48 felszólalás
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. KURUCSAI CSABA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlamenti ciklus utolsó európai uniós vitanapját tartjuk. Ez kínálja az alkalmat a számadásra és a csatlakozásig az ország előtt álló feladatok számbavételére. Közvetlenül az Európai Bizottság "Magyarország…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én Gál Zoltán képviselőtársam gondolatára szeretnék reagálni egypár szó erejéig. Kifogásként említette meg, hogy nem látja azon intézkedési sort, amely a korrupció elleni küzdelmet hatékonyabbá tenné, és ezt kéri számon a kormánytól. Én azér…
T/5101 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Egyúttal jelezni szeretném, hogy visszalépek a felszólalás lehetőségétől, mert a frakció nevében államtitkár asszony kifejtette az álláspontunkat. Köszönöm szépen.
T/5102 A társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint egyes cég-, csőd - és felszámolási eljárási rendelkezésekről (lobby)
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt parlamenti frakciója a tisztelt Ház előtt lévő társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint egyes cég-, csőd- é…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
DR. KURUCSAI CSABA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kevés olyan jogszabálytervezet volt a tisztelt Ház előtt, amelyet a hazai közvélemény olyan érdeklődéssel várt, mint a termőföldről szóló anyagot. Várta az a csaknem hárommillió ember, aki az agráriumban valami…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Országgyűlés őszi ülésszakának legnagyobb érdeklődéssel várt törvénykezési csomagja kétségtelenül a földtörvény és az ahhoz kötődő jogszabályok, a nemzeti földalap, az általános birtokrendezés, a földrendező és földkiadó bizottságo…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csaknem tíz éve rendezetlen, az önkormányzatok érdekeit súlyosan sértő mulasztást pótol a polgári kormány a tisztelt Ház előtt álló javaslattal. A Független Kisgazdapárt kezdettől fogva úgy ítélte meg, hogy a gázközművagyonnal összefüggő ön…
J/3867 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4580 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KURUCSAI CSABA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Biztos Úr! Fokozott érdeklődés kíséri az országgyűlési biztosok munkájának ez évi értékelését. A figyelem mindenképpen indokolt, hiszen nemcsak a 2000. évi feladat teljesítését értékeljük, kimondatlanu…
J/3867 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4580 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Szabad Demokraták Szövetsége vezérszónokának gondolataira szeretnék reagálni, de mielőtt megtenném, mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném azt a tényt, hogy Baranya megye képviselőjeként vagyok az ország házában, annak a Baranya megyének a képvis…
J/3867 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4580 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy a mondandómat a Független Kisgazdapárt frakciójának a véleményeként mondtam el, ezúton szeretném megköszönni Dávid Ibolya miniszter asszonynak, hogy felhívta a figyelmemet arra, hogy figyelmetlenül olvastam a szövege…
J/3867 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4580 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy ebben a Házban nincs olyan képviselőtársam, aki azt merné állítani, hogy a romakérdés tekintetében ne lenne rendkívüli mennyiségű feladat még a Ház előtt, a magyar társadalom előtt. Azt gondolom, és ezt a nagyon fontos bevezeté…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt határozott álláspontja, hogy találni kell a Magyar Országgyűlés ülésrendjében olyan alkalmat, amikor a társadalom széles rétegeit érintő kérdésben a parlamenti pártok kifejthetik á…
A/4201 Mi lesz a MIZO-ügyben ellehetetlenült gazdák sorsa?
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagy aggodalommal figyeltük 1999 karácsonyán dél-dunántúliak, baranyaiak és pécsiek, hogy milyen nehéz helyzetbe került a MiZo-Baranyatej Részvénytársaság. A csőd karácsonyra gyakorlatilag e…
A/4201 Mi lesz a MIZO-ügyben ellehetetlenült gazdák sorsa?
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm szépen a szó lehetőségét, elnök úr, csak most egy kicsit bajba kerültem, mert a fő kérdés az lenne, hogy a tejtermelők mire számíthatnak. Ugyanis április 1-jével lejárt a határidő, és a bankok benyújtották a hiteligény-kérelmüket, magyarul: fizetni kellene. Én nag…
T/3929 A konzuli védelemről
DR. KURUCSAI CSABA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tisztelt Ház előtt lévő T/3929. számú törvényjavaslat a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezményhez kötődően történt csatlakozásunk szükségszerű köve…
T/3746 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt úgy ítéli meg, hogy a T/3746. szám alatt a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról előterjesztett törvényjavaslat minden hibája ellenére egy fontos, megkerülhetetlen jogszabályi kezdem…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. KURUCSAI CSABA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Ház! A második európai integrációs vitanapját tartja a Magyar Országgyűlés. Vártuk, készültünk rá. Vártuk, mert a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a csatlakozás…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én azt gondolom, hogy tartalmi elemeit tekintve az eddigi legsikeresebb országjelentésről kellene hogy folyjon, és reményeim szerint kell is hogy folyjon a későbbiekben itt, a parlamentben a vita. De nagyon-nagyon rossz lenne, ha bizonyos ar…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én azt gondolom, kevés olyan ismerősöm vagy barátom van, aki ne tudná azt, hogy rendkívül elkötelezett vagyok a dohányzás ellen, és azt vélem, hogy ha valami nagyon rosszat lehet tenni az emberiség ellen, akkor az éppen a dohány. Mégis Eörsi…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbbi felszólalásában Kökény Mihály képviselő úr utalt arra, hogy milyen gondot és problémát jelent gyakorlatilag az ellátórendszerek reformja, de őt megelőzően Horn Gyula miniszterelnök úr nagyívű gondolataiban szintén felvetette ezt, hogy e…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor, amikor a Kisgazdapárt vezérszónoklatában ismertettem pártunk álláspontját az országjelentéssel kapcsolatosan, igyekeztem kritikusan fogadni és megértéssel azt a véleményt, amely a környezetvédelemről szólt, és mind a jó, mind a negatív old…
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. A felszólalásra az késztetett, hogy a módosító indítványok között több olyan is szerepel, amely a megadott keretek között újra kívánja szabályoztatni a juttatható támogatás mértékét. Nem is árulok el titkot a tekintetben, hogy a hozzászólásomat e…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy-nagy örömmel és megnyugvással hallottam Kékkői képviselőtársam felszólalását, mert azt a szűkebb pátriát érinti, ahonnan jómagam is jöttem. Tisztelt Képviselőtársaim! Somogy, Tolna, Baranya megye, a dél-dunántúli régió az ország GDP-jéből va…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meggyőződésem szerint a képviselőnek, legyen akár önkormányzati, akár országgyűlési, az egyik feladata, hogy felhívja a figyelmet azokra az esélyekre, amelyek a megvalósulásuk esetén javítják az állampolgárok élet…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Ügyrendi... Elnézést, két percben szeretnék hozzászólni.
T/2934 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy figyelemmel kísérhettem a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló szeptember 25-ei általános vita első részét. A napire…
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Baranya megyei képviselőként nagy örömmel és megelégedéssel olvastam a T/3206. számú törvényjavaslatot. Megelégedéssel és örömmel, mert érzékeltem a javaslatból, hogy a kormány odafigyel azokra a mindent megért ön…
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Több ellenzéki képviselőtársam felvetette, hogy ennek a törvényjavaslatnak a behozatala azért nem támogatható a részükről, mert önálló képviselői indítványként jött be. Hadd mondjam azt, ez kétségtelenül így van, de szeretném a tisztelt képviselőtársaima…
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt még a beszédembe kezdtem volna, nagy gondosan megtöröltem a szemüvegemet, nehogy bepárásodjon, de talán jobban járt volna a képviselőtársam, Lamperth Mónika asszony, ha ő viszont felveszi a szemüveget a beszéde megtartása előtt, és ezt a…
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselőtársam azt feszegette egy bizonyos gondolatsorban, hogy mik voltak azok a kritériumok, amelyek alátámasztották azt, hogy pont az a két intézmény kaphatott az 520 millióból, amely kapott. Ezt a gondolatsort azzal egészítette…