DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Miniszter Úr! A Magyar Szocialista Munkáspárt 1989-ig egy olyan, államilag is szentesített gyakorlatot követett, amelynek az volt a lényege, hogy minden pozíció kapcsán meg volt határozva, milyen feltételekkel lehet bárkit is odaültetni; attól függően, milyen magas rangra akarták emelni, ehhez kellett az üzemi alapszerv hozzájárulása, egyes esetekben a pártbizottság hozzájárulása, sőt voltak olyan beosztások is, amelyek betöltéséhez a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának döntése szükségeltetett. Tehát a káderkiválasztás egy jól csatornázott alapon ment, amire aztán láttuk a példát, hogy '90 után ezeknek a kádereknek egy jó része nem tudott megfelelni az elvárásoknak. Ezt a gyakorlatot, úgy tűnik, már elfelejtettük, hála a jó istennek, és a kinevezéseknél semmiféle párthozzájárulás vagy pártvélemény nem dominálhatott.
Az utóbbi időben számos megyéből kapunk olyan híreket, hogy a dekoncentrált szervek vezetőinél, illetve a fontosabb beosztásban történő személycseréknél az illetékes Kisgazdapárt vezetőjének hozzájárulása vagy véleménye is szükséges ahhoz, hogy az illető az állást elnyerhesse. Ez a gyakorlat - ha valóban így van - elég komoly aggodalmakkal tölthet el bennünket, és én nagyon szeretném, ha a köztisztviselői karban, illetve mindazon gazdasági pozíciókban, amelyek kinevezése minisztériumi jogkörhöz kötődik, valóban a szakértelem és az alkalmasság lenne a döntő, nem pedig a párthűség.
Kérdezem a tisztelt miniszter urat: igazak-e ezek a hírek, valóban van-e ilyen jogosítványa bizonyos kisgazdaköröknek, illetve a minisztérium elvárja-e, hogy azok véleményt adjanak a kinevezések előtt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés