DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A szabálysértési kódexnek az egyes szabálysértési tényállásokra vonatkozó részeivel kapcsolatban Serfőző András képviselőtársammal adtunk be néhány indítványt.
Három témakörben szeretném indítványainkat nagyon röviden megindokolni. Az egyik ilyen indítvány, amely a 354. pontban szerepel, az eredeti javaslat szerint azt tartalmazza, hogy aki a védett és fokozottan védett élő szervezet egyedét, származékát, a barlangi képződményt jogellenesen elpusztítja, megrongálja, állatfaj egyedét élettevékenységében jelentős mértékben zavarja, az 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Úgy gondoljuk, hogy ez nagyon helyes rendelkezés, ám egy meglehetősen tipikus elkövetési módot nem kíván szankcionálni. Nagyon sok esetben előfordul, hogy az ilyen egyedet, származékot, képződményt nem pusztítják el ugyan, nem is rongálják meg, hanem egyszerűen elviszik a helyszínről, nyilván azzal a céllal, hogy ezzel megszerezzék, és otthon gyönyörködjenek benne. Ezzel sajnos ugyanolyan kárt okoznak a természetnek, mintha elpusztítanák, megrongálnák. Ezért azt javasoljuk a 147. § (1) bekezdésébe betenni, hogy ugyanúgy lehessen büntetni azt is, aki ezeket az egyedeket, származékokat elviszi a helyszínről.
A másik témakör, amiről ezen a területen szólnék, a 377. pontban megfogalmazott tényállás, amely a hamis bejelentéssel kapcsolatos hatósági intézkedésekről szól. Sajnos, az elmúlt években szinte szokványossá vált különböző bombariadók megszervezése iskolákban, az utóbbi időben egyes nagyáruházak területén. Azon kívül, hogy akadályozzák ezeknek az intézményeknek a rendeltetésszerű tevékenységét, nyilván meglehetősen nagy kárt okoznak, részben ezeknek az intézményeknek, másrészt pedig azoknak a hatóságoknak, közfeladatot ellátó szerveknek, amelyek ilyenkor szükségszerűen intézkednek.
Az eredeti javaslat szerint úgy fogalmazza meg az előterjesztő ezt a tényállást, hogy ezek a hatóságok vagy közfeladatot ellátó szervek a bejelentés helyszínére vonulnak a bejelentés miatt. Nyilván nem erről van szó, az esetek egy részében ekkor még nem is tudják, hogy mi a bejelentés helyszíne, hanem nyilván a bejelentésben megjelölt helyszínre vonatkozik a hatóságok kivonulási kötelezettsége. Ezért mi azt javasoljuk, hogy ilyen módon szerepeljen ez a törvényjavaslatban.
Végül egy mondattal csak: ugyanezen a területen a 383. és a 388. számú indítványainkban azt javasoljuk, hogy a tiltott szerencsejátékban való részvétel, illetve a tiltott szerencsejáték szervezése akkor is büntethető legyen, ha ezt közterületen követik el. Azt hiszem, ezt nem is kell különösebben indokolni, erre vonatkozik ez az indítványunk. Egyébként minden indítványunkat támogatta az alkotmányügyi bizottság, és azt kérjük, hogy a kormány is támogassa.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés