BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én örülök, hogy mai felszólalásában Surján László képviselő úr már helyesli a családipótlék-kiegészítés gondolatát.

Sajnálom, hogy amikor mi ezt a költségvetési vitában, az adótörvények vitájában, a családi támogatásokról szóló törvényjavaslat vitában felvetettük, és módosító javaslat formájában is megfogalmaztuk, akkor még sem Surján képviselő úr, sem az egész Fidesz-frakció nem tudta ezt támogatni.

(13.20)

Persze valljuk be, a legegyszerűbb megoldás akkor az, hogy nem adókedvezményt adunk, hanem a családi pótlékot emeljék, és akkor erre a külön formára nincs szükség. De ha Surján képviselő úr úgy gondolja, hogy ebben a formában tudja ezt elfogadni, akkor ennek nagyon örülünk a magunk részéről. Reméljük, hogy a következő évi költségvetésben és adótörvényben ezt már be fogják építeni a javaslatukba.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu