DR. KURUCSAI CSABA (FKGP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1956. november 19-én az Európa Tanács konzultatív közgyűlése 113. számú állásfoglalásában a következőket hozta a világ tudomására: "A közgyűlést mélyen megrendítette a magyar szabadságharcosok tragikus rádiófelhívása, nemsokára meghalunk Magyarországért és Európáért. Ezért a közgyűlés újból megerősíti, hogy Magyarország csakúgy, mint Közép- és Kelet-Európa más országai, a Balti tengertől a Fekete tengerig Európa részét képezi, illetve hogy a Európa Tanácsban képviselettel rendelkező szabad országoknak felelősséget kell vállalniuk az európai népek családja azon tagjai iránt, amelyek jelenleg elnyomás alatt állnak."

A magyar forradalom és szabadságharc ügyében ekkor Európa nem tudott segíteni, de a levert szabadságharc segített Európának felismerni, hogy a totalitárius rendszerek nem mindenhatóak, és nem lehetnek örök életűek még a XX. században sem. Hosszú és áldozatokkal terhes volt az út, amely a kelet-európai országok szabadságához vezetett. Ehhez az úthoz a magyar szabadságharc adta a bátorítást, ezt az utat Prága és Varsó jelezte, és végül a vasfüggöny leomlásához vezetett.

Az Európa Tanács, amelynek alapítása 50. évfordulóját a miniszteri bizottság magyar elnöksége alatt ünnepeljük, kínálja az egyedülálló lehetőséget arra, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése nemzeti ajándék juttatásával fejezze ki köszönetét az Európa Tanácsnak az 1956-os forradalom és szabadságharc ügyéért való kiállásért. Mind a zászló, mind annak várható új helye méltó a kitüntető figyelemre. A diktatórikus jelképtől megfosztott nemzeti színű zászlót Fónay Jenő úr, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke adta a Magyar Köztársaság Országgyűlésének, hogy azt az Európa Tanácsnak ajándékozzuk. A zászlót 1956. október 24-én vették ki a fiatal srácok egy szétlőtt kirakatból valahol a Körúton, és kivágták belőle az idegen címert. A zászló 1956. október 24-től november 4-ig a Széna téren, az elhagyott metró aknatornyára volt kitűzve. Hosszú azon mártírok sora, akik ezt a zászlót magukénak vallhatnák Dudás Józseftől Szabó Jánosig, Rusznyák Lászlótól Bán Róbertig, Tóth Ilonkától Mansfeld Péterig. Ez a zászló takarta az 1989. június 16-ai újratemetés alkalmával a hatodik koporsót.

Kitüntető figyelemre méltó a hely is, ahová a zászló kerül: az Európa Tanács parlamenti közgyűlése és az Európai Unió parlamentje strasbourgi épületébe, közvetlenül a görög nép ajándéka, egy időszámításunk előtti V. századból való amfora mellé. Vajon milyen újabb gondolatokra sarkallná Paul Valéryt, a nagy európait az amfora és az 1956-os zászló látványa? Feltehetően az európaiság egy újabb jeles ismérvét látná benne.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A határozati javaslatot az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe képviselőt delegáló valamennyi párt képviselője jegyzi. Ez az ajándék méltón reprezentálja Magyarország szabadságvágyát és elkötelezettségünket az emberi és szabadságjogok mellett. Ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák a határozati javaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu