KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A koszovói válság rendezésével és Magyarországnak az ebben való részvételével kapcsolatos szocialista álláspont két lényeges szemponton nyugszik. Az első az, hogy Magyarországnak mint a NATO tagjának, teljesítenie kell a szövetségesi kötelezettségeit, annál is inkább, mert a válság rendezése kifejezetten létfontosságú érdekünk.
A második: ezt Magyarországnak úgy kell tennie, hogy az ne járjon az elkerülhetetlennél nagyobb kockázatokkal sem Magyarországra, sem a vajdasági magyarságra nézve. Úgy gondoljuk a rendelkezésünkre álló információk alapján, hogy ez a humanitárius akció ebbe a keretbe beilleszthető. A határozati javaslattal kapcsolatosan voltak bizonyos kérdéseink. Ezek egy része az időközben bekövetkezett fejleményekkel függött össze, más részük a megfogalmazás bizonyos pontatlanságai miatt. Ezekre a házbizottság általunk javasolt rendkívüli ülésén választ kaptunk. Ezért a szocialista frakció támogatja a határozati javaslatot.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés