DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért vettem magamnak a bátorságot, hogy több mint húsz percen keresztül ismertessem az agrárrendtartás történetét, mert úgy gondoltam, hogy vannak ebben a Házban olyanok, akik ezt vagy nem ismerik, vagy éppen az újdonság erejével hat nekik bizonyos információ. Azt vártam Zsikla úrtól is, hogy legalább végighallgatja és figyeli az adózással kapcsolatosan elmondottakat. Nem az adózást, hanem az adózás rendjét említettem, magyarul, azt mondtam, ha számlaadás van, akkor tudjuk, hogy mennyi a jövedelem. Ön azt mondja, hogy nincs jövedelem. Én ezt el tudom önnek hinni, mert látom a társas vállalkozók és az egyéni vállalkozók kimutatásából - akik erre kötelezettek -, hogy valóban nincs jövedelem.
De azoknál, akikre most a törvény azt mondja, hogy "nem is kell, hogy ilyet csinálj", egyrészt nem látom, másrészt az ő termelési volumenüket sem ismerem, jóllehet a zöldségnél és a sertéshúsnál bizony közel 50 százalékát ez a kör állítja elő a piacra jutó termékeknek. Magyarul, én azt mondtam, szerencsés lenne az átalány típusú adózásról a tételes adózás felé elmozdulni, ami azt jelenti, hogy nem adófizetési kedvezményt vonunk meg, azok maradjanak meg, sőt terjedjenek ki valamennyi mezőgazdasági vállalkozóra, hanem azt az alapdokumentációt szeretnénk láthatóvá tenni, amelynek alapján megállapítjuk, hogy mit termelt, mennyiért termelt, mennyi a jövedelme. Erre próbáltam a húsz percből legalább öt percet szánni. Remélem, hogy előbb-utóbb majd érteni is fogjuk egymást.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés