NYITRAY ANDRÁS, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Tisztelt Ház! Nem akarom megismételni rituálisan az előterjesztés számait, amit eddig mindenki megtett előttem.

A lényegre szorítkozva először is köszönetemet fejezem ki bizottságunk nevében az Állami Számvevőszéknek a rendkívül precíz, rendkívül részletes és egészen speciális alapokig menő vizsgálatáért, amelynek az eredményéről csak nagyon nagyvonalúan és nagyon csekély részben tájékoztathatjuk a tisztelt Házat, tekintve, hogy a jelentés igazán érdekes részei szigorúan titkos minősítésűek.

(16.30)

A jelentés, illetve a vizsgálat külön foglalkozik az úgynevezett Nádor-üggyel, az a körüli szabálytalanságokkal, és meglehetősen sajátos és tanulságos, hogy a megállapításban szó szerint az szerepel, hogy '98 őszéig a szabálytalanságok felszínre kerülésének még az esélye sem volt meg. Ezt követően alakult meg a bizottságunk különbizottsága, és remélhetőleg ennek eredményeivel is rövidesen megismerkedhetik a tisztelt Ház. A köszönetemet ismételten kifejezem, amit a Számvevőszék jelen lévő elnökének tolmácsolok. A jelentés - e kitűnő, nagyvonalú és magas színvonalú jelentés - elfogadását ajánlom a tisztelt Ház figyelmébe. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu