HEGYI GYULA (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Elnézést kérek, hogy elrablom az idejüket két-három percre. A helyzet a következő: az Európa Tanács székhelyén másfél évvel ezelőtt az Európa Tanács is megvitatta ennek a chartának az elfogadását, illetve a hozzáfűzött ajánlást, és ott abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Globe International nevű, igen jó nevű környezetvédelmi szervezet aggályait fogalmazhattam meg, és mivel a strasbourgi szabályok lehetővé teszik, hogy egy nemzetközi szerződés elfogadásához ajánlás is szülessék, ahhoz néhány módosító indítványomat is elfogadta negyven európai országnak a parlamenti közgyűlése.
Ezért szeretném röviden megemlíteni, hogy a Globe International szakértői nem oly mértékben optimisták, mint a hazai környezetvédelmi bizottságnak a tagjai, úgy látják, hogy ebből a charta-egyezményből alapvetően hiányoznak a környezetvédelmi szempontok, egyoldalúan az olaj, a fosszilis energiaforrások korlátlan felhasználására épít, és igen-igen kevéssé veszi figyelembe a megújítható energiaforrásokat: a Napot, a szelet, a vizet és a biomasszát.
Olyan országban persze, ahol a vízi erőmű fölhasználása környezetrombolónak számít, míg mondjuk, a kipufogógázzal szemben semmilyen komolyabb szabályozás nincs, talán ünneprontás megemlíteni ezeket a gondolatokat, de szeretném emlékeztetni mindannyiunkat arra, most, amikor az árvízzel küzdünk, hogy a víz egyszer lefolyik, de az a sok százezer és sok millió tonna mérgező anyag, ami bekerül a földbe, a levegőbe, a vízbe és a szervezetünkbe, az soha nem fog onnan kitisztulni. Ilyen értelemben nagyobb figyelmet kellene fordítani a környezetvédelmi megfontolásokra.
Remélhetőleg ezt az energia chartát újabb energia charták fogják követni, olyanok, amelyek a megújítható energiaforrásokra teszik a hangsúlyt, és ennek szellemében gondoltam, hogy ezt a néhány mondatot el kell mondani, és figyeljünk jobban oda azokra a nemzetközi környezetvédelmi szervezetekre, amelyek nem mondvacsinált ügyekkel, hanem valóban az emberiség jövőjével foglalkoznak.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés