DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim és tisztelt Hallgatóság, mindenki, aki figyelemmel kíséri ezt a vitát! Kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert itt most nagyon fontos részletkérdései kerültek elő a kultúra területének, ami valóban nagyon nagy jelentőségű dolog, és mint tudjuk, a részletekben lakik az ördög, tehát nagyon fontos ezekkel a kérdésekkel is foglalkozni, nekem most mégis az a szándékom, hogy kicsit visszatérjek a költségvetés általános vonulatára.

A magam részéről nagyon örülök ennek a költségvetésnek, és azt is elmondanám, hogy leginkább azért örülök ennek a költségvetésnek, mert végre látok egy olyan szocialista-liberális költségvetést, ami egészen egyértelműen elmondja, hogy milyen társadalompolitikai célokat jelöl meg, azaz egészen egyértelmű prioritásai vannak ennek a költségvetésnek.

Az eddigi időszakokban az én meglátásom és megítélésem szerint ez nem mindig volt így, sőt általában nem így volt. Ha valamihez hasonlíthatom, akkor azt kell mondanom, hogy a költségvetés készítése olyan, mint egy műkorcsolyaverseny. Nemcsak azért, mert bizonyos kérdésekben síkos a terep, hanem azért is, mert két típusú feladatot kell végrehajtani: az egyik a kötelező feladat, a másik pedig a szabadon választott. Én a kötelező feladatnak azt a részét tartom a költségvetés előkészítésének, tervezésének és a költségvetési munkának, amikor minden költségvetésben meg kell valósítani vagy el kell indulni abba az irányba, hogy a költségvetés egyensúlya megteremtődjön, hogy az államháztartási hiánnyal kapcsolatos kérdéseket rendezzük. A szabadon választott feladat pedig az, amikor a megmaradó lehetőségek között, megmaradó pénzügyi eszközeink, gazdasági körülményeink között kiválasztjuk azokat a célokat, amelyeket meg akarunk valósítani, és ezek azok a társadalompolitikai prioritások, amelyek az adott időszakban a lehetőségeink szerint megvalósításra kerülnek.

Az elmúlt években mindig úgy láttam, és az előző szocialista-szabad demokrata kormányzás alatt is, hogy ez a baloldali-liberális kormányzás mindig a kötelező feladatokra helyezte a hangsúlyt, ebben volt eminens. Éppen ezért most nagyon örülök, hogy végre a szabadon választottak, azaz a prioritások kijelölése az, ami szerintem nagyon nagy súllyal jelenik meg ebben a költségvetésben. Ez azért fontos, mert megjelenik végre annak a felmutatása, hogy mit is értünk a szavakon túl a társadalmi igazságosságon.

Annak idején, amikor a Fidesz volt hatalmon, akkor a költségvetések kimondott, ki nem mondott prioritása arról szólt, hogy a Fidesz úgy akarta a társadalmi előremenetelt biztosítani, hogy kijelölte a középosztályt, azt mondta, hogy ennek az osztálynak biztosítom a lehetőséget arra, hogy előre menjen, és azt feltételezem, hogy majd ez az osztály húzza maga után a többieket. Ez ugye egy logikailag választható megoldás volt, csak éppen, mivel ezt túl gyorsan, túl élesen akarta megvalósítani, ezért nem törődött azzal, hogy ennek az osztálynak, miközben fontos volt a megsegítése, támogatása, de az egyoldalú megsegítésével nagyon nagy lesz az igazságtalanság, nagyon nagy lesz a leszakadás.

(11.40)

Ebből következik az, hogy abban az időszakban a szegények és a középosztály között nagyobb lett az olló, tehát több lett a szegény ember Magyarországon. Ehhez képest kialakult egy nagyfokú társadalmi igazságtalanság. Ezzel kell valamit kezdeni, és ennek az igazságtalanságnak a megszüntetése irányába - mert természetesen a teljes megszüntetése rövid távon nem lehetséges - indult el ez a mostani költségvetés. És olyan feladatokat vállal fel, olyan prioritásokat jelöl ki, amelyek alapján ezek az igazságtalanságok végső soron megszüntethetőek. Tehát nem vesz éles fordulatot, hanem segíti azokat a rétegeket, amelyeknek ha a leszakadása állandósul, akkor higgyék el, hogy a társadalom minden rétegének nehézséget okoznak, mert nagy társadalmi szegénységgel a középosztály és az afölötti osztály sem tud jól élni, mert ez olyan, mintha a lábunkra kötött kővel kellene végigúszni azt a távot, ami kijelöltetett nekünk.

Szóval, számomra azok a prioritások, amelyek megjelennek ebben a költségvetésben, nagyon fontosak, így a munkahelyteremtés, az igazságosabb lakástámogatás, az igazságosabb gyerektámogatás, a nyugdíjasok támogatása és az elmaradt régiók támogatása feltétlenül fontosak. De engedjék meg, hogy azért itt az igazságosságnál tegyek egy olyan megjegyzést is, aminek az igazságtartalmával én azért vitatkoznék, és ezt átgondolásra javaslom.

Miközben természetesen nem akarok megbántani egyetlen társadalmi réteget sem, de azért azt gondolom, hogy a köztisztviselők, a bírák és az ügyészek részére biztosított a lakáshitel-garancia... - őszintén szólva, ez talán átgondolandó. Hiszen a különböző rétegek, a fiatalok lakástámogatási rendszerében a hitelfelvételhez így is, úgy is garanciákat ad az állam. Tehát azt gondolom, érdemes lenne ezzel a kérdéssel foglalkozni, hogy ennek az igazságtartalma és az egyéb összefüggései vajon jók-e.

Szóval, ezekkel együtt én ezt egy nagyon szerethető irányú költségvetésnek tartom. Természetesen azt is meg kell ilyenkor vizsgálni, hogy amikor a költségvetés kijelöli a prioritásokat, olyankor kik lesznek a vesztesek, és hogy ezzel tulajdonképpen egyetértünk, vagy nem. Kimondottan vesztese ennek a költségvetésnek a honvédség. Én ezzel egyetértek, valójában azt gondolom, ez nem is csoda, maximálisan úgy érzem, hogy ha a honvédség költségvetése csökken, akkor az nem okoz számomra lelkiismereti kérdést. Sőt, mindig úgy gondolom, jobb ha az ember nem tart otthon fegyvert, mert ha jön a betörő, akkor vagy meg tudja magát védeni a fegyverrel, vagy nem, de ha van otthon fegyver, akkor az könnyen elsülhet más irányba is. Én igazából még azt is át tudnám gondolni, hogy a Gripenek bérleti díját nem kellene-e átütemezni, de természetesen ez talán egy kicsit női dolog is. Mindenesetre azt gondolom, hogy a honvédséggel kapcsolatos veszteség számomra legalábbis nem okoz nagy megrázkódtatást.

A közigazgatás veszteségeivel már kicsit óvatosabban bánnék, mert valójában azt mindannyian tudjuk, hogy nem egyszerűen egy kisebb államot kell csinálni, hanem kisebb államot úgy, hogy az jobban is működjön. És itt azért magam is úgy gondolom, hogy néhány területen érdemes még megfontolni, hogy a létszámleépítések és a feladatok ellátása hogyan lesz egymással összefüggésben, de a célt és az irányt jónak tartom. Abban is biztos vagyok, hogy nagyon sok esetben maga a létszám az, amelyik a feladatokat hatékonytalanná teszi, mert olyan a létszám növekedése adott esetekben, úgy terjesztik ki a feladatokat, hogy több legyen, de hatékonyabb ne. Tehát ebben a kérdésben is érdemes tovább elemezni néhány területet, de az irány feltétlenül jó.

És bár erről nem beszélünk, és számszerűleg nem is egészen úgy van, ahogy mondani fogom, de én azért vesztesnek tartom a környezetvédelmet is (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Az oktatást!) a következő időszakban. Én most a környezetvédelem veszteségéről szeretnék beszélni. Még egyszer szeretném elmondani, itt nem csak feltétlenül arról, hogy most a pénz annyi, nem annyi, mert azt gondolom, hogy reálértékben, tehát számszakilag a veszteséget nem nagyon lehet kimutatni.

Van viszont egy gondolat, ami nem jelenik meg a költségvetésben, sőt ennek az ellenkezője jelenik meg. A környezetvédelem akkor lenne igazán nyertese egy költségvetésnek, ha a fenntartható fejlődés gondolata végre megjelenne, és elkezdene beépülni a költségvetésekbe. De ebben a mostani költségvetésben a fenntartható fejlődés nem mint gondolat jelenik meg, hanem a fenntartható gazdasági növekedés jelenik meg gondolatként, ami persze, ha azt nézem, hogy milyen az a gazdasági tendencia és az a gazdasági környezet, amely Magyarországot körbeveszi, akkor azt mondhatjuk, hogy azért kell a gazdasági növekedés, mert akkor fogunk majd felzárkózni Európához, és ezért nagyon helyes célkitűzés a gazdasági növekedés.

Szóval, én azért ezt nem egészen így ítélem meg, és engedjék meg nekem, hogy mint volt környezetvédelmi miniszter is, azt gondoljam, hogy érdemes azon a kérdésen lassan elkezdeni gondolkodni, hogy a gazdasági növekedés valóban fejlődést hoz-e. Mert a gazdasági növekedés nemegyszer azt jelenti, hogy a gazdaság lesz az a cél, aminek érdekében mindent alávetünk. Önmagáért való céllá válik a gazdasági növekedés, például a környezet innentől kezdve ugyanúgy csak kiszolgálja a gazdasági növekedést, mint ahogy adott esetben az emberek élete is.

A fenntartható fejlődés mint fejlődés azt jelenti, hogy nem egyszerűen nagyobbak leszünk, hanem fejlettebbek leszünk, jobbak leszünk minőségileg, minőségileg jobb életet biztosítunk, ami nem mindig jelent egyet azzal, hogy csak a gazdasági növekedésre figyelünk oda, hanem éppen azt jelenti, hogy a gazdasági növekedés, a gazdaság eszközzé válik, és nem önmagában való céllá.

De én ennek a gondolatnak a kimondásáért természetesen nem akarom a mostani költségvetést kárhoztatni. Úgy gondolom, hogy a mai feltételek között nemigen lehet mást meghatározni, és sokan ezt el is várják, de azért mégis azt hiszem, remélem és feltételezem, hogy Magyarországon ennek a szocialista-liberális kormánynak is gondja lesz arra, hogy a következő időkben elinduljon egy korszerűbb gondolkodás, egy olyan gondolkodás, ami nem néhány évre alapozza meg a fejlődésünket, nem néhány évre alapozza meg a növekedésünket, hanem 10-20-30 évre, sőt hosszabb távra alapozza meg a fejlődésünket.

Én hiszem, hogy ez így lesz, és köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu