DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint az ismert a tisztelt Országgyűlés valamennyi tagja előtt, az önkormányzati törvény az 1990. évi LXV. törvény 81-87. §-ig terjedő szakaszaiban határozza meg az önkormányzatok alapvető bevételi forrásait. Eszerint - a teljesség igénye nélkül - bevételi források a saját bevétel, amely áll saját adókból, saját vagyon forgatásából, illetékekből, egyebekből;
áll az úgynevezett osztott bevételekből, amely voltaképpen az állami adónak bizonyos része, amelyeket az állam átenged;
áll továbbá az önkormányzat legnagyobb bevételi forrásából, az úgynevezett normatív támogatásból, amely igen bonyolult számítások alapján, de végül is a feladathoz kötötten számítódik ki a lakosság létszámára nézve.
Emellett bevételi forrás még a címzett és céltámogatás, amely fontos, kiemelt feladatok beruházására szolgál, olyan beruházásokra, amelyek megvalósítása feltétlenül szükséges, társadalmi igény van rá, az önkormányzatnak feltétlenül szüksége van rá, esetleg kötelező feladat ellátására szolgál, de nincs elegendő pénze rá az önkormányzatnak. Tehát ezek a címzett és céltámogatások, és még bevételi forrása az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása, kiegészítő támogatása, ez az úgynevezett önhiki.
Az előbbiekben elmondottak alapján látható, hogy az önkormányzatok finanszírozása egy meglehetősen bonyolult, összetett ügy. Maga a címzett és céltámogatás nem automatikusan kerül az önkormányzatokhoz, hanem az államháztartási törvény meghatározott paragrafusa - a 20. § - szerint az államháztartási törvény határozza meg ezt a folyósítási rendszert. Ez a 20. § kimondja, hogy magáról a rendszerről, a szabályról egy külön törvényt kell alkotni. Ez a bizonyos 1993. évi LXXXIX. törvény, az önkormányzatok címzett és céltámogatásáról szóló törvény. Ennek a törvénynek a 8. §-a kimondja, hogy minden évben a költségvetési törvényben kell meghatározni azt az összeget, amelyet az állam a költségvetésben erre a célra fordít. Ez megtörtént ebben az évben. Hallottuk, olvastuk, ez 89 milliárd forint, de ennek egy része, nagyobbik része, 43 milliárd a már elkezdett beruházások további finanszírozásának a fedezete, és 5 milliárd forint, ami az idén új beruházásokra fordítható. Ebből 2 milliárd az új céltámogatás.
Ugyanennek a törvénynek a 3. § (3) bekezdése kimondja, hogy minden évben egy alkalommal ezt a költségvetésben meghatározott összeget el kell hogy ossza az Országgyűlés, mégpedig törvényben, az önkormányzatok között. Lényegében erre a döntésre készül most az Országgyűlés. Ennek a döntésnek az előkészítése az előttünk álló T/998. számú törvény. Ezt a kormány terjeszti az Országgyűlés elé, de természetesen nem automatikusan, hanem a jogszabályba foglalt feltételek alapján, amely úgy indul, hogy az önkormányzatok végiggondolják a saját beruházási igényeiket, és ezeket az igényeket pályázatszerűen benyújtják a Belügyminisztériumnak, amely a szaktárcák segítségével értékeli ezeket a pályázatokat megadott szempontok szerint. A megadott szempontok mindig társadalmilag kiemelt célokat szolgálnak. Ha a költségvetésben meghatározott összeg és a benyújtott igények összege között különbség van, akkor végzi el a Belügyminisztérium az úgynevezett rangsorolást. Ezt nevezik második fordulónak. Két döntésre juthat - a fontossági sorrend tulajdonképpen ez a rangsorolás - az előterjesztő.
(15.50)
Tehát két döntésre juthat az előterjesztő: vagy elfogadja ezt az igényt a rangsorolás után így, vagy sem. Tehát az előttünk fekvő, T/998. számú előterjesztés pontosan erről szól, a rendelkezésre álló 2 milliárd forintot osztja fel. Adott időben kell beterjeszteni ezeket az igényeket, ez megtörtént 1999. február 12-éig.
Ezután volt a kétfordulós pályázat, és végül is megállapítást nyert - ezt foglalja magába az előterjesztés -, hogy a pályázatot benyújtó önkormányzatok közül 29 részesülhet a megadott feltételek szerinti támogatásban, 14 viszont nem. Ezt a törvénytervezet 1., illetőleg 2. számú melléklete tartalmazza. A 2. számú melléklet külön tünteti fel azokat az önkormányzatokat, amelyeknek az igénye teljesen elfogadhatatlan volt, mivel nem egyezett meg az előre meghatározott feltételekkel.
A másik része viszont megegyezett, de már nem volt rá megfelelő fedezet. Tehát ez az a 2. számú mellékletben foglalt pont, az el nem fogadott pályázatoké, amelyek minden évben a legkritikusabb pontjait képezik ennek az elosztásnak, s ennek a legvitatottabb, sokszor a vádaskodásig menő kérdései, mint azt már hallottuk az elmondottak során. Ennek van megoldása, amire a későbbiek során vissza fogok térni.
Van egy 3. §-a is az előterjesztésnek, amely részben az államháztartási törvényt, részben a címzett és céltámogatásokról szóló törvényt módosítja, mégpedig azért, hogy az időközben megváltozott feltételek és viszonyok miatt azok a beruházások, amelyek ebben a megváltozott környezetben többe kerülnek, mint ahogy azt betervezték a beruházás megkezdése előtt, végül is befejeződhessenek, vagyis ez a törvénymódosítás megadja a lehetőséget arra, hogy ezek a beruházások befejeződhessenek.
Lényegében két részből áll az előterjesztés, egyrészt a címzett összegeket osztja el, másrészt magát a törvényt módosítja. Ha módosítja a törvényt, az ellentmond az államháztartási törvénynek is, ezért módosítja annak 101. §-át is.
Most térnék rá arra a bizonyos 2. számú mellékletre, vagyis az el nem fogadott pályázatokra és azok esetleges megoldási lehetőségére. Ezt az egész hosszadalmas felvezetést azért mondtam el, hogy látszódjon az önkormányzatok bonyolult és összetett finanszírozási rendszere, amely lehetne egyszerűbb is. Jobban is megoldható lenne ezeknek a kiegészítő támogatásoknak az elosztása, mert bár bizonyos automatizmus látszatát kelti, mégis annyi szubjektív elem keveredik bele, hogy okot adhat a vádaskodásra, hogy vajon ez miért kapott, Y pedig miért nem kapott.
Ezt a kérdést vagy ennek az elhárítását véleményem szerint az önkormányzati finanszírozási rendszer, tehát az önkormányzati gazdálkodás felülvizsgálatával lehet csak megoldani, ami például arra is kiterjedne, hogy eltörölnék ezt a bizonyos saját erőt. Hiszen amikor azt vizsgálja a Belügyminisztérium, vajon megfelel-e az adott feltételeknek a benyújtott igény, akkor azt is vizsgálja, hogy van-e saját ereje az illető önkormányzatnak. Ha pedig saját erő feltüntetésére is kényszerítünk bizonyos önkormányzatokat, akkor a legnyomorultabb, a legszegényebb önkormányzatok véglegesen és örökre elesnek bármilyen beruházás lehetőségétől, ez pedig nem lehet célja sem a parlamentnek, sem az állampolgároknak.
Éppen ezért a közigazgatási reform kapcsán felül kellene vizsgálni az önkormányzatok gazdasági finanszírozását, beleértve természetesen a már oly sokszor emlegetett és felvetett gazdasági ellenőrzéssel is.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A kérdés végső soron csak úgy oldható meg, hogy a céltámogatásokat is feladatokhoz kötötten, feladathoz orientáltan, tényleg objektív módon lehessen megállapítani. Addig azonban, míg ez megtörténik, meg kell állapítani, hogy az előterjesztés az ismertetett és elmondott jogszabályoknak teljes egészében megfelel, éppen ezért a Független Kisgazdapárt az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartja, és a törvény módosításának az elfogadását javasolja.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés