BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Mélyen Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az előterjesztés során és az elmúlt évek tapasztalatai alapján is megállapíthattuk, hogy Magyarország történelmi jelentőségű fordulópont előtt áll.
Az európai uniós csatlakozás, a régiók kialakítása, a kistérségek szervezése, a jogszabályi feltételek biztosítása, mindez eszközt jelent ahhoz, hogy Magyarország a kulturális és földrajzi értelmen túlmenően is visszakerüljön abba az európai közösségbe, amelyből 40 év kényszerszünete alatt kikapcsolódott, kizökkent. Ennek a célnak az elérése érdekében az előkészítő tárgyalások, a törvényt követő kormányrendeletek sora megszabta azt a jogi feltételrendszert, amely 1996-tól napjainkig jellemezte ezt az időszakot.
A területfejlesztés intézményrendszerének működési tapasztalataival kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a törvényt megelőző időszakban és 1999 előtt is a területfejlesztési alapként működő állami támogatási rendszer elsősorban az infrastrukturális lemaradásokat csökkentette, és abban hozott eredményeket. A törvény megalkotása után eltelt rövid időben hangsúlyeltolódás történt, és az eredmények országosan, elsősorban a munkahelyteremtés és -megtartás körében hoztak jelentős eredményeket, a költségvetés csökkenő ráfordításai árán. Mindemellett a térségi különbségek sajnos nem csökkentek jelentősen, bár erőfeszítések történtek pótlólagos költségvetési eszközök bevezetésére is, különösen az ország északkeleti, keleti térségeiben.
A helyi erőforrások feltárására és mozgósítására alkalmazott pályázati rendszer nem minden területen bizonyult elég hatékonynak, és mind a területfejlesztésben, mind a területrendezésben a decentralizáció területi szinten - régió, megye, kistérség - kiépült intézményrendszere tekinthető komoly eredménynek, pozitív eredménynek. Mind a Magyar Tudományos Akadémia értékelése, mind az Európai Unió bizottságainak jelentése pozitívnak értékeli a jogi szabályozottságot, hiszen ez egyedülálló és példamutató a közép-európai térségben, de az intézményrendszer továbbfejlesztését, a programozást és a megfigyelőrendszer, a monitoringrendszer feladatainak ellátását nem tartották és nem tartottuk kielégítőnek.
Az intézményrendszer változásának és a törvény továbbfejlesztésének főbb jellemzői a következők kell legyenek:
Többcélú stratégiai célkitűzés a közigazgatás főbb ágazatait, benne a területfejlesztést és -rendezést integráló stabil régiók megjelenítése, ehhez hosszan megalapozott előkészítő munka és közigazgatás-fejlesztés is szükséges. Ehhez igazodik a kormány kétéves közigazgatás-fejlesztési programja is, amely különböző területeken, megyei és regionális szinten a központi államigazgatás, a területi államigazgatás és az önkormányzati, területi és helyi igazgatás szintjén is vizsgálatokat és továbbfejlesztést céloz meg.
A másik fő célkitűzés egy olyan területfejlesztési intézményrendszer kiépítése célszervezetként, amely az európai uniós támogatások befogadásához, kezeléséhez, a helyi érdekek akkumulálásához, feltárásához és forrásszervezéshez ért, és ezt hosszú távon stabilan, ellenőrizhető módon végzi. A NUTS rendszert az egész ország megismerte, és bár annak az alkalmazása országonként más és más népességnagyságot, területi jellemzőket, a történelem és az igazgatásszervezés során kialakult térségeket jelöl, mindenképp alkalmazkodnunk kell egy európai statisztikai tervezési egységhez, és ebben támpontot nyújt a régiós térség lehatárolásához is. Erre azért is van szükség, mint ahogy az előterjesztő miniszter úr is beszélt erről, hogy a strukturális alapok, amelyek a támogatások közel 70 százalékát a NUTS-II. szintű területi egységek programjának támogatására fordítják, hozzáférhetővé váljanak.
(10.10)
Ez Magyarország esetében is várhatóan így lesz az európai uniós csatlakozást megelőzően 2002-ig, majd a 2002-2006 között terjedő időszakban. A konkrét, a csatlakozás költségeit is ismertető összegekben döntés született már.
Nagyon fontos nemzeti érdek, egyben európai uniós feltétel is, hogy ez a besorolás, ez a nómenklatúra, ez a statisztikai fejlesztési területi egység időtálló legyen; a térségben lezajló fejlesztési tevékenység pedig törvényességi felügyelet és kellő ellenőrzés mellett történjen meg; legyen stabil munkaszervezete, és a területfejlesztésben részt vevő szervezetek maguk is stabilak legyenek. A stabilitás követelménye, a törvény módosításának és megvalósításának jogi eszköze, a törvényi szintű szabályozás ebből a követelményből származik.
Tehát módosítani kell az 1996-ban elfogadott törvényt, országgyűlési határozatokat, egyrészt mert maga az országgyűlési határozat is magába foglalta ennek az időnkénti felülvizsgálatát; másrészt az Országos Területfejlesztési Koncepcióban meghatározott tervezési-statisztikai régiókban működő regionális tanácsok kötelező megalakítását tűzzük magunk elé, amelyek alkalmasak a regionális programok és a rendelkezésükre bocsátott források felhasználására, valamint székhelyét tekintve a régiófejlesztési tanácsok konszenzusán alapuló munkaszervezet létrehozatalára.
Nagyon lényegesnek tartom, hogy a régiós beosztási viták - amelyek az utóbbi napok, hetek egyeztető, konszenzuskereső munkája révén örvendetesen már a fő célkitűzés irányába tolódtak el - a koncepciógyártást követően elsősorban a programozásra, a régió szereplői tevékenységének az összehangolására és a nemzeti fejlesztési program kialakítása irányába tolódjanak el. A fejlesztési tanácsok összetételében a kormányzati oldal és az önkormányzati oldal arányos szereplését tűztük magunk elé.
Tisztelt Ház! Hozzászólásomban szeretnék arról beszélni, hogy melyek azok az alapelvek, amelyeknek a további munkánkban is érvényesülniük kell. Ezek közül néhányat már megemlítettem, amelyeket kiemelten fontosnak tartok, mint a programozás, az addicionalitás, azaz a hozzájárulás a költségvetés által nem finanszírozott közvetlen fejlesztésekhez, a saját forrásból kezdeményezett, de abból nem teljesen fedezhető beruházásokhoz, hogy a helyi célok találkozzanak a központi törekvésekkel, amelyeket várhatóan továbbra is a parlament fog meghatározni. Ennek az elvnek az érvényesítési eszköze a pályázati rendszer, amelynek egyik tartópillére mind a helyi, mind a megyei, mind a regionális addicionális, hozzájárulási képességek, helyi erő felmutatása és koordinálása.
Jó tapasztalatokat szereztünk a kísérletinek mondott Phare-régiókban, ahol megkétszerezni, megháromszorozni lehetett a decentralizált forrásokat, és mind a turizmusban, a kistérségi fejlesztésekben, a kis- és közepes vállalkozások támogatásában jó eredmények születtek a dél-alföldi, a dél-dunántúli és remélhetőleg a közeljövőben az észak-magyarországi régiókban is. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a programozásban Magyarország - mind a megyék, mind a régiók, mind pedig a minisztérium - előbbre jusson.
A cél- és feladatmeghatározásnak egyik legfontosabb eleme a program. Az egyes beruházásoknak a finanszírozási gyakorlatával szemben a programok megvalósítását fogja mind az Európai Unió, mind pedig a magyar törvényhozás támogatni. Fontos, hogy ezeket egy oda-visszatervezés, tehát egy alulról és felülről építkező tervezés keretében a parlament a bizottságaival együtt figyelemmel kísérje, elkészüljenek és kellő időben bemutathatóak legyenek mind a parlament, mind az Európai Unió bizottságai számára.
Az egyenletes elosztásnál a kedvezményezett kistérségek közötti elosztás helyett azt tartom megfelelőnek, hogy a program az egész térség szempontjából pozitív hatással járó, konkrét fejlesztéseket részesítse előnyben, enélkül nem lenne a területfejlesztés új rendszerének nagyon fontos eszköze, a programozás nélkül a többcsatornás finanszírozás sem megvalósítható.
Lényegesnek tartom azt is, hogy a szubszidiaritásról a törvény e vitaszakaszában is beszéljek, hiszen az a tapasztalatom az ország minden megyéjében és 124 városában járva, hogy a szubszidiaritást sokan sokféleképpen, néha önkényesen értelmezik. A szubszidiaritás elve és a szolidaritás elve az önkormányzatiságból is levezethető. Én most azt tartom lényegesnek, hogy a döntések decentralizációja, a döntések hatékonyságának növelése mellett a területfejlesztés szereplői együttműködésének alapelveit is szervezzük és határozzuk meg, és a döntések mind helyi, lokális, regionális, mind országos szinten ott szülessenek meg, ahol erre a legtöbb információ és lehetőleg a források is rendelkezésre állnak, illetve a többcsatornás finanszírozás esetében a program elkészítésénél és a pénzügyi terv kialakításánál minden szereplő tudomással bírjon arról, hogy melyek az ő döntési pozíciói, lehetőségei, és ez hogyan épül be egy országos és egy európai rendszerbe. A szubszidiaritás elvének érvényesítését nagyon lényegesnek tartom, nemcsak a törvény kialakítása során, hanem majd annak a továbbfejlesztése során is.
Sokszor és sok alkalommal ellentétes vélemények hangzanak el a partnerség elvének a megvalósításáról. A törvény módosítása és továbbfejlesztése során arra kell törekednünk, hogy a partnerség elvét a mindenről gondoskodó állam elosztási rendszerének a továbbtartása helyett - amely változások megtörténtek a rendszerváltást követően - felerősítsük, és mind a lokális, mind a regionális szinteken a partnerség elvét kielégítsük a helyi szereplők tevékenységének a biztosításával, a programozás feladataiba való bevonásával és az addicionális, a hozzájárulási képességek megszervezésével.
Úgy látom, hogy a területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvény végrehajtása, továbbfejlesztése Magyarországnak azt a vágyát, azt a lehetőségét, hogy Magyarországon magasabb, kiismerhetőbb, rendezettebb életviszonyok, életszínvonal alakuljon ki, jól szolgálja. A módosításokkal együtt ez a törvénymódosítás továbbfejleszthető, tovább javítható a közép-magyarországi és a többi régióban is a partnerség elvének a tiszteletben tartásával.
Kérem a tisztelt Házat, támogassa a törvénymódosítást, hogy a jövő évi költségvetésben ezek az elemek már megjelenhessenek, és európai uniós csatlakozásunk feltételrendszere e területen is biztosítható legyen.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés