DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Orosházi Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedje megjegyeznem, igen tisztelt Orosházi képviselőtársam, hogy ön kissé elkésett a jókívánságaival, mert azt az ellenzék azért nem hallhatja, mert az ellenzékből most már az egy szem árva Bauer Tamás is eltávozott, tehát így az ellenzék legfeljebb majd csak a jegyzőkönyvből olvashatja az ön jókívánságait (Derültség és szórványos taps.) - ezt akár levélben elküldhette volna.
Ami azt a felvetését illeti, hogy miként lehetne olyan szociális intézkedéseket hozni, amelyek valóban meghatározó fontosságúak, ha lenne televíziós közvetítés, akkor most bemutatnám azt a német kiadványt, amely feltünteti, hogy a német gyakorlatban, mondjuk, a földművelésügy és vidékfejlesztés összességében a teljes költségvetéshez képest milyen összegeket fordít szociális kérdésekre. Bizony valamennyien meglepődnénk, ha a televízió képernyőjén megjelenne az ezzel kapcsolatos adat. Olyan óriási, olyan döntő többség a szociális elem, amelyet érdemes lenne a magyar piacgazdaság kialakítása kapcsán is figyelembe vennünk, hiszen a szociális elem egyetlenegy piacgazdaság esetében sem hagyható figyelmen kívül. Erre nagyon jó példa az előbb éppen Bauer képviselő úr felszólalására adott válaszomból a világ leggazdagabb országának gyakorlatára, tehát Amerikára való hivatkozás, ahol olyan jegyrendszert vezettek be, ami természetesen csak az arra rászorulókat illeti.
De én a 3,60-as kenyér kérdésének a felvetését azért nem tartom helyesnek, mert ne haragudjon, igen tisztelt képviselőtársam, de a 2,80-as kolbász ötlete és a 3,60-as kenyér ötlete nem öntől származik, hanem Horn Gyuláé ez az ötlet. Természetesen talán még márkában sem tudta Horn Gyula megvalósítani a 2,80-at és a 3,60-at, nemhogy forintban. Tehát én ezt a számot nem használnám, hanem ellenben megmaradnék a mellett az elgondolás mellett, amelyet most már remélem, a megvalósítás útjára viszünk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által, és ha megengedik, lehet, hogy szerénytelennek hangzik, de személy szerint általam kezdeményezett iskolai tejakció, amely, mint ismeretes, a bölcsődékre, az óvodákra és az általános iskolákra terjed ki. Először Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében valósítottuk meg, majd öt megyére terjesztettük ki. Most, június hónapban terjesztettük ki a hatodik megyére, Bács-Kiskun megyére is. Én már korábban hat minisztertársamat kerestem meg levélben, hogy terjesszük ki az egész országra az ingyenes tej- vagy kakaóakciót.
Úgy gondolom, hogy most, hogy a szociális és családügyi miniszter úr fogékonynak mutatkozott a húsjeggyel és az egyéb alapvető élelmiszerekkel kapcsolatos felvetésünkre, hogy a rászorultaknak biztosítsunk ilyen lehetőséget, ez egyben egy új időszakot is jelent a polgári kormány politikájában. Azt látom, hogy a szociális érzékenységre a Horn-kormány hivatkozott, mi pedig azt megvalósítjuk. A Horn-kormánynál volt a szociális érzéketlenség, a Bokros-csomag, nálunk pedig az ingyenes tejakció és az ingyenes húsakció (Taps.) és az egyéb lehetőségek.
Ennek jegyében szeretném befejezni ezt az elsőéves kormányzati ciklust. Nagyon boldog vagyok, hogy én szólhattam a Magyar Köztársaság kormányának nevében most az első év eredményeinek lezárása kapcsán.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. Valamennyiüknek, elnök asszonynak és az igen tisztelt képviselőtársaimnak, minisztertársaimnak kellemes nyári időtöltést és pihenést kívánok! (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés