DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor, amikor a Kisgazdapárt vezérszónoklatában ismertettem pártunk álláspontját az országjelentéssel kapcsolatosan, igyekeztem kritikusan fogadni és megértéssel azt a véleményt, amely a környezetvédelemről szólt, és mind a jó, mind a negatív oldalát bemutatni. Most, hogy itt hallottam ezeket a hosszú felsorolásokat, és rendre azokat az elemeket emelték ki a felszólalók a mezőgazdaság fejezetéből, ami pont a negatívumokat tükrözi, nem árt, ha odafigyelünk arra, hogy mit ír az országjelentés általános értékelésben a mezőgazdaságról. Azt írja: általánosságban elmondható, hogy Magyarország eddigi előrehaladása jó alapot biztosít a közösségi vívmányok mezőgazdasági ágazatban történő megvalósításához.

Én azt gondolom, ezt sem szabad elhallgatni, mint ahogy nem szabad elhallgatni a bevezetőben említett dolgot, hogy működő piacgazdaság van Magyarországon. És pláne nem szabad elhallgatni azt ugye, hogy a magyar agrárium a tavalyi évben 612 millió dolláros aktívumot mutatott. Emellett természetesen sok a gond, sok a teendő, de kérem, mondjuk el azt is, hogy eredmények is vannak.

Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu