JUHÁSZ FERENC, az MSZP képviselőcsoportja nevében: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy megköszönjem türelmüket a késésért. A Szocialista Párt frakciója úgy gondolta, hogy a honvédelmi bizottsági tagok, illetve a külügyi bizottsági tagok álláspontját, az ott elhangzott vitát megismeri, az ott elhangzott érveket mérlegeli. Önök látták, amikor a Házszabálytól való eltérésről szavaztunk, hogy a döntés megszületett, hiszen a Szocialista Párt döntő többsége egyhangúlag jószerivel támogatta a Házszabálytól való eltérést. Ez maga jelzi azt is, hogy magát a kezdeményt is támogatja a Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja abban a reményben, hogy a legkisebb rossz megvalósulása történik.

Mi azt reméljük, hogy a magyar kormány az elkövetkezendő időszakban hatványozottan képviseli a magyar érdekeket, azt reméljük, hogy tájékoztatják szövetségeseinket arról, hogy Magyarország rendkívül érintett részint azért, mert határos, rendkívül érintett, mert határaikon túl számos magyar van. Mi azt reméljük, hogy ez a probléma a legkisebb katonai fenyegetéssel tud megvalósulni. Ugyanakkor üdvözöljük - mint a NATO tagja - azt, hogy a NATO védernyője kiterjed Magyarországra is, üdvözöljük azt, hogy az ország katonai biztonsága megteremthető, Magyarország állampolgárainak nem kell félnie.

Ez azonban feladatot is jelent, tisztelt képviselőtársaim. Arra kérjük a kormányt, hogy készüljön föl az esetleges migrációra, s arra kérjük a kormányt, hogy tegyen mindent azért, hogy Magyarországon a pánikhangulat elkerülhető legyen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, s ismétlem, a szocialista frakció a határozati javaslat elfogadását támogatja. (Taps.)

Forrás: parlament.hu