DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meggyőződésem szerint a képviselőnek, legyen akár önkormányzati, akár országgyűlési, az egyik feladata, hogy felhívja a figyelmet azokra az esélyekre, amelyek a megvalósulásuk esetén javítják az állampolgárok élet- és munkakörülményeit, segítik a napi boldogulásukat. Támogatnia kell ezt a döntéshozónak úgy, hogy a mindenkori költségvetési keretek között megtalálja az egyensúlyi pontokat, azokat a pontokat, amelyek a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés irányába hatnak.

Egy teljes hét állt képviselőtársaim rendelkezésére, hogy ez irányú javaslataikat megtegyék. Kétségtelenül sok hasznos, elegendő forrás esetén megvalósítható módosító indítvány érkezett az ellenzéki oldalról is. Mégis nagyon nehéz - számomra legalábbis nagyon nehéz - az őszinte jó szándékot bennük kétségek nélkül elfogadni, amikor olyan konstruktív minősítésekkel párosulnak, hogy ez "az áttörés költségvetése" helyett "az átverés költségvetése", vagy hogy "a kormány büntető hadjáratot folytat a munka világában", vagy "örülök annak, hogy a benyújtott költségvetés vitáját nem az abonyi kocsmában folytatjuk". A fentieket egyetlen parlamenti vitanap egyetlen délutánjának jegyzőkönyvben rögzített terméséből idéztem. A beszéd közbeni bekiabálásokból csupán azért nem citálhatok, mert többségükbe még az előttem levő papír is belepirulna.

Amikor kormányzati oldalról a felszólalók az elmúlt két év eredményére hivatkozva ítélték támogathatónak a költségvetés tervezetét, az ellenzéki oldal azonnal megjegyezte, hogy a polgári kormány sikereit a Bokros-csomag alapozta meg. (Keller László: Melyik kormány?) Ezzel kapcsolatosan két észrevételem is lenne: az egyik, hogy semmi szükség nem lett volna a megváltónak ítélt súlyos intézkedésre, ha a hivatalban lévő kormány tényleg tisztában lett volna az ország '94. évi állapotával. (Moraj az MSZP padsoraiból.) Tetézte a bajt, hogy az új kormány működésének első hat-hét hónapját inkább a koalíciós feszültségek, mint a gondos tervezés jellemezte. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu