VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az adójogszabályok kiemelkedő jelentőségűek jogrendszerünkben, hiszen amellett, hogy az államháztartás bevételeit hivatottak biztosítani, rendelkezéseik az állampolgárok rendkívül széles körét érintik. Fontos érdek fűződik ahhoz, hogy e szabályok kiszámíthatók legyenek, gyakori változásaikkal ne okozzanak jogbizonytalanságot. A jogbiztonság érdekében ezért indokolt elkerülni az évközi adótörvény-módosításokat. Ilyen és ehhez hasonló érvek hangzottak el a bizottsági üléseken, amelyek az önök előtt lévő, az adózás rendjéről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát tárgyalták.

Miért most, miért év közben szükséges a törvényt módosítani? - vetődött fel a kérdés, egyetlen esetben sem vitatva a javasolt módosítás tartalmát. Vélhetően - figyelemmel az elmúlt évek gyakorlatára - az adózás rendjéről szóló törvény az idén még szerepel majd a parlament napirendjén mint módosítandó jogszabály. Akkor mi indokolja a mostani módosítást?

A miértekre a választ maga a törvényjavaslat adhatja meg. Az adóhatóság az ellenőrzést, ami az önadózásban az adóztatási tevékenység egyik legfontosabb eleme, alapvetően az adózók által rendelkezésre bocsátott dokumentumok, iratok, bizonylatok vizsgálatával végzi, és ez alapján véglegesíti az adózó adókötelezettségeit. Az adóhatóság gyakorlati tapasztalatai szerint a legalaposabban előkészített és elvégzett ellenőrzéseknél is előfordulhat, hogy annak befejezését követően akár több év elteltével is más ellenőrzések kapcsán felmerülő információk, adatok utóbb nemhogy kétségessé, hanem egyértelművé teszik, hogy az adózónál korábban lefolytatott vizsgálat megállapításai változtatásra szorulnak.

Rögtön rávághatnánk a megoldást: módosítsa a korábbi határozatát az adóhatóság. A megvalósítást azonban az akadályozza, hogy a hatályos rendelkezések szerint a korábbi ellenőrzés befejezésétől számított egy év elteltével nem hozható olyan új határozat, amely az adókötelezettséget az adózóra terhesebben változtatja meg. A jelenlegi szabályozás nyilvánvalóan ellentmondásos. Jóllehet, az adómegállapításhoz való jog még nem évült el, hiszen ennek ideje öt év, ismertté válik az adórövidítés, és az adóhatóság önhibáján kívül mégsem tudja érvényesíteni az állam jogos igényét, mert az adózót védi az ellenőrzéssel lezárt időszak újbóli vizsgálatának tilalma.

Tisztelt Országgyűlés! Amikor jogbiztonságról beszélünk, önkéntelenül felmerülhet a kérdés, hogy mi szolgálja jobban a jogbiztonságot: ha a törvényi szabályozás hiányosságainak felismerését követően, amelyek az adóeltitkolók érdekeit védik a tisztességes adózókkal szemben, rögtön cselekszünk, és elhárítjuk az adóhatóság előtt lévő, jelenleg áthághatatlan akadályt, vagy ha még hónapokig hagyjuk és engedjük az adórövidítés ily módon legalizált formáját. A válaszunk erre bizonyára csak egy lehet: a módosítást indokolt minél előbb megtennünk, ezt kívánja a jogkövető adózókkal szemben fennálló felelősségünk is.

Ráadásul hadd emlékeztessek főleg ellenzéki képviselőket arra, hogy az előző, '94-98 közötti ciklus bővelkedett olyan időszakokban és olyan törvényjavaslatokban, amelyek év közben tették szükségessé az adótörvények módosítását. Emlékeztetnék itt az szja szinte minden évben meglépett módosítására vagy akár az áfatörvény '94-es év közbeni módosítására is.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért szerepel önök előtt most az adózás rendjéről szóló törvény módosítása, mely feloldja a hatályos szabályok szerinti ellentmondást, és lehetővé teszi, hogy az adóhatóság az utóbb tudomására jutott új adatok, tények alapján felülellenőrizhesse a nyilvánvalóan adórövidítő adózót, és az elévülési időn belül ne csak az adózó javára, hanem a terhére is módosíthassa határozatát. Ezzel teljesítheti teljeskörűen az adóhatóság adóztatási feladatát, és érvényesítheti az arányos közteherviselés alkotmányos alapelvét.

Kérem a tisztelt Házat, a tisztelt képviselő urakat és hölgyeket és az illetékes bizottságokat is, hogy a javaslat tárgyalása során az általunk kitűzött és mindenki által támogatott cél eléréséhez szükséges szabályozás kialakításához nyújtsanak segítséget, mert úgy gondolom, hogy ez mindannyiunk közös érdeke.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu