DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a kérdését, képviselő úr. Sőt, miután ketten terjesztették azt elő, mindkettőjüknek köszönöm ezt a kérdést. A tisztelt Háznak és önöknek az alábbi tájékoztatást adom a feltett interpellációs kérdést illetően.

Nyílt kapukat döngetnek önök, hiszen az a kinevezés, amelyet önök sürgetnek, megtörtént, nevezetesen a kormány is elfogadta a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanácsba a kormány képviselőjének Bóka István országgyűlési képviselő (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) urat, és ezt a javaslatot a kormány az 1999. június 8-ai ülésén fogadta el. Való igaz, és nem is csináltam abból sohasem titkot, hogy ezt megelőzően Balsay István államtitkár urat jelöltem volna ennek a tanácsnak az elnökéül, de végül ennek kapcsán egyeztetési kérdések merültek fel, és az egyeztetést követően - végül is a változtatás miatt - valóban volt időveszteség, s ebben önöknek igazuk van.

Engedje meg egyben, hogy örömmel értsek egyet önökkel abban is, hogy a Balaton-fejlesztés ügyében ilyen kiemelt fontosságot tulajdonítottak úgy a kormánynak, mint az önkormányzatoknak és a gazdaság szereplőinek, és jelezték, hogy mindazoknak az összefogására szükség van, akik tenni akarnak e páratlan nemzeti érték jövőjéért.

Ugyanakkor egyetértek azzal is, hogy a Balaton ügye nem a Fejlesztési Tanács elnökén és annak a személyén múlik, hanem ez sokkal szélesebb társadalmi egyetértést igénylő kérdés, és jelentős összefogásra van szükség ahhoz, hogy a Balaton ügye végül is rendeződjék.

A Balatoni Fejlesztési Tanács elnökének a kijelölésével kapcsolatos egyeztetési eljárás tehát nem vitásan elhúzódott; ennek a fontos tartalmi kérdésnek az egyeztetése egyrészt a jelentősége, másrészt két törvénymódosítás előkészítésével való összefüggése miatt a szokásosnál hosszabb időt vett igénybe, hiszen a Balatoni Fejlesztési Tanács területét közvetlenül érinti a Balaton-rendezési terv kidolgozása és jóváhagyása. Az erről szóló kormány-előterjesztés várhatóan ez év júniusának végén, illetőleg júliusában kerül majd - a kormány szabadsága miatt is - a kormány elé, és ezt követően reményeim szerint ősszel a Ház elé.

A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításának előkészítése, amint ezt a mai parlamenti vita kapcsán is észlelhették, szintén napirenden van, s ezzel is összefüggésben van a Balatoni Fejlesztési Tanács elnökének a személye és egyáltalán a Balaton fejlesztésének a kérdése. Tehát több összefüggés, bonyolult eljárási mechanizmus miatt került sorvégül is némi késedelemmel a tanács kinevezésre, de miután ez megtörtént, kérem igen tisztelt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) képviselőtársaimat, hogy fogadják el az interpellációjukra adott válaszomat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu