110 felszólalás
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A részletes vitánál tartunk, úgyhogy nyilván persze belemehetünk az általános vita különböző elemeibe, és hosszasan elemezhetjük azt, amit már hetek óta, sőt lassan két hónapja elemzünk különböző szinteken, én azonban tartanám magam a parl…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Azt az elvárást, amit Kovács képviselőtársam megfogalmazott, hogy tudniillik a Magyar Televízió akár válságkezelő csomagot is tegyen le az asztalra, elfogadható elvárásnak gondolom. Tudom - még egyszer mondom -, nyilván ön is tudja, hogy az elmúlt időszakban, az elmúlt nyolc évbe…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Maradjunk ennél a megszólításnál az egyszerűség kedvéért. Ebben a vitában az a szép, hogy miközben a fantasztikus érvek itt összecsapnak, és indulatok is időnként, azért van néhány dolog, amiben úgy tűnik, hogy meg lehet állapodni, és ez jó. A költ…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Azt hiszem, ennek nem nagyon van értelme, úgyhogy szerintem ezt fejezzük be. A dolog tartalmi része annyit jelent, hogy ha jól értem, a parlamentben egyetértés van abban, hogy gyerekétkeztetés ügyében valamit csinálni kell. Volt egy kormányzati javaslat,…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Két probléma is van azzal, amit az előzőekben hallottunk, csak röviden szeretnék rá reagálni. Az egyik az "Út a munkához" program, aminek a vitája az általános vita során már lefolytatódott. Tulajdonképpen, amit most hallottunk képviselőtársamtól, igazolj…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Az a baj, hogy nem voltak meggyőzőek ezek az érvek, mint ahogy az eddigi vitában sem. Persze értem azt, hogy vannak felkészültebb meg kevésbé felkészült rendőrök, de az, hogy egy településen legyen egy felkészült rendőr, egy elérhető cél. Erre kell többletforrás,…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Ma már volt elnök asszony is, ez okozott problémákat itt a képviselők egy részénél. Két dologhoz szeretnék röviden hozzászólni, egyrészt ahhoz a furcsa helyzethez, ami időnként arra emlékeztet engem, reggel óta itt ülve, mintha ilyen lakossági fórumon lennék,…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Csak arra hívnám fel szomorúan képviselő asszony figyelmét, hogy a koalíció, mármint most nem a fővárosi, mert az legutóbb történt, hanem a parlamentben működő koalíció felbomlásának egyik oka az egészségügyi rendszer volt. Tehát azt mondani, hogy ebben ugyanazt gondoljuk és ugya…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Befejezném az egészségügyi vitát, a magam részéről most ez az utolsó alkalom, megígérem, mert azt gondolom, a költségvetési vita egyébként erre sem való, de ezt most én kezdtem. Egyrészt jelezni szeretném, én is úgy látom, hogy vannak eredmények a magyar egészségügyi rendszerben,…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Most már reggel óta, pontosabban fél tíz óta - nehogy probléma legyen ebből, mert ez is vita tárgya, hogy ki, mikor jön - követem a vitát, előtte igazoltan voltam távol, ezt leginkább majd a frakciómnak mondom. Szomorúan látom azt, hogy igazából nem tudtu…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm. Elnézést, csak hirtelen nem jó ütemben nyomtam meg a gombot. Két dologról szeretnék ebben a vitaszakaszban röviden beszélni a javaslataink közül. Azért tartom ezeket kiemelendőnek még most is, amikor már nyilván a részletes vita e szakasza olyan nagyon nagy érdeklődést…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Nagyon röviden, hiszen ezt a vitát nem most kell lefolytatnunk, csak ugye itt asztalra került. Én meg vagyok arról győződve, hogy rossz úton járunk, amikor azt gondoljuk, hogy a civil szervezeteket állami forrásokból kell finanszírozni. Én rossz ötletnek tartottam magát a civil a…
T/10676 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról
HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Nem élek a teljes időtartammal, mert azt gondolom, hogy ennyi mondandó erről az egyébként nagyon nagy terjedelmű törvénytervezetről nincs, de ha már itt előttem elkezdődött a szokásos vita, hadd jelezzem, hogy én méltatlannak…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Szeretném jelezni képviselőtársamnak az előző felszólalásra, hogy az idejük egy részét nem mi vesszük el, hanem a szintén kormánypárti KDNP (Sic!) - de ez most egy másik kérdés, csak a pontosítás végett jelzem ezt a dolgot -, Semjén Zsolttal az élén. Három dologr…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért szomorúan meg kell jegyeznem Kolber képviselőtársamnak, hogy a költségvetés azért persze a számokról szól. Tehát lehet sok minden másról is beszélni, és fontos is, de a költségvetési vita természetesen alapvetően a számokról szól, erről is szeretnék…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nagy érdeklődéssel hallgatom Fónagy urat, mert vasúti szakember, én magam nem vagyok az. Annyit azért mindenképpen el kell mondanom, hogy a vasút esetében - mint ahogy egyébként a BKV esetében is - két alulfinanszírozott, szocialista nagyvállalatról beszélünk. Ne…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Én reggel óta itt vagyok, ez nem érdem, csak tény, és reggel egész tárgyszerű volt a vita, ami nyilván annak köszönhető, hogy olyan témákkal foglalkoztunk, amik talán nem ennyire vannak a napi politikában, és néhány kérdésben egyet is értettünk. De nem ezért kértem szót. Szerinte…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elérkeztünk az egészségügyi részhez, mint ahogyan az látszik a Fidesz padsoraiból is. (Közbeszólások a KDNP soraiból.) Az majdnem ugyanaz ebből a szempontból is, természetesen. Most nem ez az érdekes, mert nem ezért kértem szót, hogy ezt a vitát lefolytassuk, ez…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Csak azért kértem szót most két percben, mert egyetértek Varga Mihállyal abban a dologban, hogy szerényebben mindannyian. Ezt egyébként bizonyos értelemben önökre is értem, de ezt, ha tetszik, zárójelbe is teszem, de ránk mindenképpen, az itt ülőkre, rám is, az SZDSZ-re is, de le…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Szerencsére nem az egészségügyi reform vitáját folytatjuk, mert az sajnos lekerült a napirendről, de most már másodszor hangzik el itt az amerikai példa ennek kapcsán. Nem is nagyon értem, mert ha Mikola úr ott volt a kilencvenes időszakban, és látta ezt, hogy mit akarnak, akkor…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Valamelyik utóbbi bizottsági ülésen jeleztem már, hogy tulajdonképpen az urak helyet is cserélhetnének, mert olyan jól lehet tudni már, hogy ki mit mond, hogy igazából ki lehetne próbálni, hogy képesek-e (Varga Mihály: Nálad is.), igen, nálam is, ez iga…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnos nem volt módom ebbe a nagy ívű kétperces vitába beszállni, de azért ez nem olyan nagyon nagy baj. Nagyon röviden szeretnék néhány megjegyzést tenni az előttünk fekvő adómódosításokról. Azt gondolom, hogy miközben ezek irányával szer…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Olyan kérdés ez a kistérségügy, amiről már a vita előző részeiben is többször szót váltottunk, és azon kevesek közé tartozik, amiben, úgy tűnik, tartalmilag egyet is értünk, hogy tudniillik történt egy pici előrelépés - szerintem nem akkora, mint…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés részletes vitájában azokat a módosító indítványokat tekintjük át, amelyek eddig az asztalra kerültek. Korózs Lajos elment közben, de szeretném jelezni, hogy azok a módosító indítványok, amelyeket látunk, azokra a problémákra…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Azt, hogy az SZDSZ milyen stílusban és hogyan politizál, ezt nem önöknek kell szerintem megítélni, hanem a választóknak. De nyugodtan megítélhetik, én is mondhatnék jó néhány dolgot, hogy önök milyen módon és stílusban, de szerintem nem érdemes ebbe belemenni. Az azonban egyébkén…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Göndör képviselőtársam jelzi, hogy még nem látta az SZDSZ-es módosító indítványokat. Tudomásom szerint egyébként a budapesti tömegközlekedés ügyében nemcsak az SZDSZ, hanem az MSZP közösen adott be módosító indítványokat. Ráadásul a budapesti tömegközlekedést nem…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Ezt a kistérségi dolgot én magam is nagyon fontosnak és jelzésértékűnek tartom. Egyetértünk azzal a módosító indítvánnyal, amely a kistérségek esetében a források visszahelyezését fontosnak tartja. Itt elindult egy folyamat, erről próbáltam meg általánosságban be…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Részletes vitánál tartunk, úgyhogy nem akarnék nagyon általánosságba belemenni, de tényként szeretném jelezni, hogy az a fajta kormányzati hozzáállás, amely lehetetlenné teszi még az átcsoportosításokat is az adórendszerben, nagyon komolyan megnehezíti azt, hogy…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, hogy képviselőtársam ilyen hosszasan foglalkozott Lakos Imrével - örömteli ez nekem. Nagyon nem értünk egyet, de nem ez az első kérdés, amiben nem. Ha az lenne a kormány álláspontja, amit Molnár Albert mond, akkor ezt nyomon követhetnénk minden más kérdésben. Ez egy lén…
T/6574 A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sokkal rövidebb lennék, mert nem gondolom azt, hogy jó, ha összekeverünk egy konkrét törvényjavaslatnál mindenféle, egyébként jogos felvetéseket. Fideszes képviselőtársam olyan kérdéseket tett az asztalra, amiket magam is olyannak tartok,…