeményezi. Ennek szövege a következő: cigaretta legkevesebb 20 szálat tartalmazó fogyasztói csomagolási egységekben hozható kiskereskedelmi forgalomba. A 62. pontban Kökény Mihály és Béki Gabriella erre eltérő szövegezésű javaslatot terjesztenek elő.

Először az egészségügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra, amelyet az előterjesztő támogat, de a Fidesz és az MSZP külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 60 igen szavazattal, 240 ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.

Most Kökény Mihály és Béki Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 62. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök, képviselőtársaim? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 99 igen szavazattal, 197 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 20. pontjában Horváth Zsolt és Koltai Ildikó a törvényjavaslat 5. § (5) bekezdésének módosítását és két új bekezdéssel történő kiegészítését kezdeményezik. Ez a rendelkezés a dohánytermékek üzlethelyiségben történő forgalmazásának szabályait tartalmazza. Ennek alternatívái találhatók meg az ajánlás 59., 61. és a kiegészítő ajánlás 19. pontjaiban.

Először Horváth Zsolt és Koltai Ildikó javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 20. pontja szerint, amelyet a mezőgazdasági bizottság kivételével valamennyi bizottság támogat, és az előterjesztő is támogatja, de a Fidesz- és az MSZP-frakció külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 72 igen szavazattal, 231 ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(21.00)

Most a mezőgazdasági bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 19. pontja szerint. Az egészségügyi bizottság nem támogatja. És önök, képviselőtársaim? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 206 igen, 89 nem szavazat és 14 tartózkodás mellett elfogadta.

Most Kökény Mihály és Béki Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 61. pontja szerint. Az emberi jogi és a társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 110 igen, 196 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.

A 70. pontban Kökény Mihály és Béki Gabriella a törvényjavaslat 7. §-a (1) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A javaslat az egészségvédelmi bírság alanyait határozza meg. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 105 igen, 204 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 72. pontban Kökény Mihály és Béki Gabriella az egészségvédelmi bírság mértékét határozzák meg a törvényjavaslat 7. §-ának (4) bekezdésében. A társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen, 191 nem szavazat és 11 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 73. pontban a törvényjavaslat 7. §-ának kiegészítésével Kökény Mihály és Béki Gabriella azt kezdeményezik, hogy a dohánytermékek forgalmazására vonatkozó tilalom ismételt megszegése esetén a fogyasztóvédelmi felügyelőség javaslatára a forgalmazási engedélyt vissza kell vonni. Az emberi jogi bizottság és a társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Önök, képviselőtársaim? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 118 igen, 183 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 74., 75., valamint a kiegészítő ajánlás 23. és 24. pontjaiban eltérő indítványok találhatók a törvényjavaslat 7. §-ának (9) bekezdése módosítására. Ezekben az egészségvédelmi bírságból befolyó összegek felosztásának szabályai találhatók. Először Kökény Mihály és Béki Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 74. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen, 201 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett utasította el.

Most Horváth Balázs és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 75. pontja szerint. A javaslatot az egészségügyi bizottság kivételével a többi bizottság támogatja.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 86 igen, 215 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett a módosító indítványt nem fogadta el.

Most az egészségügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 23. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 130 igen szavazat, 176 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.

Most Kökény Mihály és Béki Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 24. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 102 igen, 198 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett utasította el.

Az ajánlás 77. pontjában Kökény Mihály és Béki Gabriella a törvényjavaslat 7. §-a (13) bekezdése módosítását kezdeményezik. Ebben a közoktatási intézményekben a dohányzási tilalmat megsértő tanulóval szemben lefolytatható eljárás szabályait módosítják. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 97 igen szavazat, 207 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító indítványt.

Az ajánlás 78. pontjában Kökény Mihály és Béki Gabriella a törvényjavaslatot egy új szakasszal kívánja kiegészíteni, és ebben az egészségvédelmi termékdíj bevezetésére tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 100 igen, 209 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító indítványt.

Az ajánlás 79., 83. pontjaiban Kökény Mihály és Béki Gabriella a hatálybaléptetésre vonatkozó szabályokat módosítják. A javaslatuknak része a 91. pont is. Ezt azonban kizárja az előterjesztő által is támogatott, a kiegészítő ajánlás 29. pontjában lévő indítvány. Így a 91. pontról nem határoz az Országgyűlés. Ugyancsak ebbe a körbe tartozik a 93. pont, amelyről az eltérő bizottsági állásfoglalásokra figyelemmel külön határozunk.

Most az ajánlás 79. és 83. pontjait teszem fel szavazásra, amelyeket a bizottságok nem támogatnak. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen, 199 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most a 93. pontot teszem fel szavazásra, amelyben Kökény Mihály és Béki Gabriella törvénymódosításokat kezdeményez. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen, 194 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 87. pontban Mécs Imre a törvényjavaslat 8. §-át új bekezdéssel kívánja kiegészíteni. Ennek szövege a következő: felhatalmazást kap a kormány, hogy a dohányzásról való leszokást elősegítő eszközök, eljárások, szolgáltatások és gyógyszerek felhasználását adókedvezménnyel, valamint társadalombiztosítási támogatással előmozdítsa. A társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen, 195 nem szavazat és 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 92. pontban Katona Béla a törvényjavaslat 8. §-át új bekezdéssel egészíti ki. Ebben a gazdasági, az egészségügyi és a környezetvédelmi miniszter kap felhatalmazást. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen, 212 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett utasította el.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! E határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nincsen. Köszönöm. (Zaj.)

Tisztelt Képviselőtársaim! A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a Balaton üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/717. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/717/48. és 50. számokon kapták kézhez. (Zaj.)

Először megadom a szót Szabadi Béla államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. (Zaj.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy az államtitkár úr zárszavát kísérjék figyelemmel. Öné a szó, államtitkár úr. (Közbeszólások: Hajrá, Fradi!)

(21.10)

Forrás: parlament.hu