DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház 1998. december 15-i ülésnapjának napirendjén szerepelt Lázi és Bakonypéterd községek Veszprém megyétől Győr-Moson-Sopron megyéhez, valamint Tiszaug község Jász-Nagykun-Szolnok megyétől Bács-Kiskun megyéhez való átcsatolásának kérelme. Akkor a kormány az önkormányzati és rendészeti bizottság javaslatának figyelembevételével a határozati javaslatot átdolgozásra visszakérte, és azóta a szükséges egyeztetési eljárást lefolytatta.

Az egyeztetési eljárás alapján és különös tekintettel az érintett települések választópolgárainak akaratára, az adott képviselőtestületek minősített többséggel meghozott határozatára, valamint az érintett megyék, a fogadó megyék közgyűléseinek kedvező döntésére azt javasolja a kormány, hogy a tisztelt Ház járuljon hozzá az érintett települések átcsatolásához.

Engedjék meg, hogy egy általános tapasztalatra hívjam fel ennek kapcsán a tisztelt Ház figyelmét. Egyes területfejlesztési tanácsok gyakorlata azt mutatja, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a megyehatárokon lévő települések fejlesztésére, a megyehatárokon lévő települések kérelmeinek kedvező elbírálására. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az érintett települések az átcsatolást kérték.

Kérem a tisztelt Házat, hogy a fentiekben kifejtett indokokra tekintettel és arra tekintettel, hogy az érintett megyei közgyűlések kedvező döntést hoztak, támogassa határozatával Lázi és Bakonypéterd községek Veszprém megyétől Győr-Moson-Sopron megyéhez, valamint Tiszaug község Jász-Nagykun-Szolnok megyétől Bács-Kiskun megyébe való átcsatolását a határozati javaslatban rögzített feltételekkel.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu