DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Röviden egy dologra szeretnék kitérni, mégpedig arra, amikor ön az előbb azt mondta, hogy a tegnapi adószavazásnál a koalíciós pártok összevissza szavaztak. Nem, képviselő úr, a koalíciós pártok nem összevissza szavaztak. Volt ugyan néhány kérdés, amiben egymástól - hogy is mondjam - egy kicsit más álláspontot foglaltunk el, de ez teljesen egyértelmű és normális, hiszen például abban a kérdésben, amiben ellentétesen szavazott a szocialista és a szabad demokrata frakció, az egyik ilyen kérdés például az volt, hogy illetékköteles legyen-e a gazdasági társaságok üzletrésze, ha öröklésre kerül sor.
Itt két szemléletmód ütközött egymással. Az egyik az volt, hogy ez is egy vagyon, amit ha valaki örököl, akkor ebben a vagyonban neki előnye lesz, hiszen egy vagyontárgyhoz jut. A másik szemléletmód, amit a szabad demokraták képviseltek, az pedig az volt, hogy ez nem egy egyszerű, sima vagyoni kérdés, hanem a gazdaság működési alapja és formája. Ebben nem értettünk egyet, és ezért szavaztunk máshogy. De ezt mi előre egymással megbeszéltük, pontosan lehetett tudni, ugyanígy az árfolyamnyereség-adó kérdésében is.
Tehát nem összevissza szavaztunk, képviselő úr, hanem felvállaltuk saját elképzeléseinket, saját filozófiánkat, és ezt jelenítettük meg a szavazás során. Köszönöm szépen a figyelmet. Kérem, hogy próbálják meg ezt (Zaj, közbeszólások. - Az elnök csenget.) így kezelni és nem olyan módon, hogy itt összevissza szavazás történt volna.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés