KOVÁCS KÁLMÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttem elhangzott felszólalásokban már nagyon sokat hallottunk statisztikákról, statisztikai eredményekről, a magyarországi gyermekvállalás, gyermeknevelés problémáiról, elsősorban a számok tükrében. Azt gondolom, hogy az előttünk lévő javaslat egy meglévő problémára keres megoldást. De vajon - és ez a fő kérdés - a probléma okai mögé néztünk-e, és a legalkalmasabb vagy alkalmas megoldást választunk-e ennek kezelésére? Mi van a gyermekvállalási kedv valóban Európában egyedülállóan alacsony szintje mögött? Mennyiben lehet ezt gazdasági eszközökkel megváltoztatni?
Csak jelzésképpen akarom megemlíteni, mivel nem esett róla szó, hogy egyértelmű, hogy a gyermekvállalási kedv - különösen hazánkban igaz ez, de azt gondolom, mondhatjuk, hogy Európa-szerte igaz - nemcsak a jólét kialakulásának következtében csökkenhet le, ezt látjuk néhány jóléti államban, hanem ott is, ahol jelentős traumán, változáson megy át egy ország, ahol elbizonytalanodnak a gyermekvállalásban részt vevők, a családok, a szülők, ahol a bizonytalanság, az elszegényedés vagy a gyermeknevelés ellehetetlenülése is jelen van. Azt hiszem, hogy magyar viszonylatban az eddigi tapasztalatok inkább ez utóbbi, semmint a gazdagodással összefüggő gyermekszám-csökkenést támasztják alá.
Azt hiszem, ha célkitűzéseket akarunk meghatározni a gyermekneveléssel kapcsolatban, két fontosat kell megemlítenünk, ezek bár elemeiben elhangzottak, de összességében mégsem fogalmazódtak meg. Az egyik, hogy szeretnénk, ha a gyermekek a családban, otthon nevelkednének, a saját családjukban, tehát a saját környezetükben, amelyet alkalmassá kell tenni a nevelésre. A másik pedig az - különösen manapság a két-munkavállalós modellben, a tanulás kitolódása, a női életpályák megnyílása, a munka világának előtérbe kerülése miatt fontos kérdés ez -, hogy az életpálya ne törjön meg, ne okozzon túlzottan nagy traumát. Megoldást keres tehát a javaslat, és ez a dicséretes eleme, ezt az elemét támogatjuk, hogy megoldást keres.
(17.00)
Ugyanakkor szeretném vagy szeretnénk a szabaddemokraták nevében felhívni a kormány figyelmét arra, hogy ez a javaslat további, egyre súlyosabb ellentmondásokat is elő fog idézni, ha a kormány ebben a formájában kívánja bevezetni a gyermekgondozási díjat.
Az első, egyik legfontosabb kérdés, ami már rögtön valóban utal az előterjesztés ellentmondásosságára, az, hogy alapvetően a finanszírozás forrásaként a költségvetést jelöli meg. Ez látszólag fiskális kérdés, látszólag egy pénzügyi kérdés, de én szeretném egy kicsit kibontani, és szeretném felhívni a képviselőtársak és a kormányzat figyelmét arra, hogy ez nem csak költségvetéstechnikai, pénzügyi kérdés.
Az anyagot végigolvasva és a miniszteri expozét meghallgatva a miniszter úr is többször elmondta, hogy például a gyermekgondozási díj kiszámítását, a jogosultságát, a jellegét tekintve a táppénz kiszámítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni - mondja a törvény is -, a terhességi gyermekágyi segélynek megfelelő módon és formában kell a juttatást biztosítani. A feltételi rendszere megint csak a táppénznek és a terhességi gyermekágyi segélynek megfelelő feltételi rendszer, előfeltételi rendszer az, amelyre építkezik a javaslat.
Megint csak egy elemét szeretném kiemelni: a '97. évi LXXX. törvényben, tehát a társadalombiztosításról szóló törvényben az egészségbiztosítási ellátások közé sorolja: pénzbeli ellátások, úgymint terhességi gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, táppénz. Tehát még a jellegét tekintve is a javaslat az egész rendszert egy biztosítási irányba viszi el, és azt tükrözi ez a biztosítási irány is, hogy arányosan kívánja valamilyen értelemben, a jövedelmi viszonyokkal arányosan megállapítani. Akkor pedig érthetetlen, hogy miért a költségvetésből. Erre szolgálnak azok a befizetések, az az ellátási rendszer, az a pénzügyi ellátási rendszer, amely a társadalombiztosítás keretén belül rendezi az ilyen jellegű ellátásokat.
Nagyon fontos ez a kérdés, mert a költségvetésünk mindenképpen meg van terhelve. A jövő évi költségvetésre újabb ígérvényt látunk. Ez most a gyermekgondozási díjra vonatkozó ígérvény, miközben ez a költségvetés olyan mértékben terhelt volt idén is, és lesz jövőre is - ne reménykedjünk, a költségvetési vita nem lesz egy könnyű vita -, egyszóval, már olyan mértékben terhelt volt, hogy a legrászorultabb családok számára a gyermekek nevelése szempontjából létkérdést jelentő gyermekgondozási segélyt sem tudta értékén megőrizni, nem tudta emelni, pedig a gazdasági növekedés időszakában remélhettük volna, hogy a gyermekgondozási segély, amely valóban forrásában a költségvetésből van, bizony emelkedik, és jelentősen emelkedik annak érdekében, hogy a legszegényebb családokban is családi környezetben tudjon felnevelkedni a gyermek, ne állami intézetbe kerüljön, ne legyenek lehetetlenek a körülményei.
Márpedig - ezért mondtam, hogy ellentmondások tömkelege van a javaslatban - ez a javaslat jellegét tekintve tehát olyan pályára téved, a gyermekgondozási segély finanszírozási pályájára, ahol nincs helye. Ennek a biztosítási oldalon van a helye, ha bevezetnénk, ha bevezetjük. Tehát ez alapvetően megzavarja a viszonyokat, és félő, hogy olyan területről visz el forrásokat - jelesül a gyermekgondozási segély területéről -, ahol nagyon sok kiszolgáltatott család, kiszolgáltatott gyermek várja ezt a támogatást.
Szeretném a másik elemét is megemlíteni. A kormányzat a programjában hirdette, és minden alkalommal elhangzik, hogy már milyen fontos lépésekre került sor a társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás reformja területén. Ezek a reformlépések késnek, tehát az alapvetően ezt a támogatási rendszert biztosító források pénzügyi reformja késik, nem oldotta meg a vezetőváltás - nevezzük így -, vagy az irányítás megváltoztatása nem oldotta meg a kérdést, hiszen nem egy pénzügyi-gazdasági reformlépés volt ez, pusztán egy irányítási, technikai lépés.
Mi úgy gondoljuk, hogy ebben a költségvetésben - természetesen az ideiben és a jövő éviben is - nagyon sok a forrás. Nagyon sok helyen túltervezett a költségvetés, nagyon sok helyről lehetne jobb célokra átcsoportosítani pénzt, és ez így lesz nyilván a '99-es költségvetésben is. De mi azt gondoljuk, hogy ha az ilyen megtakarítások a költségvetésen belül keletkeznek, ha az államháztartási reform gondolata és ígérete a Fidesz részéről nem késik, akkor valóban lesznek többletforrások a költségvetésben, de ezt elsősorban ebben a családokhoz kapcsolódó ellátási rendszerben, elsősorban a gyermekgondozási segély emelésére kellene fordítani.
A harmadik lényeges elem a javaslat PR- vagy reklámvonatkozása. Sajnos, muszáj erről beszélni, mert itt komolyabb dologról van szó, mint hogy emellett elmehessünk. Többször elhangzott, hogy ez az arányos támogatási rendszer milyen célzott réteg számára milyen jelentős kedvezményt és többletlehetőséget ad. Szeretném a képviselőtársak és a kormányzat figyelmét felhívni - gondolom, hogy a számításokat magának belülre elvégezte -, hogy ez bizony a pályakezdő értelmiségi vagy érettségizett munkavállaló, nőt, asszonyt tekintve elsősorban az egészségügy, a pedagógus szféra, a közalkalmazotti kör figyelembevételével a 20-30 évig terjedő időszakban nem a magas bérek a jellemzőek. Márpedig ha a 31 ezer forintot nem haladja meg a bruttó jövedelme az adott pályakezdőnek, akkor a jelenlegi gyes kedvezőbb, mint az a gyed, ami bevezetésre kerülne. Bizony, 40-45 ezer forint környékén látszik először, hogy lényeges, legalább ezer forintokban kifejezhető - néhány ezer forintban kifejezhető - a különbség a most körülbelül 14 ezer forintnyi gyes és az egyébként 40 ezer forintos bruttó jövedelem esetén valamivel több mint 20 ezer forintos tervezett gyed között.
Azt hiszem, hogy a várakozás, amit keltett a javaslat és az a benyújtott javaslat, ami előttünk fekszik, aminek nyilván a pénzügyi korlátai éppen a költségvetésből adódnak, és persze megint el lehet mondani, hogy miért vannak ilyen korlátai, de mégis a felkeltett érdeklődés, a várakozás és az ígéret, szembeállítva azzal a javaslattal, amit itt látunk, bizony nagyon sovány. Nagyon sovány javaslat, és nem véletlen, hogy azt mondtam, és azt kell róla mondanom, hogy elsősorban egy propaganda-, PR-javaslat, nem szakmai javaslat.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A statisztikák, a gyed hatása a gyermekvállalási kedvre, miközben itt folyt a vita, több korábbi elemzés elhangzott. Szeretném azt mondani, hogy a korábbi elemzésnek legalább két gyengéje van. Nagyon sok egyéb is biztosan, de legalább kettő van. Az egyik: nem volt maximált a gyed. Tehát egészen más azt mondani, hogy a minimálbér kétszerese mint bruttó bér a maximum, és ebből következően a gyed maximált összege éppen csak kétszerese lehet a gyesnek. Ez egész más, mint az, hogy egzisztenciális, tehát az életpályában okozott anyagi törést csökkenteni azoknál a társadalmi osztályoknál vagy csoportoknál, amelyek kedvező vagy jó anyagi körülmények között vannak. Tehát az a statisztika, ami nem a jelenlegi javaslatról, annak a hatásairól szól, hanem egy korábbi változatról, ami 1985-től működött, annak az eredményeit elemzi, az bizony vajmi keveset mondhat iránymutatásban a jelenlegi helyzetről.
A másik: nem szabad elfelejteni, hogy annak a gyednek a működése alapvetően a késő-kádári időszak szocialista berendezkedésére, valamint a társadalmi-gazdasági átalakítás első néhány esztendejére esett, amikor a munkáltatási viszonyok lényegesen eltértek a jelenlegi konszolidálttól, és remélem, hogy nem is fog olyanná változni, de nem a késő-kádári időszak szocialista berendezkedéséhez, munkáltatásához hasonlóvá.
(17.10)
Ez egy más körülmények között működő rendszer lenne, és ebben a vonatkozásban ezért nem tartom jónak, ha a korábbi időszak statisztikáját hozzuk fel. Bár hozzá szeretném tenni, mi ugyanebből a statisztikából sokkal szomorúbb, tehát nem éppen olyan sikeres eredményeket olvastunk ki, mint amit a miniszter úrtól és később a Fidesz-frakció szónokától, a képviselő úrtól hallottunk.
(A jegyzői széket dr. Juhászné Lévai Katalin és
Németh Zsolt foglalja el.)
Végül szeretném azt mondani összefoglalóként, a feladat felismerése és a megoldás keresése az, amit a szabaddemokraták támogatnak, az előttünk levő javaslat azonban ellentmondásaiban még olyan súlyos, hogy csak azt tudom mondani - itt a nyár, az általános vita a jövő héten le fog zárulni, de az érdemi, a részletes vita, majdan a módosítások és a szavazások csak ősszel kerülnek sorra - , újragondoljuk szakmailag, belső ellentmondásaiban ezt a javaslatot, hogy egyáltalán támogatható lehessen.
Ezzel szeretném összefoglalni, és remélem, hogy a nyár folyamán ez a javaslat nagyon sokban meg fog változni. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés