HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban egészen röviden két gondolatot szeretnék megfogalmazni. Számunkra, a szocialisták számára a Szociális Charta természetesen nem öncél, hanem egy eszköz ahhoz, hogy eljussunk egy méltányosabb és igazságosabb társadalomhoz, és ezért az a tapasztalatunk, hogy Nyugat-Európában a Szociális Charta hozzásegítette ehhez Európa népeit.
A másik megjegyzésünk, hogy természetesen az Európai Uniót vezető szocialista-szociáldemokrata pártokkal együtt összehangoljuk programunkat, ott vagyunk a legtöbb megbeszélésükön, és az Európai Szocialista Párt tagpártjaként azt szeretnénk ebben a Házban képviselni, hogy minél több megvalósuljon ezekből az értékekből.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés