DR. CZIRA SZABOLCS (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban két kérdés fogalmazódott meg. Az egyik azzal kapcsolatos, amit a lakosság közvetlenül érez, hogy az elsőfokú bíráskodás elég nehézkesen megy. Abban bízva, amit az államtitkár úr mondott, azt természetesen el tudom fogadni, hogy felgyorsulnak ezek az események, és szerdától valóban elkezdődik az a törvényhozás, amely ezt fogja elősegíteni.
A bírói hivatással kapcsolatban én azt kifogásoltam elsősorban, hogy ha valaki azt választotta, addig az gyakorlatilag állami finanszírozás volt, és amint bíróvá lett fogadva, akkor átvált az ügyvédi hivatásra. Tehát itt a gyors pályaváltást kifogásoltam.
Azt kérem az igazságügyi tárcától, hogy ugyanúgy, mint az ingatlan-nyilvántartásnál, ahol szintén gondok voltak, amíg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot nem a Kisgazdapárt vette át és nem hoztak hathatós intézkedéseket, addig ott is az ingatlanbejegyzések elhúzódtak évekig...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés