DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, elnök asszony. Igen tisztelt Bauer Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt hadd köszönjem meg a jókívánságait, de ismét kénytelen vagyok észrevételezni a jegyzőkönyv számára, nehogy valaki udvariatlansággal vádoljon engem azért, hogy az MSZP képviselőit és az SZDSZ további képviselőit nem üdvözlöm.
A teljes ellenzéket ön egyedül képviseli, míg a kormányoldalon két minisztert és számos, meghatározó képviselőt látok. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Azt hiszem, ezt azért a történelmi tény miatt is rögzítenem kell. De időközben önmagamat is helyesbítenem kell, mert itt van a harmadik miniszter is, mégpedig Boros miniszter úr, aki a hátam mögé ült időközben, s onnan figyelte Bauer képviselő úr felszólalását. Úgy gondolom, ebből is látható, hogy mi a különbség az önök által végzett munka és a mi munkánk között, hiszen egyáltalán az, hogy ilyen késői órákban kell szólnunk, olyan ellenzéki obstrukciós politikának a következménye, ami a megítélésem szerint messze túlnő az obstrukció határain. Hiszen az alkotmány meghatározása értelmében az országgyűlési képviselőknek nemcsak joguk, hanem kötelezettségük is az, hogy az Országgyűlés munkájában aktívan vegyenek részt.
Az pedig, hogy önök jelen vannak, de még a szavazógombot sem hajlandók megnyomni, hogy megbénítsák a Ház munkáját, sajnálatos módon az önök parlamenti gyakorlatává vált. Vagy az, hogy nincs itt senki az ellenzéki oldalról a képviselői munka késői órájában, vagy hogy adott esetben Bauer képviselő urat lehet itt egyedül fellelni, ezek azért eléggé mutatós tények, mint ahogy azok a körülmények is, amelyekre ön hivatkozott.
Ne haragudjon, de ha összevetem a Horn-Kuncze-kormány tényeit a polgári kormánnyal, azért szembeötlő dolog az, hogy amíg önök megalkották a Bokros-csomagot, addig mi a gyest és a gyedet hoztuk vissza, az ingyenes diplomaszerzés lehetőségét teremtettük meg (Bauer Tamás közbeszól.), az ország jelentékeny része számára - most már hat megyére kiterjedően - az ingyenes tejakciót megvalósítottuk, s a bölcsődés, óvodás és általános iskolás gyermekek számára 2,5 deciliteres, aszeptikus kiszerelésű tejet vagy kakaót biztosítunk, plusz még Székesfehérvár számára is, nem törődvén azzal, hogy milyen vezetése van a városnak.
Úgy gondolom, ezek azért jelzik, hogy a polgári kormány, amellett, hogy a gazdasági élet dinamizálása, a gazdasági növekedés elérése érdekében minden józan gazdasági intézkedést megtesz, a szociális gondokról sem feledkezik meg. Itt utalnék arra, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium most dolgozik az Amerikai Egyesült Államok példáján a húsjegy és a tejjegy bevezetésén, ami alatt nem az értendő, hogy mi a jegyrendszert kívánjuk megvalósítani, hanem a szociálisan rászorultakat kívánjuk úgy, mint a világ leggazdagabb országában, Amerikában, ilyen lehetőségekhez juttatni.
Úgy gondolom, azért ön nem feledheti el azt a tényt sem, hogy amíg önök nagyon kedvező lehetőségek között kormányoztak, addig a polgári kormányt sújtotta az ázsiai pénzügyi válság, sújtotta az orosz pénzügyi válság, sújtotta a koszovói válság, a Dunába bombázott hídjaink, amelyek a kereskedelmet bénították meg déli irányába, sújtott minket az árvíz, a belvíz, a hóvihar, a mostani, már nem is Medárdnak, hanem monszunnak beillő körülmények, és mégis előrehaladunk, a gazdasági növekedés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) jelentős, és azt hiszem, a parlamenti munka egyéves ciklusának befejezésénél mire sem lehet boldogabban hivatkozni (Az elnök ismét jelzi az időkeret lejártát.), mint ezekre a tényekre.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés