KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Azért mondom, hogy ön is nyilatkozott, mert annak idején, augusztus-szeptemberben a tévé egy késői adásában egy politológussal folytatott vitát, amelyben hivatkozott is arra, hogy látott bizonyos dokumentumokat. Engedje meg, hogy a következőképpen fogalmazzam meg kérdésemet.
Az elmúlt pénteken a miniszterelnök úr azt mondta, hogy a közvélemény előtt ismert és a sajtóban is megjelent úgynevezett céginformáció, amely a Fidesz-vezetők és családtagjaik igen kiterjedt gazdasági vállalkozásait mutatta be, nyilvános adattárból származik, és összegyűjtése nem minősül törvénytelen és titkos adatgyűjtésnek. A miniszterelnök úr ezen kijelentéséről a sajtó pontosan beszámolt.
Ugyanakkor tegnap a miniszterelnök úr tájékoztatta a parlamentet arról, hogy állami szolgálatban álló tiszt vallomása szerint bebizonyosodott, hogy mégiscsak történtek titkos és törvénytelen adatgyűjtések. Az állami szolgálatban álló tiszt vallomása, amelyet a miniszterelnök úr a múlt pénteken írásban is átadott a vizsgálóbizottságnak, öt nappal ezelőtt készült. Következésképpen nem lehetett a több mint nyolc hónappal ezelőtti bejelentés alapja.
Miniszter úr, ezek után azt kérdezem öntől, hogy mire alapozta akkor, tavaly augusztusban a miniszterelnök úr azt a kijelentését, hogy a Horn-kormány ideje alatt törvénytelen és titkos adatgyűjtést rendeltek el, amelyeket közpénzből finanszíroztak 25, a miniszterelnök úr által megnevezett Fidesz-politikussal és családtagjaikkal szemben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés