ISTVÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Ígérem, hogy most kicsit rövidebben fogok szólni. Nem azért, mert nem tartom annyira fontosnak ezt a bizottsági beterjesztést. Ez ugyanolyan fontos, hiszen a nemzeti, etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról van szó. Ez ugyanolyan fontos, hiszen több mint 14 kisebbségi szervezet nyert támogatást, összesen 158 szervezet.

Egypár elvi dolgot szeretnék elmondani, ami még idáig nem hangzott el, és fontosnak tartom, hogy a képviselőtársaim tájékozottak legyenek. A pályázati kiírásban nagyon szoros és nagyon meghatározott volt a pályázati kiírásunk. Tartalmazta azt, hogy nem pályázhatnak, illetve nem nyernek támogatást azok a szervezetek, amelyek 1997. december 1-je után jegyeztettek be. Ennek az a lényege, hogy a bizottság sokéves tapasztalata alapján döntött így a pályázatot kiíró emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság, hiszen kell egy bizonyos idő, hogy egy kisebbségi szervezet, amelyik bejegyezteti magát, a működését valamilyen módon tudja biztosítani.

Nem pályázhattak azok az egyesületek, szervezetek, kisebbségek, amelyek - a párttörvény kizárja ebből - az 1989. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartoznak. Csak azok a kisebbségi szervezetek pályázhattak, amelyek a nemzeti, etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi törvény hatálya alá tartoznak. Nem pályázhattak a kisebbségi önkormányzatok, az alapítványok. Sajnos, több olyan pályázatot ki kellett zárnunk, amelyeket több helyre benyújtottak, párhuzamos pályázatokat adtak be, többek között a társadalmi szervezetek állandó bizottságához és a kisebbségi bizottsághoz. Ezeket a bizottságunk egyhangúlag kizárta.

Még egy nagyon fontos elv volt: azok a kisebbségi szervezetek, amelyek az elmúlt esztendőben vagy esztendőkben kaptak központi költségvetési támogatásokat akár önkormányzatoktól, akár minisztériumoktól, amit az Országgyűléstől kaptak - a pályázati kiírás egyértelműen jelezte -, arról tételesen el kellett számolniuk. Akik ennek a pályázati kiírásnak nem feleltek meg, azokat nem támogatta a bizottságunk. Ebben teljes mértékben egyhangú volt az állásfoglalás.

Jó, ha a képviselőtársaim a szavazás előtt a pályázatok arányáról is ismeretet nyernek. Százhatvanhét cigányszervezet pályázott, ebből 26 volt olyan pályázó, aki a pályázati kiírásnak nem felelt meg, tehát a pályázók sorában tovább semmilyen körülmények között nem szerepelhetett. A német kisebbségektől 90 pályázat érkezett be, és ebből 3 nem volt megfelelő. A szlovén kisebbségtől 13 pályázat érkezett be, és 1 ilyen volt. A románok 14 pályázatából - elég magas szám - 5 nem felelt meg a kiírásnak, a horvátok 15 pályázatából 3. A szerb kisebbségek pályázatai közül - összesen 6 volt - 2 nem felelt meg. A ruszin kisebbség részéről 3 pályázat érkezett, és 1 nem volt megfelelő. Összesen tehát 41 olyan pályázat volt, amely a pályázati kiírásnak nem felelt meg. Ezek a pályázatok sorából kizárattak.

A 86,5 millió forint elosztása a megadott elvek alapján történt. A pályázati támogatások összege 300 ezer forinttól 3 millió forintig terjedt, és természetesen az egymillión aluli támogatás volt többségben. Volt egy-két olyan országos kisebbségi szervezet, mint a Magyarországi Szlovákok Szövetsége és a Szerb Demokratikus Szövetség, amelyek természetesen ezt a támogatást egyben kapták meg. Ezek támogatása arányosan megfelelően magasabb volt.

A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja egyhangúlag támogatja ezt a bizottsági előterjesztést, és a parlamentet arra kéri, hogy a lehető legrövidebb időn belül szavazzák meg, hogy a magyarországi kisebbségek is minél előbb hozzájussanak a pénzükhöz, amely ebben az esetben is csak működési támogatást fog nyújtani. Érzékelhető volt a pályázatok elolvasása és elbírálása alapján, hogy egyes pályázók szociális támogatásokat is megpróbáltak megfogalmazni ezekben a pályázatokban. Azonban mi csak a működésre, az érdekképviseletre és a hagyományőrzésre tudtunk támogatásokat adni. Ezek voltak a fő elvek, amelyekben a bizottságunk egységes, egyhangú döntést hozott. A magyar parlamentet arra kérem, hogy szavazza meg, és ha holnap erre is sor kerül - a záróvitára és a zárószavazásra -, akkor jó lelkiismerettel támogassa.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu