DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a miniszter úr válaszát. Tulajdonképpen abban is egyetértünk, hogy a Tej Termék Tanácsnak ez az 5 százalékos, előzetes bejelentés nélküli csökkentésével nem lehet egyetérteni. Nekem volt a kezemben olyan szerződés, amelyben plusz-mínusz 20 százalékos szerződési teljesítési lehetőségeket adtak a termelőknek még az év kezdetén.
Teljesen egyetértek a miniszter úrral abban, hogy az iskolatej-akciót ki kell terjeszteni, és nemcsak erre a néhány megyére, hanem az egész országra. A harmadik pedig az, hogy a koszovói válság rendeződésével véleményem szerint piacot kellene találni abban a térségben is.
Még egy gondolatot mondanék a választóim érdekképviseletében: ők jog szerint termelői arányban, létszámuk arányában a Tej Termék Tanácsokban arányos és jogos képviseletet szeretnének.
Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés