HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Valamelyik utóbbi bizottsági ülésen jeleztem már, hogy tulajdonképpen az urak helyet is cserélhetnének, mert olyan jól lehet tudni már, hogy ki mit mond, hogy igazából ki lehetne próbálni, hogy képesek-e (Varga Mihály: Nálad is.), igen, nálam is, ez igaz, ezt fordítva is eljátszani.

A 2008-as zárszámadás kapcsán egyrészt szeretném rögtön az elején jelezni, hogy ez a zárszámadás formailag átlátható és hiteles képet ad erről az évről, ezért a liberális frakció fogja tudni támogatni, ha odaérkezünk. Ugyanakkor, ha tartalmilag nézzük ezt az évet a zárszámadás kapcsán, akkor szomorúan kell látni, hogy egy borzasztóan nehéz, ellentmondásokkal teli év volt. Csak azért nem mondom, hogy ez a legnehezebb, mert szerintem a 2009-es még nehezebb lesz. Majd amikor ősszel akik bekerülnek a parlamentbe, és ezt a költségvetést, a 2009-es költségvetést tárgyalják egy új parlamentben, bizony nagyon nehéz dolguk lesz, mert iszonyatosan nehéz évvel, a 2008-asnál is nehezebb évvel kell szembesülniük.

Fontosnak tartom az önkritikus megszólalást mindenki részéről, ezt itt a kétpercezés közben egyszer vagy kétszer hozzászólva jeleztem már, mert szerintem ott tart az ország, hogy van helyük és jelentőségük az őszinte, önkritikus szavaknak, a felelősség vállalásának. Ezért szeretném azzal kezdeni, hogy ami 2008-ban történt, azért a felelősséget alapvetően - meggyőződésem szerint - a két koalíciós pártnak kell vállalnia. Nem értek egyet azokkal a felvetésekkel, hogy ebben a Fidesznek, amely egyébként tényleg támogatta ezt a száznapos programot, felelőssége lenne. Egy ellenzéki pártnak önmagában ebben nincs felelőssége. Miért ne, ahogy Kontur Pál mondta, neki az rendben van, ha a népnek jó. Az persze már nevetséges, hogy mekkora tartalékot hagytak itt, mert nyilván ilyen a költségvetésben nincs, de ez egy külön kérdés, erről nem érdemes vitatkozni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Medgyesssy Péter mondta.) Sok mindent mondott Medgyessy Péter, erről hosszasan tudnánk mesélni, de most nem ez az időszak van.

De abban biztos vagyok most már utólag, az akkori belső vitáinkban ezt sokszor elmondtuk, de nem tudtuk kierőszakolni, nem tudtuk végrehajtani, hogy hibás lépés volt 2002-2003-ban az a jólétinek nevezett szociális osztogatás, amelynek valódi forrása nem volt Magyarországon, és amely nem jelentett a gazdasági élet számára semmiféle fellendülést. Ennek a problémáját, nehézségeit gyürkőzi az ország, ezért volt védtelen 2008 őszén a válsággal kapcsolatban. Ezért volt olyan iszonyatosan nehéz, mert ebben az első négy évben, annak különösen az első két évében egy olyan politikát, nem is mondom gazdaságpolitikának, egy olyan szociálpolitikát hajtottunk végre, közösen, amire nem az volt a válaszunk, hogy hagyjuk ott az egészet, és lépjünk ki ebből a koalícióból. Még egyszer mondom, közösen, még akkor is, ha a kormányzati szinteken belül nagyon sok vitával, magam akár tiszta lelkiismerettel is gondolhatnék erre az időre, mert vertem az asztalt, ennek megvannak a jegyzőkönyvei, hogy ezt nem lehet csinálni. De ezt csináltuk, ennek megfelelően ezt a felelősséget magunkra kell vállalni.

(16.30)

2006-tal kapcsolatban is - Keller László erre utalt, hogy 2006 óta viszont már más a helyzet. Azt gondolom, azért nem tudunk ilyen egyszerűen ezzel leszámolni, hiszen kétségtelen tény, hogy 2006-2007-ben elindult egy egyensúly-teremtési folyamat Magyarországon, de ugyanúgy, mint ahogy a szociális jóléti lépéseknek sem voltak meg az alapjai, ennek az egyensúly-teremtési folyamatnak sem voltak meggyőződésem szerint meg az alapjai, hiszen nem követték azok a reformok, amely reformokkal egyébként a Fidesz soha nem értett egyet. De ez nem az ő felelőssége volt. Ezeket a reformokat - jelzem - ennek az országnak végre kell majd hajtania. Meg kell reformálni az egészségügyet, ha akarja, ha nem; ha szeretné Mikola István, ha nem, a magyar egészségügyi rendszer a jelenlegi formájában nem tartható. (Dr. Mikola István: Csak nem úgy, ahogy ti akartátok, hanem másképp!)

Mi azt a hibát követtük el - és ezt megint nagyon önkritikusan el kell mondanom, nem azt, amit Mikola képviselőtársam gondol, hogy rosszat gondoltunk, rosszul csináltuk. Azt a hibát követtük el, és ez egy súlyos hiba, utólag azt kell mondanom, hogy a felvilágosult abszolutizmus módjára viszonyultunk ehhez a dologhoz, és azt gondoltuk, hogy elég, ha igazunk van, nem kell ehhez megnyerni az érintetteket, a partnereket is. Ez egy súlyos hiba volt, ennek árát is fizetjük, meggyőződésem szerint, akár a 2008-as válságkezelésben, akár 2009-ben, de meggyőződésem szerint a 2010-es választásokon is ennek a hibának, ennek a súlyos hibának a következményeit kell majd mindannyiunknak állni.

2008 egy furcsa kísérleti év volt, egy eleve hamvába holt kísérleti év volt, amit végig kellett élnünk, hiszen az MSZP lényegében márciustól, március elejétől kezdve arra tett kísérletet, hogy kisebbségi kormányban egyedül vigye végig a folyamatokat, illetve hogy forduljon vissza ezektől a folyamatoktól. 2008 az összes elkezdett reform megállításának éve. Nem a válság időszakában, ennél jóval előbb jelenti be az akkori miniszterelnök, bizonyos Gyurcsány Ferenc, hogy elég ebből, vége ennek a reformfolyamatnak, ne teremtsük meg az alapjait azoknak a megtakarításoknak, amelyeket egyébként szükségképpen meg kell lépnünk, hanem próbáljunk valahogy máshogy, csodát várva ezt a kérdést megoldani.

Azt gondolom, ez nagyon súlyos hiba volt. Mint ahogy súlyos hiba volt a politikai többséget felmondani 2008 tavaszán, ezzel megszüntetve azt a fajta politikai támogatási lehetőséget, amelyet a koalíció jelentett, megkísérelni kisebbségben megvalósítani azt, amit - mint kiderült - nem lehetett. Bölcsebb lett volna, persze könnyű utólag bölcsnek lenni, 2008 márciusában egy másik utat járni, akár elkezdeni azt az utat, amit 2009 márciusában, áprilisában kísérelt meg már a válság legmélyebb bugyraiban ez az ország.

Meggyőződésem szerint a 2008-as gazdasági válság, világgazdasági válság Magyarországot súlyosabban érintette, mint a régió többi országát, és ennek az az oka, hogy az ország felkészületlen volt, gazdaságilag éretlen volt a válság kezelésére, nem tettük meg, amit meg kellett volna tennünk. És még egyszer mondom, ez közös felelősségünk. Ezt a felelősségünket nem tudjuk áthárítani sem a Fideszre, sem a szélsőjobboldalra, sem senkire, ezzel nekünk kell szembenéznünk.

Ezzel együtt is azt gondolom, hogy ami 2008 végén, illetve 2009-ben történt válságkezelésként ebben az országban, az akkor már az egyetlen járható út volt. Meggyőződésem szerint helyénvaló volt 2008 végén - egyébként szerintem nem volt ez olyan egyszerű, ahogy erre Veres János emlékszik, mert én emlékszem arra, amikor itt a parlamentben folytattunk a plenáris ülésen vitát arról, hogy lesz-e 5-8 százalékos negatív növekedés Magyarországon, tehát csökkenés 2009-ben, és valamelyik szocialista képviselőtársam engem is, mint fideszes kollégáinkat, árulónak tekintett, amikor ezt próbáltam elmondani. Sajnos igazam volt. Tehát lehetett tudni 2008 őszén, hogy nagy a baj, lehetett ezt tudni, de későn és rosszul reagáltunk erre a nagy bajra, de legalább reagáltunk. A 2008-as zárszámadás fontos eleme, hogy a magyar gazdaságpolitika, a magyar pénzügyi politika tudott valamit kezdeni ezzel a közösen létrehozott helyzettel.

Amivel egyáltalán nem tudtunk mit kezdeni - és ebben a zárszámadásban tételesen természetesen erről nincsen szó, pedig lenne bőven mit beszélni róla -, az a társadalmi válság kezelése. 2008-ban - persze lehetne azt mondani, egy válság közepén erre nincs is mód - nem csökkentek Magyarországon a létező társadalmi feszültségek, az egyre mélyülő társadalmi válságjelenségek, hanem jelentős mértékben növekedtek. Növekedtek a munkanélküliséggel, növekedtek a szélsőséges erők előtérbe kerülésével, növekedtek az egyébként létező kisebbségi problémák megoldatlanságával, egyre jobban, növekedtek azzal, hogy lényegében az állam különböző szervezetei 2008-ra működésképtelenné váltak. Nem működött az államapparátus az elvárható mértékben, nem működött a rendőrség az elvárható mértékben. Meggyőződésem szerint nem működött, nem működik az ügyészség az elvárható mértékben, és a bíróságokon is előfordul, elég gyakran, hogy elsőfokon és másodfokon egymásnak homlokegyenest ellenkező döntéseket hoznak súlyos gazdasági, társadalmi kérdésekről.

Szembe kell tehát néznünk ebben az országban azzal, hogy 2008-ban, miközben a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében jelentős lépéseket tettünk, kínkeservesen, túl nagy árat fizetve ezért, társadalmi értelemben egyre nehezebb helyzetbe kerülő, egyre szétesőbb, egyre nehezebben átlátható országban kellett, kell élnünk, és ez igaz 2009-re is. Ezzel a problémával kell szembenézni egy elkövetkező kormánynak a 2010-es választások után. Azonban azt látni kell, hogy ami az elmúlt hónapokban történt, az abban az értelemben mindenképpen előrelépés, hogy legalább megtettük azt, amit mindenképpen meg kell tenni a válság, gazdasági értelemben a válság további mélyülésének elkerülése érdekében.

A számok, amelyek előttünk vannak, azt bizonyítják, hogy a 2008-as év megfelelő volt, ha pusztán az egyensúlyi számokat nézzük, a hiány jelentős mértékben csökkent, kezelhető mértékűvé vált, és az is lehet, hogy ha nincs a világgazdasági válság, akkor a hiány csökkentése folytatható lett volna. Ettől még azok a problémák, amelyekre utaltam, az egészségügyben, az oktatásban, ahol elindultak reformfolyamatok, de mindig-mindig megtorpantak, és nem tudtunk továbblépni; a mezőgazdaságban, ami egy olyan országban, ahol egyébként a mezőgazdaság az egyik legkiemelkedőbb ágazat tudna lenni, és azt látjuk, hogy lassan Ausztriában magasabb színvonalú, nagyobb bevételt eredményező mezőgazdasági termelés folyik, mint Magyarországon, miközben az adottságok összehasonlíthatatlanul jobbak ebben az országban; és sorolhatom tovább az ügyeket, a szociális rendszerben, és így tovább, és így tovább - megoldhatatlan problémák tömegével állunk szemben. És ez már közös felelősségünk. Ez már nem csak a kormányzó pártok felelőssége. Mert akkor, amikor miközben mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzati rendszerhez hozzá kellett volna nyúlni, legalább 2008-ban hozzá kellett volna nyúlni, mert akkor már tudtuk, hogy nagy a baj, akkor most ez a körülbelül 80-85 milliárdos megszorítás, ami előtt áll az önkormányzat, kezelhető problémává vált volna. Tudtuk mindannyian, minden józan, belátással rendelkező fideszes politikus, önkormányzati szakember pontosan tudta, hogy hozzá kell nyúlni az önkormányzati rendszerhez, mégsem tudtunk hozzányúlni. Nem tudtuk a minimális kompromisszumot, a minimális közös nevezőt megteremteni, és ez a politika egészének felelőssége vagy felelőtlensége.

Mint ahogy meggyőződésem szerint - és akkor már csak visszautalnék egy pillanatra, mert erről ma már beszéltünk - a vizitdíj fölszámolása is egy közös felelősség vagy felelőtlenség. Nemcsak a Fidesz felelőtlensége. A Fidesz ebből napi politikát csinált, lelke rajta. A mi felelősségünk azért, mert képtelenek voltunk elmagyarázni az elmagyarázhatót, hogy igenis az önrész egy létező dolog, a hozzájárulás, ezzel a részvétel korlátozása, értelmes szintű korlátozása egy működőképes dolog egy rendszerben, ahol én elvárásokat fogalmazhatok meg mint megrendelő. Mert képtelenek voltunk elmagyarázni, hogy ez a huszon-milliárd forint kell ahhoz, hogy normális étkezési lehetőség, hogy fejlesztések legyenek a magyar kórházakban, a magyar egészségügyben. Közös tehát ez a felelősség is, és ezzel közösen kellene végre egyszer a magyar politikai életnek szembenéznie.

A mai vita sajnos engem megint abban erősít meg - ne legyen igazam -, hogy ez a fajta minimális együttműködés, nem is hívom ezt együttműködésnek, a minimális, a legkisebb közös többszörös elérése, amiben mindannyian meg tudunk állapodni egy ország érdekében, ez messzebb van ma, mint 2008-ban volt, pedig akkor is borzasztóan messze volt. Ha ez így marad, akkor azt hiszem, hogy azokra a problémákra, amelyek a 2008-as költségvetésből is látszanak, amelyek egyre inkább érzékelhetően itt vannak mindannyiunknak, nem fogunk tudni értelmezhető, értelmes válaszokat adni.

(16.40)

Én csak bízni tudok abban, hogy a magyar politikai élet akár egy zárszámadás, akár pedig majd a 2010-es költségvetés vitája kapcsán kicsit felnőttebbé tud válni, és tudja követni azokat a mintákat, amelyeket a környező országokban - ha nem is a közvetlen környezetünkben, de mondjuk, éppen Németországban - láthatunk, követhetünk. Tudja követni azokat a mintákat, ahol értelmes viták folynak például az állam szerepéről, és nem olyan megállapítások vannak, hogy itt az a baj, hogy a szegény állam bácsi kiszorult a rendszerből, miközben mindannyian tudjuk - mert az itt ülők nagy része már nem olyan nagyon fiatal -, hogyan működött az, amikor az állam működtette ezeket a rendszereket. Mindannyian, akik itt ülünk, tudjuk, ha ezekről valódi értelmes viták vannak, hogy hol a határ. Amíg csak arról van szó, hogy politikai csatározásokat folytatunk ebben a kérdésben - amelynek egyébként jelenleg nincs tétje, hiszen szerencsére már nincs közvetítés se, tehát akár értelmesen is beszélgethetnénk a 2008-as zárszámadás kapcsán -, addig azt gondolom, nagyon kevés remény van arra, hogy ebben az országban a politika segítse a jobbra fordulást, és ne gátolja azt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu