DR. OROSHÁZI GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Egy furcsa anomáliára szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Azt adtam a felszólalásom címének, hogy "Miért kényelmesebb dohányosnak, mint éhes embernek lenni?". Aktív nemdohányzóként nemrégiben tűnődtem el az egyik intézkedés logikáján. A gondolatsor vége az lett, hogy a mai magyar törvények, rendeletek erőteljesen védik a dohányzók érdekeit, ugyanis Battonyától Nemesmedvesig ugyanazon az áron juthatnak a számukra szükséges toxinhoz, a dohányhoz, akár egy osztályon felüli bárban, akár Vérteskethely kiskocsmájában vásárolják meg a cigarettájukat, tér- és időkoordinátától függetlenül bárhol a Magyar Köztársaság területén.
Miért ne viselkedhetnénk ilyen konzekvensen néhány alapvető élelmiszer esetében is? Miért ne tehetnénk meg azt, hogy egyetlen fajta kenyér, tej, felvágott, szalonna, adj' isten alma vagy szőlő azonos alacsony áron kerülne kiskereskedelmi forgalomba? Bizonyos vagyok benne, hogy kormánypárti képviselőtársaim támogatják majd az elképzelésemet, hiszen az ország házába nem kizárólag dohányos választóink szavazatával kerültünk be. Ellenzéki képviselőtársaim is támogatni fognak, hisz az általuk megálmodott 3,60-as kenyér ötletének szerény javaslatom akár távoli rokona is lehetne. Ha a képviselőtársaim körülnéznek, Budapesten körülbelül 30 ezer éhező ember van, akik kukáznak. Megdöbbenve tapasztalhatom szinte minden reggel, amikor jövök a parlamentbe, hogy sokan belenyúlnak, és abból táplálkoznak.
Az FVM intézkedéseit megismerve, ahol a miniszter úr épp most említette, hogy szociális támogatás formájában szeretnének juttatni rászorulóknak élelmiszerjegyet, javaslom, hogy öt élelmiszert ki kellene választani, amely fehérjét, szénhidrátot és zsírt tartalmaz, és ezt hatósági áron forgalmaznák. Boros miniszter úr épp most mondta nekem, hogy Egyiptomban hasonló intézkedés van: van egy bizonyos olcsó kenyér, amit a rászorultak megvásárolhatnak.
Végezetül: az, hogy kormánypárti oldalon én vagyok az utolsó felszólaló, és ne csak az ellenzék részéről hangozzon el az, hogy mindenkinek jó nyaralást kívánunk, ezért a nyáron feltöltődve, remélem, hogy a polgári kormány új ötletekkel a magyar nép javára, megfelelő törvényekkel jobbítani fogja az ország sorsát.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés