209 felszólalás
A/18915 Ki veszi figyelembe a gyerekek érdekeit?
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe és talán a legszebb családi ünnep. Mégis van ma Magyarországon néhány száz család, ahol az ünnepi készülődést egy súlyos aggódás árnyékolja be. Ennek a súlyos aggódásnak a kiindulóp…
A/18915 Ki veszi figyelembe a gyerekek érdekeit?
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Köszönöm az államtitkár úr válaszát, és azt gondolom, hogy ha csak néhány családban is megnyugtató választ kaptak, és a karácsonyi készülődés a következő napokban nem aggodalmaskodással fog telni, akkor máris segítettünk valaminek a tisztázásában. Lehet, ho…
T/17795 A lobbitevékenységről
DR. KÓRÓDI MÁRIA, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban, a mentelmi bizottság ülésén az adottságokból adódóan nem nyerte el a többségi támogatást, hiszen 5:5 arányban szavaztunk me…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. KÓRÓDI MÁRIA, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A költségvetési bizottságban a tegnapi nap folyamán közel sem folyt olyan hosszú és tartalmas vita, mint ahogy hallottuk az oktatási bizottságban. Ennek az o…
T/13143 Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár úr! Először is államtitkár úr megértését szeretném kérni, ha nem fogok feltétlenül egy kormánypárti és támogató beszédet mondani ebben a kérdésben. És szeretném azért is kérni a megértését, magam is…
T/13143 Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem két percre szót, mert talán nem hangsúlyoztam ki eléggé azt a részét a felszólalásomnak, amelyben a megértésemről biztosítottam az államtitkár urat, mert szeretném még egyszer elmondani, hogy Magyarország nem lehet a gazdasági növeked…
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valójában nem könnyű egy ilyen felfokozott légkörben szakmai, higgadt érvelést adni arról a két javaslatról, ami előttünk fekszik, de természetesen a felfokozott légkör is tökéletesen érthető, hiszen mindannyiszor, ahány…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Röviden egy dologra szeretnék kitérni, mégpedig arra, amikor ön az előbb azt mondta, hogy a tegnapi adószavazásnál a koalíciós pártok összevissza szavaztak. Nem, képviselő úr, a koalíciós pártok nem összevissza…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim és tisztelt Hallgatóság, mindenki, aki figyelemmel kíséri ezt a vitát! Kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert itt most nagyon fontos részletkérdései kerültek elő a kultúra területének, ami valóban nagyon nagy jelentőségű do…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Hargitai képviselő úr utalt rá, a költségvetési bizottság ülésén is szóba került a függetlenség kérdése, és magam is úgy foglaltam állást a költségvetési bizottság ülésén, hogy vannak olyan alapintézmények, ahol a függetl…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. A bizottsági ülésen is ezekre az észrevételeimre kifejtette az ott jelen lévő Auth Henrik úr, a Nemzeti Bank alelnöke, hogy Európában vannak olyan országok, ahol volt pénzügyminiszterek a jegybank elnökei. A gyakorlat valószínűleg helyes, valószín…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Varga Mihálynak egy sokkal előbbi kétperces felszólalására szeretnék reagálni. Abban a hozzászólásában, amikor a Nemzeti Bank feladatairól beszélt, elfelejtette megemlíteni azt a kitételt, amit a jelenleg hatályos törvény 3. § (1) bekezdésében meg…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Folyik itt egy virtuális vita, folyik egy olyan vita, ami arról szól, hogy mi lesz akkor, majd ha. (Babák Mihály: Mi a célja a törvénynek? Mi az oka? - Az elnök csenget.) Mi lesz akkor majd, ha az új rend szerint áll fel egy ta…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen egy ilyen kétpercező vitában nehéz folyamatában mindent követni, de azért néhány dologra mégiscsak érdemes itt a kétpercezések közepette is reagálni. Most azt kérdezte Domokos képviselő úr, hogy akkor miért…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Magam is sajnálom, hogy a bankelnök úr nem tud itt megszólalni, azért, mert amit itt most szeretnék mondani, az az ő szavaival kapcsolatos, de esetleg majd a fideszes képviselők megkérdezhetik tőle. A bankelnök úr egy televíziós beszélgetés során,…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Én tényleg nem akarok személyeskedni, de én sem mindig értem, amit Tállai képviselő úr mond, pedig megvan a jogi végzettségem, de lehet, hogy a jogászok és a közgazdászok elbeszélnek egymás mellett. Azt gondolom, hogy ezeket nem k…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt merem nyugodt lelkiismerettel állítani, hogy szerintem bátran állhatunk az európai vizsgálatok elé ezzel a törvényjavaslatunkkal. Nem valószínű, hogy azok a körülmények, amiket önök mondanak, olyan elítéléshez vezetn…
H/12308 Balla György országgyűlési képviselő mentelmi ügye
DR. KÓRÓDI MÁRIA, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Szolnoki Városi Bíróság 2B1272/2004/2. szám alatti megkeresésében kérte az Országgyűlés állásfoglalását Balla György országgyűlési képviselő mentelmi joga felfügges…
T/11696 A közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a sajátos helyzetben vagyok, a költségvetési bizottság többségi előadójaként azt kell elmondanom, hogy a költségvetési bizottság 11:7 arányban támogatt…
T/11289 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, valamint a közbeszerzéssel összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Módosító javaslatomat a bizottság ülésén az Igazságügyi Minisztérium jelen lévő munkatársa nem támogatta, és ez megjelent természetesen az ajánlásban is, amit képviselőtársaim kézhez kaptak.…
T/11289 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, valamint a közbeszerzéssel összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Én nem értek egyet ellenzéki képviselőtársaimnak azon felszólalásaival, miszerint amennyiben észlelünk egy törvény alkalmazása során olyan kérdéseket, amelyek javításra, módosításra szorulnak, kü…
T/9842 A pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. KÓRÓDI MÁRIA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy magam is ott kezdjem, ahol ellenzéki képviselőtársam abbahagyta, hiszen nehéz manapság országgyűlési képviselőként, jogalkotóként, tör…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint itt az előbb elhangzott vita is mutatta, 2002 őszén sok magyar családban valamivel könnyebb lett az élet. A közalkalmazottak bérének 50 százalékos emelése tanítók, ápolónők és orvosok megélhet…
I/2678 Vissza a visszaválthatóval!
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A környezetvédelmi tárca feladata az, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel, a napi gazdasági érdekeken túlmenően távlatosabb célokat is megvalósítson, és e…
A/2737 Milyen formában tervezi a kormány a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatos kárpótlást?
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Megértem, hogy most már többedszer teszi fel a kérdést, hiszen azokat a gazdákat, akik ezeken a területeken élnek, valóban nyugtalanítja, hogyan fog a Vásárhelyi-terv kapcsán alakulni az életük.…
A/2737 Milyen formában tervezi a kormány a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatos kárpótlást?
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Én is köszönöm a képviselő úr kérdését, és azt is, hogy segít abban, hogy ez a tájékoztatás minél több emberhez eljusson, hiszen úgy érzem, hogy ennek a térségnek a következő időszakban legnagyobb felzárkózást biztosító, ugyanakkor árvízi és ga…
A/2736 Forintra váltható-e a "zöld-forrás", avagy kaphatnak -e a céltámogatási pályázatunkhoz ígérvényt az önkormányzatok a vízügyi célelőirányzatból?
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére azt mondhatom, hogy igen, a zöldforrás-pályázat él, amely tulajdonképpen nem más, mint a KAC- és a VICE-pályázatok egy körbe foglalása, hiszen nyilván ön is tudja, hogy a vízügyi ága…
A/2736 Forintra váltható-e a "zöld-forrás", avagy kaphatnak -e a céltámogatási pályázatunkhoz ígérvényt az önkormányzatok a vízügyi célelőirányzatból?
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én is azt gondolom, hogy ezeknek a forrásoknak az összehangolása rendkívül fontos. Ez különböző tárcák között, a területfejlesztési, a Belügyminisztérium és a környezetvédelmi tárca között is fo…
I/2576 Szándékosan akadályoznak meg számos, jelentős előkészítést igénylő önkormányzati beruházást?
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő Úr! Szívesen válaszolnék a kérdésére, ugyanis megkérdezte, hogy szándékosan akadályozok-e számos, jelentős előkészítést igénylő önkormányzati beruházást. Úgy általában azt kell mon…
I/2340 Milyen sürgős intézkedéseket kíván tenni a kormány a Tisza-völgyi, de különösképpen a Közép-Tisza vidéki árvízvédelem érdekében?
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megértem a képviselő úrnak a Tisza mentén élők árvízvédelmi biztonsága kapcsán érzett aggodalmát. Válaszomat kettébontva, elsőként a vízgyűjtőn az átlagot meghaladó hómenn…