72 felszólalás
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretnék az általam benyújtott módosító indítványhoz hozzászólni, és amellett érvelni, és kérem a képviselőket, hogy majd a szavazásnál támogassák ezt a módosító javaslatot. Amikor az eredeti törvény kihirdetésre került, akkor az…
T/7768 A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy azoknak a védelmében hadd szóljak, akiket azzal támadtak, hogy elkapkodott és sürgős beterjesztésű a kamarai törvény. Gőgös Zoltán képviselő úr elmondta, hogy az előző ciklusban is már, 2009-ben szó volt erről.…
T/7768 A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én Varga Géza azon kijelentéséhez szeretnék szólni, amiben azt mondta, hogy mégis milyen dolog, hogy azokat a hatósági feladatokat ellátó állatorvosokat, akik 36 óránál esetleg többet vagy főfoglalatosságként látják el a hatósági feladatokat, n…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha a rendes felszólalásom következnék, akkor elállnék ettől a két perctől, mert én körülbelül egy órája arra várok, hogy rendes felszólalásra sorra kerüljek. De néhány gondolatot azért hadd mondjak el itt az előttem felszólalóval kapcsolatban i…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Én azért nem kezdek bele most abba a paragrafusba, amit a legfontosabbnak tartok, Vágó Gábornak az adósságplafonnal kapcsolatban szeretném mondani, én is egyetértek azzal, hogy az állam felügyelje az eladósodását az önkormányzatoknak. Tehát mindene…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megtörtént a csoda, tehát az előre bejelentkezett hozzászólást is el lehet mondani. Nem akarom a képviselőtársaim elől elrabolni a sok időt, én elég sok módosító indítványt nyújtottam be, és most Novák Elődnek akartam mondani - itt van,…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szilágyi Péternek szeretném mondani, illetve Kovács Zoltán is említette azt az érdemi válasz kérdését. Én azért adtam be módosítást, mert az egyik vonatkozásban a képviselő-testületi ülésen a polgármesternek érdemi választ kell adni a képviselő…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy türelemmel hallgattam a kétperces felszólalásokat, hosszasan kivárva, hogy az előre bejelentett felszólalásomat megtegyem. Engedjék meg, hogy nagyon röviden megtegyem, hiszen én akkor már éltem, lassan egy élő történelem lesz…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hálaadással tartozom a Jóistennek, ezen keresztül a választópolgároknak, hogy ezen alkotmány megalkotásában részt vehetek, ezen alaptörvény elkészítésének részese lehetek. Mivel az önkormányzat világából jövök, és dr. Láng Zsolt,…
T/2202 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti kereskedelemről és együttműködésről szóló Keretmegállapodás, valamint az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amint az államtitkár úr is mondotta volt, a keretmegállapodást 15 EU-s tagállam írta alá 1996. október 28-án, és hatályba lépett 2001. április 1-jén. Az együttműködés bevezetőjében az alábbiak szerepelnek. "Felismerve az Általános…
T/336 Az egyszerűsített foglalkoztatásról
DR. CZIRA SZABOLCS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megtárgyalta, és én a bizottság állásfoglalását képviselem, mert kisebbségi vélemény igazából nem fogalmazódot…
T/336 Az egyszerűsített foglalkoztatásról
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt három dolog merült föl - és az ellenzéknél összecsengő dolgok is vannak -: a sietség, a kiszolgáltatottság és az egyeztetés. A sietség azért van, tisztelt LMP-s képviselőtársaim, mert vidéken várják ezt a törvényjavaslatot, és…
T/42 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról T/43 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr - Czira Szabolcs.
K/10864 A Kormány milyen intézkedéseket tesz, hogy az önkormányzatok pályázatai ne ütközzenek állami tulajdon cégek által az útjukba gördített akadályokba?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Még fél éve sincs, hogy írásbeli kérdéssel fordultam Hónig Péter miniszter úrhoz, amelyben azt tudakoltam, megakadályozhatja-e egy magyar állami tulajdonban lévő közútkezelő társaság egy magyar önkormányzat által nyert…
K/6810 Miért akarja a Kormány megbénítani a vidéket?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az idén október 6-án írásbeli kérdéssel fordultam miniszter úrhoz, melyben többek között a személyvonatok járatritkításáról, járatmódosításokról és konkrétan egy kistelepülést, Nyársapátot érintő átalakítá…
K/6567 Milyen sorsot szán a Kormány a magyar almatermelőknek?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Már a meggyfelvásárlás és a dinnyeértékesítés alatt is megjelent a termelők elégedetlensége. A gazdák reménykedtek, hogy az almával könnyebb dolguk lesz. Csalódniuk kellett. Az ügy odáig vezetett, hogy vég…
T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság kormánya T/5450. számon benyújtott törvényjavaslata az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről olyan kérdés, amely a társadalmat az élelmiszer révén egy igen fontos stratégiai kér…
T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem is Dér Zsuzsanna szólított meg, és én is maximálisan egyetértek azzal, hogy az áru végigkövetését követeli mindenütt, de azért ezeknek az uniós előírásoknak megfelelően mindig arra hivatkoztunk, amikor tönkretettük a feldolgozóiparunkat,…
T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nehogy rossz szájízzel menjünk el, én maximálisan egyetértek önnel abban, hogy a végeredmény nem lehet kettő. Tehát nem lehet olyan végeredményt kihozni, hogy az Európai Unióba kiszállított vagy esetleg Amerikába kiszállított hús - mint ahogy i…
T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel mondanám képviselőtársamnak, hogy mint szakmabéli, én is sértve érezném magam, ha valaki kifogásolná az eddigi állat-egészségügyi felügyeletet, a járványvédelmet, az élelmiszer-ellenőrzést, hiszen én belülről láttam ezt, akkor is,…
T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt szeretném, hogyha tényleg nem akár személyeskedve, egymás szavainak a kiforgatásával foglalkoznánk, hanem valamennyien - szerintem mindegy, hogy ki hol ül - tényleg elkötelezettek vagyunk a tekintetben, hogy olyan élelmiszer kerüljön a fogy…
A/4690 Mennyire játszik fair játékot a Kormány a pályázatoknál?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Miközben közel 300 millió forintért dübörög a kormány egyik legújabb kommunikációs kampánya, amely fair playre buzdítja a lakosságot, sajnos azt kell tapasztalnunk, hogy 100 milliók elköltése helyett elősz…
A/4690 Mennyire játszik fair játékot a Kormány a pályázatoknál?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm szépen. Hogy ne csak én ítéljem meg, hogy itt azért szabálytalanságok is vannak az európai uniós pályázatoknál, hadd idézzem a SAPARD-pályázatokkal kapcsolatban az állampolgári jogok országgyűlési biztosának akkori általános helyettesét, az ön mellett ülő Takács…
K/3268 A kormány milyen jövőt ígér az Év kórházának?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórházát és Rendelőintézetét mi sem jellemzi jobban, mint hogy az idén átvehette az év kórháza díjat. Kategóriájában őt találta legjobbnak a három szervez…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A "Legyen jobb a gyermekeknek!" nemzeti stratégia célja, vagyis a gyermekszegénység csökkentése, a gyermekek esélyeinek javítása üdvözlendő, pozitív törekvés. Olyan utat jelöl ki, amelyen jó lenne minél hamarabb, minél messzebbre…
K/1491 Betartja-e 3 hónappal ezelőtti ígéretét, azaz mi lesz a Nagykőrösi Kórházzal?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2006 augusztusában kérdést intéztem önhöz a nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház átalakításával kapcsolatos minisztériumi elképzelések iránt érdeklődve. A miniszter úr 2006. augusztus 9-én írt válaszában megnyugtatott: "A…
I/12294 Miért nem védi a magyar termelők érdekeit a Kormány?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A gyakorlat azt mutatja, hogy az Unió korántsem következetesen alkalmazza az élelmiszer-biztonsági prioritásokat a kereskedelemben. Ezt példázza többek között baromfiágazatunk helyzete is. Az olcsó dél-ameri…
I/12294 Miért nem védi a magyar termelők érdekeit a Kormány?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Két dolgot közelített meg ön is. Az egyik dolog, az ár kérdése. Nyugat-Európában már több országban tönkretette a termelőket - Franciaországban, Németországban, ott is vágóhidakat zártak be - az olcsó dél-amerikai baromfi…
K/9151 Miniszterelnök úr! - nem gondolja, hogy az állategészségügyi szervezet reformja mellett annak országos irányítását is jobban a kormányzat figyelmébe kellene vonni?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy annak ellenére, hogy a miniszterelnök úr nincs itt, neki címezzem ezeket a kérdéseket, majd az elhangzottakból kiderül, hogy miért. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az agrárkormányzat, ezen be…
I/6445 Miniszter Úr, az EU változott jelentősen az utóbbi egy évben vagy a mi teljesítményünk romlott?
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Számvetést készítve az eddigi, a miniszter úrhoz intézett kérdéseimből és az arra adott válaszaiból, megállapíthattam, hogy az első, biztató hangvételű levelei után azoknak is ellentmondó, egyre inkább sem…