PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ismeretes lehet valamennyiünk előtt a Házban, de a közvélemény előtt is, hogy az utóbbi hónapokban folyamatosak voltak a fejcserék a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelete, hatásköre alá tartozó különböző hivatalok, állami többségű gazdaságok, gazdasági társaságok élén. A sor a falugazdászok kinevezésével kezdődött, majd folytatódott a földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint a földhivatalok vezető tisztségviselői többségének leváltásával. A kör azonban mindezzel nem zárult be, mert részben a sajtóban is napvilágot látott az a tény, hogy az ÁPV Rt.-hez tartozó részvénytársaságok vezetőinek lecserélése is folyamatban van - nem kis felháborodást keltve ezzel a szakmai körökben.

Hogy miért a felháborodás? Azért, mert érthetetlen a szakma számára, hogy azokra a posztokra, ahol a tudás, a gyakorlat és a tapasztalat kellene hogy meghatározó legyen a kiválasztásnál, ehelyett a lojalitással szemben a politikai hűséget helyezi előtérbe a kormányzat, ez esetben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Ezt azért bátorkodom kijelenteni, mert a pályázók kiválasztásának gyakorlatában - egyébként alkotmányellenesen - a döntéseknél a kormánypárti politikusoknak, országgyűlési képviselőknek meghatározó befolyásuk volt és van.

Az említett folyamatban kirívó és felháborító az, ahogy a földhivatalok vezető tisztségviselőit menesztették. Törvénysértő módon, a határozatlan időre szóló megbízásokat figyelmen kívül hagyva, egyszerűen se szó, se beszéd, a betöltött állásokra pályázatot írtak ki. A törvénysértés többrendbeli, mivel felmentésük visszamenőleges hatályú, illetve a pályázatot nem üres álláshelyekre hirdették meg. Úgy hírlik, hogy az erdészetek után a 27 tartós állami tulajdonban lévő mezőgazdasági társaság mintegy felénél várható személycsere, amennyiben van arra érdemes, hű pártkatona. Az is érdekes dolog, ami az elmúlt hónapban Somogy megyében történt a SEFAG vezérigazgatójával, akit a legmagasabb szakmai kitüntetés átvétele után felállítottak székéből mindenféle indok nélkül úgy, hogy a munkájára a későbbiekben sem tartanak igényt.

Tisztelt Miniszter Úr! Azt már megszoktuk, hogy az állami többségű gazdasági társaságoknál az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjait indoklás nélkül Fidesz-hű erőkkel cserélik le. De hol van ennek a határa? Kérdezem tehát, hogy mivel indokolja a politikai indíttatású cseréket, és hol a határa a köztisztviselői, gazdasági tisztségek úgynevezett zsákmányolásának.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu