ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek.
Az alapajánlás 2. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért erről nem szavazunk. Nem határozunk továbbá a T/813/8. számú ajánlás 1., 3. és 5. pontjairól sem, mert azokat az előterjesztői visszavonták. Az előterjesztő a T/813/16. számú ajánlás 1. és 6. pontjaiban foglalt módosító indítványokat támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 326 igen, 4 nem szavazattal a javaslatokat elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 2., illetve 3. pontjában szereplő indítványok a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdésében a törvény 2. § h) pontjának a módosítását kezdeményezi. Az indítványok a garantált ár fogalmát az önköltség 80 százalékában kívánják megállapítani, eltérő szövegezéssel.
Először a mezőgazdasági bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 2. pontja szerint. A gazdasági bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 146 igen, 173 nem, 4 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította.
Most a mezőgazdasági bizottság javaslatáról határozunk a kiegészítő ajánlás 3. pontja szerint. A gazdasági bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 140 igen, 182 nem, 2 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította.
A kiegészítő ajánlás 4. és az ezzel összefüggő 8. pontjában a mezőgazdasági bizottság a törvényjavaslat 1. § (2) bekezdésében a törvényt a legalacsonyabb ár fogalmával javasolja kiegészíteni. A gazdasági bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 139 igen, 189 nem, 3 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította.
A kiegészítő ajánlás 5. pontjában a törvényjavaslat 2. §-ában a törvény 6. § (3) bekezdésének kiegészítésére tesz javaslatot a mezőgazdasági bizottság. Az indítvány lényege: nem tagadható meg az elismerés a terméktanácstól, ha igazoltan képviselik a meghatározott reprezentációt. A gazdasági bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 138 igen, 189 nem, 4 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította.
Az ajánlás 4. pontjában T. Asztalos Ildikó a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény 8. § (1) bekezdés b) pontjának kiegészítésével a garantált árba tartozó termékek körét bővíti. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 41 igen, 286 nem szavazattal a javaslatot elutasította.
A kiegészítő ajánlás 7. pontjában szereplő indítvánnyal a mezőgazdasági bizottság a törvényjavaslat 4. §-ában a törvény 9. § (1) bekezdésében az igénybe vehető eszközök körét bővíti. A gazdasági bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 49 igen, 276 nem, 4 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította.
Az ajánlás 6. pontjában T. Asztalos Ildikó a törvényjavaslat 6. §-ában a törvény 12. § (2) bekezdésének kiegészítését kezdeményezi. Az indítvány szerint a miniszter által meghirdetett irányárhoz szükséges a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter egyetértése is. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 24 igen, 302 nem, 3 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére érkeztünk. Megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan indítványról, amelyről kellett volna, de nem szavaztunk. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok.
A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.
Soron következik a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/1086. számon, az egységes javaslatot pedig T/1086/25. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz senki sem nyújtott be módosító javaslatot, a határozathozatal egyetlen döntést igényel.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 328 igen, 2 nem, 1 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/1085. számon, az egységes javaslatot pedig T/1085/41. számon kapták kézhez. Az egységes javaslathoz az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, ezért záróvitára is sor kerül.
Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a záróvitában a módosító javaslatokat egy szakaszban tárgyaljuk meg. Aki elfogadja a javaslatot, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége egyetért a javaslattal.
Megnyitom a záróvitát. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Senki sem jelzi hozzászólási szándékát.) Mivel felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom.
Most a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a T/1085/43. számú ajánlás 1-15. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 330 igen, 2 nem, 1 tartózkodás mellett a javaslatokat elfogadta.
Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 331 igen, 1 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság kormánya és a Német Szövetségi Köztársaság kormánya között személyeknek az államhatáron történő átadásáról, átvételéről szóló, Budapesten, 1997. december 1-jén aláírt egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyar Köztársaság kormánya és az Olasz Köztársaság kormánya között személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 1997. május 20. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről, továbbá a Magyar Köztársaság kormánya és a Bolgár Köztársaság kormánya között a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 1998. november hónap 11. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló és a Magyar Köztársaság kormánya és a Szlovén Köztársaság kormánya között a jogellenesen tartózkodó személyeknek a közös államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Ljubljanában, 1999. február 5-én aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló előterjesztések együttes általános vitája és a határozathozatalok. Az előterjesztéseket T/1403., T/1457., T/1498., T/1499. számokon kapták kézhez.
Megadom a szót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak, a napirendi pontok előadójának.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés