HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Azt gondolom, lényeges pontjához érkeztünk a magyar felsőoktatás elmúlt 15-20 évének.
Csak egy fél mondattal hadd utaljak arra, hogy mekkora bátorság kell ahhoz, hogy ezt a lépést a parlament itt most megtegye. Azt gondolom, hogy a bátorság addig terjed, ameddig a törvények betartása ma Magyarországon bátorságot jelent, hiszen a felsőoktatási törvény '96-ban egyértelműen elhatározta azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen ma itt, a parlament előtt van az integrációs folyamat lezáró aktusa. Ennek megfelelően - még egyszer - ha Magyarországon bátorság kell a törvények betartásához, akkor jelentős bátorsággal állunk itt mindannyian, vagy ülünk majd a szavazáskor.
Azt gondolom, hogy az integrációs folyamat lezárulása mindenképpen új helyzetet teremt a magyar felsőoktatásban. Ennek előzményei ugyan visszavezethetők nyilván Klebelsberg Kunóig vagy Eötvös Józsefig, de azért mindenképpen az előző kormányzati ciklushoz is. Erről a jelenlegi kormányzat képviselői, miniszterei, államtitkárai el szoktak feledkezni.
Azt gondolom, hogy nem árt emlékeztetni mindannyiunkat, hogy az a folyamat, ami most elkezdődik vagy lezárul, lényegében '95-ben a felsőoktatásról szóló parlamenti határozattal kezdődött, és a '96-os törvénymódosítással folytatódott, majd reményeink szerint - és láthatóan ebben elég nagy egyetértés van az eddig felszólalók között - most valamikor a tavasz folyamán zárul le, a jelenlegi kormányzati ciklusban.
Fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy ennek a folyamatnak - amint hallottuk is - két lényeges eleme van. Az egyik egy gazdasági kérdés, én ezt nem söpörném le az asztalról. Nagyon lényegesnek tartom a magam részéről azt, hogy a magyar felsőoktatás szembenézzen azzal a kérdéssel, hogy a működése mennyire hatékony gazdasági értelemben. Nyilván Pokol professzor úrnak ez talán kevésbé fontos, de az állami költségvetés lényeges kérdése, hogy mennyibe is kerül egy-egy hallgató, van-e pénz és mennyi arra, hogy minél több hallgatót befogadjon a magyar felsőoktatás.
Ezzel a kérdéssel az oly sokat szidott Bokros-csomag helyezett szembe plasztikusan mindannyiunkat, és indult el egy olyan gondolkodás a magyar felsőoktatásban részt vevő rektorok, főigazgatók, rektori tanács, főigazgatói tanács környezetében, hogy a továbbiakban elkerülhetetlenné válik az integráció, a nagyon sok szempontból átfedéseket jelentő és sokszor nagyon gazdaságtalan, nagyon alacsony hatékonyságú működést jelentő felsőoktatásban valamilyen módon változtatni kell.
Azonban azt is láttuk, akkor is és ma is egyértelműen látszik, hogy az integráció jóval több annál, mint egy hatékonyabb gazdasági működés. Sajnos, ennek van egy másik eleme. Reményeink szerint, a miniszter úr ígéretének megfelelően, ha úgy veszem, 2000-ben folytatódik a felsőoktatási törvény módosítása, akkor talán újból előtérbe kerül a gazdasági önállóság növekedése, a felsőoktatási intézmények pénzügyi, gazdasági önállóságának kérdése, amely, azt gondolom, a másik eleme lehet egy hatékonyabban működő felsőoktatási intézményrendszer kialakításának.
Azonban látni kell, hogy ennek az integrációnak rövid távon is, de hosszú távon is az igazi haszonélvezői az intézményeket igénybe vevő hallgatók lehetnek. Hiszen az integráció lehetővé teszi azt, hogy az egyetemen belül, az egyetemi és a főiskolai együttműködés következtében a jelenleginél jóval szabadabb mozgást biztosítson minden hallgató számára a saját maga választotta tanulmányai biztosítása érdekében. Meggyőződésem szerint tehát a fő nyertesek egy integrációs folyamatban a hallgatók kell hogy legyenek, és ez az integrációs törvénytervezet ebbe az irányba hat, a dolog természeténél fogva.
Természetesen a tárgyalások sem '98 júniusában, nyarán kezdődtek. Azok az egyeztetések, amelyek egy új integrációs rendszer kialakításához vezetnek, lényegében '95-től folyamatosan tartanak. Sajnos azonban látni kell azt, hogy ezeknek a tárgyalásoknak jelentős visszalépései voltak a kormányváltás óta.
Én a magam részéről, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége sem tudja elfogadni azokat az egyeztetési gyakorlatokat, amelyek sokszor csak látszategyeztetéseket jelentettek, amelyek a parlament nyilvánosságát kellett hogy igénybe vegyék interpellációs kérdésekkel. Szabaddemokrata képviselőtársam, Kovács Kálmán interpellációs kérdése egy lényeges hibát, súlyos problémát előzött meg akkor, amikor a parlament leszavazta a miniszteri választ, és ezzel lehetővé tette a szerintünk egyébként még mindig rossz megoldást, de legalábbis nem valami óriási nagy hiba elkövetését.
Így tehát azt látnunk kell, hogy az a fajta eredeti elképzelés, amely '96-ban szerepelt, amikor ezt a törvényt ide hoztuk a parlament elé, és a parlament elfogadta, hogy tudniillik alapvetően a pénzügyi érdekeltségek legyenek a fő indítékok, és kevéssé a diktátumok, kevéssé a politikai szempontok... - tehát olyan gazdasági környezetet kell teremteni, ahol a felsőoktatási intézmények gazdasági szempontból érdekeltek az integrációban. Ez sokszor sérült az elmúlt nyolc-kilenc hónapban, ehelyett sokszor érthetetlen, értelmezhetetlen politikai szempontok kerültek előtérbe.
Sajnos, erre a kaposvári példán túl, amely - még egyszer mondom -, azt gondolom, ugyan most már kevésbé rossz megoldás, a keszthelyi egyetem Veszprémhez kapcsolása egy jelentős előrelépés, de a magam részéről, illetve a szakértői körünkben továbbra is azt gondoljuk, hogy Kaposváron egy állattenyésztő felsőoktatási intézményt és egy tanítóképző felsőoktatási intézményt kaposvári egyetemként létrehozni nem tűnik bölcs megoldásnak, nem tűnik szakmailag, pénzügyileg, gazdaságilag vagy akár a magyar felsőoktatás egészének megújítása szempontjából igazán előremutató, fantasztikus lépésnek.
Ugyanígy egy kicsit értetlenül néz az ember, mondjuk, a békéscsabai és szarvasi főiskolai integráció kapcsán arra a döntésre vagy arra a javaslatra, amely szarvasi központtal hozza létre békéscsabai megyeszékhely helyett, a körülbelül tízszer annyi hallgatót fogadó békéscsabai főiskola helyett a szarvasi főiskolát.
Továbbra sem lehet igazán tudni, hogy mi lesz azokkal a főiskolákkal, amelyek nem kerültek be az integrációba, gondolok itt például a szolnoki, a szombathelyi vagy az egri főiskolára. Ők hogyan fognak tudni részt venni ebben a versenyben? Hogyan fognak az integráció folyamatában életben maradni, fennmaradni?
Azt gondolom tehát, hogy ez az integrációs tervezet, ami előttünk áll, azokban az elemeiben - ez körülbelül ténylegesen az összes integrációs javaslatnak a 90 százaléka -, amelyek már a kilencvenes évek közepétől egy folyamatos konzultáció eredményeképpen alapvetően az intézmények érdekéhez igazodva megtörténtek, ezekben az elemeiben elfogadható és támogatható.
Azonban azokban a lépésekben, ahol sokszor kicsinyes politikai játszmák áldozatává válnak főiskolák és egyetemek, azt gondolom, a parlamentnek kell még majd bölcsen végiggondolnia, hogy helyes-e az, ha, mondjuk két kormányzó párt belső vitája dönti el azt, hogy hol lesz egyetemi vagy főiskolai integráció, és hol nem.
Azt javaslom, hogy ennél sokkal kisebb kárt okoz, ha az érintett kormányzó pártok továbbra is inkább az egyesületeket osztják el egymás között. Ott ez egy rövid távon kezelhető dolog.
Azt gondolom, sokkal kisebb problémát okoz, hogyha a Kisgazdapárt például kap még néhány fővárosi vagy vidéki egyesületet, és a főiskolai és egyetemi integrációnál pedig a szakmai szempontok azok, amelyek elsődlegesen érvényre juthatnak.
Kérem erre mindannyiukat, hiszen az egyetemi és főiskolai integráció hosszú távon határozza meg a magyar felsőoktatás jövőjét, reményeink szerint nem egy-két év múlva újra elölről kezdődő folyamatról van szó.
Az integrációs javaslat mellett van néhány egyéb törvénymódosítási javaslat is ebben a csomagban. Ezek részben átmeneti rendelkezések, ezekkel most nem foglalkoznék. Azt gondolom, hogy a részletes vitában módunk lesz ezekre kitérni, ha kell, pontosítani.
Van azonban egy lényeges kérdés, amire egy pillanatra kitérnék, mert azt hiszem, hogy az egyetemi és főiskolai autonómia kérdését veti fel. Az SZDSZ a maga részéről nem fogja tudni támogatni azt a fajta elképzelést, amely a mindenkori oktatási miniszternek ad jogosítványt az egyetemi és főiskolai főigazgatók, rektorok visszahívására.
Azt hiszem, hogy ez olyan mértékű beavatkozás a magyar felsőoktatás belső intézményi autonómiájába, amit semmilyen módon nem indokol semmiféle eddigi folyamat. Nem látszik indokolhatónak, védhetőnek, hogy miért kellene minden különösebb jogszabályi korlátozás nélkül az oktatási miniszternek, legyen az bárki, olyan jogosítványt adni, hogy az egyetemi és főiskolai autonómiában visszahívási jogosítvánnyal éljen. Nem látom ennek sem okát, sem szükségességét a magam részéről, ugyanakkor a kormányzat eddigi kinevezési és visszahívási gyakorlata azzal a félelemmel, azzal a gondolattal tölt el mindannyiunkat, hogy hátha itt is bizonyos politikai szempontok érvényesítésére nyílik majd lehetőség.
(11.20)
Nyilván nem ez a kormány, de talán jön egy másik kormány egyszer, 20-25 év múlva, amelyik visszaél ezzel a lehetőséggel, és csúnya módon politikai sandaságból rendeli el visszahívását egyetemi rektoroknak, főiskolai főigazgatóknak.
Ugyanígy a magam részéről ebben a tervezetben ugyan üdvözölni tudom például a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem integrációjától való visszalépést, bár jelzem, hogy amennyire ebbe a folyamatba belelátok, ezt nem a Kisgazdapárt sikerének látom, hanem annak a ténynek, annak a szerencsés ténynek most az egyszer, hogy van egy egyetemi professzor tagja a kormánynak, Chikán Attila, aki ebben a kérdésben talán határozott volt, és ennek megfelelően megakadályozódott az a szerintem is hibás lépés, amely a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemet az ELTE részévé tette volna. Egyébként ez is azt bizonyítja számomra, hogy maga a szakmai egyeztetési folyamat nem úgy zajlott le, ahogy ezt annak idején elkezdtük és elképzeltük, hanem politikai szempontok néha pozitív, néha negatív oldalakról térítették el ezeket a megállapodásokat.
Nekünk, a parlamentnek természetesen feladata a végső döntés meghozása, de olyan döntést, amelyet szakmai szempontok nem támasztanak alá, amely mögött nincs belső támogatottság és egyetértés, nem érdemes hozni, hiszen ezek a politikai döntések nem fogják azt az eredményt elérni - amennyire én értelmezem a vitát -, amelyben egyetértés van a Házban, tudniillik hogy az integráció elkerülhetetlen a magyar felsőoktatás számára. Az integráció egy olyan folyamat, amely a vége felé közeledik, és ennek az integrációnak igazi haszonélvezői ténylegesen a hallgatók lehetnek.
Ugyanígy a másik kérdésben örömmel láttam, hogy az eredeti pletykák és információkhoz képest visszalépés történt, megmaradtak a művészeti főiskolák egyetemi rangban önállóként, ugyanakkor mindannyiunk figyelmét felhívom, hogy nagyon nagy hiba lenne valamiféle egységes művészeti felsőoktatási intézmény felállításának hosszú távú célja, még akkor is, ha egyesek szerint talán a nemzeti érdekeket ezek jobban szolgálnák.
Befejezésül: a több éve zajló integrációs folyamat kevésbé látványos előnye meggyőződésem szerint - ez hozzákapcsolódik a világbanki kölcsön felvételének lehetőségéhez is reményeim szerint - az elkövetkező időszakban nemcsak lehetőség, hanem közvetlen pénzügyi, gazdasági támogatás is lesz. Ez a fajta integrációs folyamat rávezette a felsőoktatási intézményeket a hosszú távú gondolkodásra, a szakmai koncepciók kialakítására, a folyamatok újragondolására. Azt gondolom, hogy a magyar felsőoktatás joggal büszke sikereire, ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy az Európához való csatlakozás a jelenleginél korszerűbb, nyitottabb, több hallgatót befogadni tudó és a munkaerő-piaci viszonyokhoz rugalmasabban alkalmazkodó felsőoktatás nélkül elképzelhetetlen.
A Szabad Demokraták Szövetsége bízik abban, hogy az integrációs folyamat segít megőrizni a magyar felsőoktatás eddig elért eredményeit, méltán nemzetközi hírű szakmai színvonalát, ugyanakkor lehetővé teszi a hallgatói, a munkaerő-piaci igényekhez jobban alkalmazkodó felsőoktatási rendszer kialakítását. Ehhez kívánok mindannyiunknak jó vitát, és reményeim szerint a módosító indítványok során a jelenleginél kicsit talán jobb szakmai szempontokat talán picit jobban tükröző törvény elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés