GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Az interpellációm eredeti címzettje a gazdasági miniszter úr volt, úgyhogy némileg meglep, hogy ön válaszol, de természetesen semmi kifogásom ellene.

Tisztelt Miniszter Úr! A szakemberek, de a sajtó is sokat foglalkozik a mezőgazdaság, ezen belül a hústermelés és -feldolgozás súlyos problémáival.

(15.50)

A jóhiszemű vásárló csodálkozva látja, hogy míg sok termék árnövekedése az inflációt is meghaladó mértékű, a hús ára egyre csökken, például a sertéscombé 853 forintról egy év alatt 569 forintra. Ma talán már a vásárló is érzi, hogy ennek még nagy ára lesz, a paradicsomi állapot egyszer az ellentettjébe fog fordulni.

A jelenség felszíne mögött a sertéstenyésztés és -feldolgozás súlyos válsága húzódik meg. Melyek ennek a fő okai? Mindenki számára ismert, hogy a hazai piac telített, annak következtében, hogy a hazai sertéshúsfogyasztás 28 kilogramm/főre csökkent az elmúlt időben, az orosz válság pedig közel egymillió darab sertés külpiaci értékesítését tette kérdésessé.

Mi természetesen az Európai Unió plusz 75 százalékos exporttámogatási versenyével sem bírtunk lépést tartani, amellyel tartalékkészleteitől szabadult meg az elmúlt időszakban. Nem sikerült jelentősen csökkenteni a feketevágások számát sem, ami becslések szerint mintegy 10 milliárd forintos kárt okozott az államnak és a legális vágóhidaknak, nem beszélve az állat-egészségügyi kérdésről. (Folyamatos zaj.)

A múlt héten megjelent az ön rendelete, és a miniszter úr szóban is kijelentette az előbb, hogy a sertéstartóknak minimum 193 forintot kell kapniuk a sertésekért. Ez helyes, komoly előrelépés. De csak fél lába van a rendeletnek, mert a kereskedőket és főleg a nagykereskedelmi láncokat ma semmi nem kötelezi az ennek megfelelő átvételi árak kialakítására! Így most a válság továbbgurult, a vágóhidaknál keletkezik a veszteség, nagy valószínűséggel ők mennek tönkre.

Tarthatatlan a nagykereskedelmi láncok által diktált, ultimátumszerű magatartás, ami a jelenlegi gyakorlat! Nem elég, hogy két-három hónapra fizetnek, hanem a nyomott átvételi árakkal a feldolgozók nyereségét átpumpálják saját hálózataikba. Tehát a termékpálya egészét kell átfognia egy szabályozásnak vagy egy etikai normának, amelyben nem a verseny kiszűrése, hanem a normális keretek közé szorítása az alapvető cél, mert ma a húsipari cégek öngyilkossággal felérő árháborúja folyik a magyar piacon.

Én úgy gondolom, tisztelt miniszter úr, hogy a magyar mezőgazdaság gabonatermelés utáni második legnagyobb ágazatának, a kiváló termékeket produkáló sertésfeldolgozó ágazatnak a lerombolása senkinek nem lehet a célja. Ezért tisztelettel kérdezem, hogy tud vagy szándékozik-e tenni a magyar kormány azért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy mint Angliában, valamiféle etikai norma létrejöjjön a feldolgozók és felvásárlók között.

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu