BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Szeretném emlékeztetni az államtitkár urat arra, hogy bármennyire liberális felfogású a nyugat-európai országok többsége, ott ennek a vásárlási szokásnak a vasárnapi elterjedését igenis egyértelmű zárva tartással, ha tetszik, akadályozzák meg.
Ugyanakkor a magyar kormány esetében van arra példa - reméljük, ez csak tervezet -, hogy a nagyközségeket is feltétlenül be akarja vonni ebbe a körbe, ahol ezek az áruházláncok létrejönnek. A területszervezési eljárással kapcsolatos törvényhez a belügyminiszter úr a frakciókkal közölt egy szabályozási javaslatot, mely a következőt tartalmazza: nagyközség várossá nyilvánításának egyik feltétele nemzetközi áruházláncok jelenléte - tehát nem a kereskedelmi szolgáltatás indokolt színvonala, hanem nevezetten nemzetközi áruházlánchoz kötve! Itt vannak kétségeim, hogy vajon spontán terjedésről van szó, vagy pedig a kormány is ezt támogatja.
Köszönöm. (Szórványos taps a MIÉP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés