DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A miniszteri expozéban és a korábbi kormánypárti képviselői felszólalásokban elhangzott gondolatokból egyetleneggyel mindenképpen és messzemenően egyetértünk. Ez pedig az, hogy az európai uniós követelményeknek megfelelően módosítani kell az 1996-os területfejlesztési törvényt.
(11.10)
Az az Európa, ahová csatlakozni kívánunk, egyre inkább az erős régiók demokratikus közössége. Magyarország jövője szempontjából tehát kulcsfontosságú törvényről van szó, egy olyan törvényről, amelynek nemcsak azt kell megmondani, hogy hol lesznek a régiók, a fejlesztési térségek határai, ennél a következményei sokkal mélyrehatóbbak. Ez a törvény ugyanis a jövő évezred elejétől meghatározza a Magyarországon élők mindennapjait. Meghatározza, hogy miként fejlődik közvetlen és tágabb lakókörnyezetünk, meghatározza, hogy mit építhetünk adóinkból, mit építhetünk az adóinkból az otthonunk és munkahelyünk közelében. És ez a törvény határozza meg azt is, hogy ki dönt minderről, és hogy mennyire érvényesül ezekben a döntésekben a polgárok, az emberek akarata. Az országnak ezért évtizedekre szóló jól működő, a demokratikus államberendezkedéshez igazodó területfejlesztési törvényre van szüksége.
A kormány által kidolgozott javaslat nem ilyen. Nem előreviszi, az Európai Unió rendszeréhez hasonlítja Magyarországot, hanem a rendszerváltás előtti időkhöz vezeti vissza. A kormány javaslata ugyanis nem épít a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmányára, a szuverén települési önkormányzati rendszerre. Valójában ez a javaslat csak arra koncentrál, hogy a forrásokat a kormányzat csak a maga elképzelései szerint oszthassa újra. Nem azt szabályozza, hogy a központi erőforrások meghatározott célú rendelkezésre bocsátásával miként ösztönözhető, szervezhető, menedzselhető a regionális érdekek megfogalmazása, a közös programok kidolgozása és végrehajtása, hanem csak arra törekszik, hogy a régiós tanácsokat a központi hatalmi akarat egyszerű végrehajtójává devalválja.
A magyar rendszerváltás megkérdőjelezhetetlen eredménye és legnagyobb sikere a független és demokratikus önkormányzati rendszer. Az ország lakosainak nagy része elégedettebb saját választott önkormányzati testületével, mint a mindenkori kormány működésével. Egy önkormányzat akkor lesz sikeres, ha a helyi érdekeket képviseli, nem pedig a kormányzati akaratot. Ez különbözteti meg a demokratikus önkormányzatiságot a tanácsrendszertől, és ez teremt egyensúlyt az ország életében.
A magyar kormány, a mostani magyar kormány azonban fél a szuverén önkormányzatoktól, ezért olyan törvényt akar alkotni, amely a régiókat nem az önkormányzatok összefogásán alapuló, alulról építkező területi szervként képzeli el, hanem az önkormányzatok jogait erősen korlátozó mintegy helytartóságokként. A törvényjavaslat a térségi tanácsok létrehozását felülről lefelé tervezi, teljesen figyelmen kívül hagyja az érintett települések szuverenitását. A központi irányítási modell újraalkotásával kényelmes kormányzati pozíciók biztosíthatók ugyan, de ezért hosszabb távon az egész országnak drága árat kell fizetnie. Ha nem a polgárok által a helyi ügyek intézésére választott testületek döntenek egy térség sorsáról, hanem minisztériumi íróasztalok mellett ülő hivatalnokok, akkor megszűnik a helyi döntések politikai számonkérhetősége.
Tisztelt Országgyűlés! Mindenki egyetért abban is, hogy a régiókat gyorsan létre kell hozni, hiszen jövőre már csak ezek részesülhetnek az EU strukturális alapjaiból. A törvényjavaslat azonban éppen ezt nem szabályozza. Homályban marad, milyen nagyságrendű és funkciójú források birtokába kerül majd a régió. Márpedig ennek hiányában nem lehet sem tervezni, sem értelmes, elfogadható és a pályázati feltételeket kielégítő programokat, projekteket nem lehet készíteni. Ezek hiányában pedig el fogunk esni az uniós támogatások jelentős részétől.
Európában a régiók és a régiókon belüli fejlesztési térségek egészséges verseny keretében versenyeznek egymással a forrásokért. Ezeket a forrásokat az ott élők igényei szerint használhatják fel, hiszen helyben el kell számolni a munka eredményével. Ezáltal a sikeres térségi központok az adott régió fejlődésének motorjává válnak, és húzzák maguk után a kevésbé fejlett területeket. A sikeres régiók pedig az egész országot képesek lendületbe hozni. Ha egy régió vagy térség nincs olyan helyzetben, hogy részt vegyen ebben a versenyben, akkor csak a bürokrácia építésében érdekelt.
Az elmúlt nyolc esztendő alatt az önkormányzatok megtanultak mind jobban gazdálkodni a közösség vagyonával. Működésüket általában a megfontoltság, a mértékletesség jellemzi. Saját érdekeiket felismerve elkezdtek térségben gondolkozni, és ennek nyomán érdemben együttműködnek egymással. Folytatódott a falvak felzárkóztatása - a gázellátás teljeskörűvé válása, a csatornahálózat dinamikus fejlesztése és a telefonhálózatok kiépülése civilizációs ugrást eredményezett nemcsak a magyar városokban, de az aprófalvakban is.
Ezzel szorosan összefügg, hogy a városiasodási folyamat az utóbbi években igen nagy lendületet vett. Minden városhiányos térség rendelkezik ma már ilyen rangú településsel. A legtöbb megyei jogú város innovációs húzóerőt gyakorol, regionális, szellemi, gazdasági, szolgáltatási, társadalmi funkciókat is betölt. A kormány tervezete sajnos nem segíti, hanem éppenséggel hátramozdítja ezt a folyamatot. Nézzük meg például, hogy mi történik a közép-magyarországi régióban, a központi régióban, amely Budapestet és Pest megyét foglalja magába!
Egy évvel ezelőtt Budapest főváros, Pest megye és a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács közös javaslatot tett az ország központi régiójának létrehozására. Ezt az egyeztetett javaslatot el is juttatta a kormány számára. Azonban a kormány által a bizottság elé terjesztett javaslat és az a javaslat, amelyet most itt tárgyalunk, nem tartalmazza ennek a három érintettnek, tehát Pest megyének, a fővárosnak és a Budapesti Agglomerációs Tanácsnak a megállapodása alapján létrejött kérdéseket. Ezzel szemben egy egyeztetetlen és elfogadhatatlan előterjesztést tettek az Országgyűlés elé, amely előterjesztés teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a térség érdekeit. Ez a módosítás nem rendelkezik a BAFT-ról, azaz a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsról, sőt azt is kizárja, hogy olyan térségi tanács jöjjön létre, amelyben Budapestnek egyáltalán képviselete van.
A javaslat egyébként - szemben a Balatonnal vagy a Dunakanyarral - nem tekinti kiemelt térségnek Budapestet és környékét. A törvényjavaslat előző változatához képest a regionális tanácsban is eggyel kevesebb főt delegálhat a főváros, de a megyéket még ennél is nagyobb veszteség éri. Ebben a megyében ugyanis nincsenek megyei jogú városok, így az önkormányzati képviselet jelentősen csökken. A fejlesztési tanácsokban - ahogy itt már többször elhangzott - nem veszik figyelembe a partnerség elvét, és ezért nem kapnak szerepet a gazdasági kamarák. Fontos szerepet kapnak viszont a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter képviselői, az ifjúsági és sportminiszter és szinte minden egyes kormányzati tényező.
A kormány olyan jogosítványokat is kíván magának a közigazgatási hivatalokon keresztül adni, amelyeknek semmi köze nincsen a területfejlesztéshez. A közigazgatási hivatal vezetője jogszabálysértés esetén nem egyszerűen a döntéseket függesztheti fel, hanem felfüggesztheti a területfejlesztési tanácsokat és azok tisztségviselőinek működését, azaz a kormány tisztviselője saját hatáskörében eldöntheti, hogy mit tekint jogszabálysértőnek, és ha akarja, még fel is számolhatja az amúgy is gyenge jogosítványokkal rendelkező új szervezetet. Ráadásul ugyanezt tervezik a fővárosi közgyűléssel kapcsolatban is. A megyei közigazgatási hivatal vezetője a közgyűlés és a főpolgármester működését elvileg ennek a törvényjavaslatnak az alapján felfüggesztheti. Ez ugyan igen kényelmes megoldás a politikai problémák kezelésére, de ellentmond minden törvényes alapelvnek.
A szűklátókörűségre utal az is, ahogy Budapestet teljes mértékben kezelik, ugyanis azt mindenkinek látnia kell, hogy Budapestnek és Budapest régiójának eddig előnye volt a kelet-európai térség hasonló régióival szemben; azokkal a kelet-európai térségekkel szemben, amelyekkel tulajdonképpen folyik a küzdelem az Európai Unióban a térség vezető szerepéért.
(11.20)
Az az ország, amely a térség pénzügyi, kereskedelmi és logisztikai központi régióját adja, az Unió keleti felének vezetője lesz az elkövetkezendő évtizedekben. A budapesti régiónak eddig előnye volt, de ezt a pozícióját rossz fejlesztési politikával könnyen elveszítheti. Mindez hosszú évekre visszavetheti az egész ország fejlődését.
Tisztelt Országgyűlés! Tapasztalatból tudom, tapasztalatból tudjuk, hogy a túlságosan centralizált állam mindig több problémát okozott, mint amennyit megoldott. Hiszünk azonban abban, hogy a polgárok által választott képviselők a központi hatalom atyai gondoskodása nélkül is képesek a helyi ügyek intézésére. Hiszünk a régiók és önkormányzatok Európájában, de félünk - ismerve már működésüket - a pöffeszkedő kormányhivatalok Magyarországától. Az a törvény pedig ebbe az irányba mozdítja elő a nemkívánatos fejlődést, az így nem kívánatos fejlődést.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés