DR. KÓRÓDI MÁRIA, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A költségvetési bizottságban a tegnapi nap folyamán közel sem folyt olyan hosszú és tartalmas vita, mint ahogy hallottuk az oktatási bizottságban. Ennek az oka talán a nem jól megválasztott bizottsági időpont volt, hiszen a tegnap délelőtt folyamán több frakcióülés találkozott a költségvetési bizottság időpontjával is, és így a csekély ellenzéki részvétel miatt nem tudtunk nagyobb tartalmi vitába keveredni. A költségvetési bizottsági ülésen a többségi vélemény támogató volt, 15 támogató és 3 tartózkodó szavazat mellett általános vitára a javaslatot a költségvetési bizottság többsége alkalmasnak ítélte meg.

Megállapítottuk, hogy hosszú szakmai és társadalmi vita előzte meg ennek a törvényjavaslatnak a parlament elé kerülését, hiszen több mint két és fél éve folyik a szakmai vita és a körülötte zajló társadalmi vita is, amelyről rendkívül sokféle módon értesülhettünk. Megállapítottuk, hogy ennek az időszaknak a munkája termékét, amit most törvényjavaslat formájában kézhez kaptunk, céljaiban a költségvetési bizottság többsége támogatandónak és támogathatónak ítélte meg.

A bizottság főként két elemére koncentrált a felsőoktatási törvénynek. Ebből az egyik, amit rendkívül üdvözlendőnek tartunk és nagyon áttekintendőnek, ez a felsőoktatásból a munkaerőpiacra kikerülők számának a munkaerő-piaci igényekkel való összhangba hozatala, hiszen ez egy rendkívül fontos oktatási és gazdaságpolitikai szempont is, amiben a paradigmaváltás szükségességét, azt hiszem, nyugodtan kimondhatjuk.

A másik kérdés, amire a költségvetési bizottság feladatából adódóan is koncentrál, természetesen a finanszírozási kérdés, amellyel kapcsolatosan természetesen nagyon sok vitára számítunk az elkövetkezendő parlamenti vita során is. Mi mégis úgy ítéljük meg - legalábbis a bizottság többsége -, hogy azok az elképzelések, az a gazdasági autonómia és finanszírozási biztonság, amelyet a törvényjavaslat tartalmaz, a következő időszakban sokkal jobban szolgálják a felsőoktatás érdekeit, mint ahogy az az eddigiekben történt, hiszen az eddigiekben a normatíva csökkenése vagy a normatívából csökkenő támogatási lehetőségek természetesen sokkal nehezebb helyzetet eredményeztek, mint egy kiszámítható, biztonságosan finanszírozott helyzet.

Mindezek alapján a költségvetési bizottság többsége általános vitára alkalmasnak tartotta ezt a törvényjavaslatot. Azt kívánjuk, hogy a parlamenti tárgyalás során mindazoknak a kérdéseknek a konstruktív vitájával, amelyek az előzetes szakmai és társadalmi vitában is és a bizottságok szintjén is felmerültek, ezekkel együtt a módosítások elfogadása után szíves figyelmükbe és támogatásukra ajánljuk a felsőoktatási törvényről szóló javaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu